Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ismeretlen helyre szállították át börtönéből Navalnijt


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Nemrég ismeretlen helyre szállították át Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezetőt a büntetőtelepről, ahol raboskodik.

Kira Jarmis, az aktivista sajtótitkára azt írta Twitteren, hogy Navalnijra délután 2-ig várt az ügyvédje a büntetés-végrehajtási intézményben, amikor azt mondták neki, hogy nincs ott ilyen nevű rab, és nem is tudják, jelenleg hol tartózkodik Navalnij, és hova szállítják át.

A politikus a várakozások szerint magasabb biztonsági fokozatú börtönbe kerül, miután az ügyében eljáró moszkvai törvényszék előző hónapban elutasította a fellebbezését, és helybenhagyta a rá kiszabott kilencéves szabadságvesztést. Ő maga azt mondta, hogy valószínűleg abba a hírhedt intézménybe szállítják majd, ahol sok rabot megkínoztak korábban.

Navalnijt március 22-én ítélték kilenc év börtönre, miután a bíróság bűnösnek találta sikkasztás vádjában, miközben már egy másik ügyből származó börtönbüntetését töltötte.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök hangos bírálójának számító politikus ártatlanságát hangoztatta, és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat.

Vád és letartóztatás

A 45 éves Navalnij ellen 2020 decemberében indított új eljárásban az volt a vád, hogy pénzt sikkasztott saját, már nem működő és betiltott Korrupcióellenes Alapítványától (FBK), illetve megsértett egy moszkvai bíróságot.

A nyomozók azzal vádolták az ellenzéki politikust, hogy mintegy 33.770 dollár adományt vett fel személyes céljaira. Navalnij és hívei szerint politikai indíttatású vádakról van szó, amelyeket elutasítanak.

Alekszej Navalnijt 2021. január 17-én tartóztatták le, amint hazaérkezett Németországból, ahol a szerinte az orosz elnök utasítására végrehajtott mérgezése után gyógykezelték. A Kreml tagadja, hogy szerepe lett volna az ügyben. Egy bíróság két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, amiért megsértette egy korábbi, széles körben vitatott ítélete feltételeit azzal, hogy németországi lábadozása alatt nem jelentkezett a büntetés-végrehajtási szolgálatnál.

Számos nemzetközi jogvédő szervezet politikai fogolynak tartja az ellenzéki politikust. Az Európai Unió és az Egyesült Államok többször is felszólította Oroszországot azonnali szabadon engedésére.

XS
SM
MD
LG