Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely megtiltja a hatóságok által szélsőségesnek minősített szervezetek tagjainak és támogatóinak, hogy választott közhivatalt viseljenek. Ezzel gyakorlatilag mindenkit elzárnak a lehetőségtől, akinek köze van Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezetőhöz.
A Putyin által pénteken aláírt törvény öt évre eltiltja a választott közhivatal viselésétől a bíróságok által szélsőségesnek vagy terroristának nevezett csoportok alapítóit és vezetőit.
Az ilyen csoportok egyéb tagjai és dolgozói hároméves börtönbüntetésre számíthatnak.
A lépés alig leplezett kísérlet arra, hogy a szeptemberi parlamenti választások előtt az orosz hatóságok semlegesítsék Navalnij Korrupcióellenes Alapítványát. Az FBK ügyét – azt, hogy szélsőségesnek minősítsék-e – éppen most vizsgálják.
Az alapítványt egy másik törvény alapján már korábban – hátrányosan megkülönböztető módon – idegen ügynökké minősítették.
Az új törvény valószínűleg visszamenőleges hatállyal alkalmazható, mivel csak magánszemélyek jogainak korlátozását érint – mondták jogi szakértők.
Rosszul áll a kormánypárt és most gyengítik az ellenzéket
A parlamenti választásokhoz közeledve az orosz hatóságok tovább fokozták a Navalnijra nehezedő nyomást, miközben felmérések szerint még soha nem volt ennyire népszerűtlen az Egységes Oroszország kormánypárt.
Navalnij regionális központjai voltak azok, amelyek kulcsszerepet játszottak az úgynevezett Okos Szavazás stratégiában, melynek célja az, hogy a körzetben az Egységes Oroszország emberével szemben legesélyesebb jelöltet támogassák.
A korrupcióellenes aktivista és ellenzéki vezér Putyin leghangosabb hazai bírálója. Jelenleg börtönbüntetését tölti, de azt állítja, hogy politikai aktivitása miatt fogalmaztak meg ellene sikkasztási vádakat, amelyek alapján elítélték.
A törvényt Putyin Navalnij 45. születésnapján írta alá – az ellenzéki vezér már január óta ül rács mögött. Ekkor tért vissza németországi gyógykezeléséről, ahová azután vitték, hogy tavaly augusztusban, Szibériában megpróbálták megmérgezni Novicsok idegméreggel.
Navalnij és munkatársai szerint a merénylők az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB emberei voltak, akik Putyin kezdeményezésére léptek fel. A Kreml tagadta, hogy bármilyen köze lett volna az esethez, sőt, egy ideig kétségbe vonta, hogy valóban mérgezéses merénylet történt-e.
Navalnij bebörtönzése óta a Kreml fokozta a társai és követői elleni kampányt. Sokan közülük mára letartóztatástól tartva külföldre menekültek.