Az ukrán játékosok, akik nem hajlandók kezet fogni orosz vagy belarusz társaikkal a hálónál, mindennapos látvánnyá váltak az elmúlt két év tenisztornáin.
Azoknak az ukrán játékosoknak, akik a melbourne-i Australian Openen versenyeznek, ez a gesztus most minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bír.
„Újabb emlékeztető arra, hogy háború van a hazámban – mondta Leszja Curenko pénteken a belarusz Arina Szabalenkával vívott meccse után. – Ukrajnáért teszem. És szerintem ez így helyes.”
Elmaradt a kézfogás a pénteki Szabalenka–Curenko-meccs végén is, akárcsak Marta Kosztyuk és Elina Avaneszján mérkőzése után, jóllehet mindkét ukrán teniszező elismerte az ellenfelét.
Két évvel az invázió kezdete után a háború tovább folyik, de miután Ukrajna egyre hátrébb kerül a hírekben, a játékosok attól tartanak, hogy ügyük lassan feledésbe merül.
„Az a legrosszabb, hogy megszokják – mondta Dajana Jasztremszka újságíróknak a héten Melbourne-ben. – Ez nagyon rossz, mert a legtöbb ember elfelejti, hogy mi folyik ott.”
„Mindenről tudunk, mert megkapjuk a híreket, olvassuk őket, bennük élünk, de a szavak nem ütnek olyan erősen, mint a háború kitörésekor. Szerintem fontos, hogy emlékezzünk és mindent megtegyünk.”
Kosztyuk szerint az újságíróknak életben kell tartaniuk a híreket.
„Drámát akarnak, híreket akartak, feszültséget a játékosok között – mondja. – A háború még mindig tart. Még mindig nap mint nap halnak meg emberek. Még mindig nem értem, mit keresnek itt ezek az orosz és belarusz játékosok.”
Amikor Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát, mindenki fejében az ukrán játékosok sorsa járt. Wimbledon abban az évben megtiltotta az orosz és belarusz játékosok indulását, és számos adománygyűjtő eseményt tartottak szerte a teniszvilágban.
Ehhez kapcsolódóan: Ukrajna jelentősen enyhíti bojkottpolitikáját a jövő évi olimpia előtt
Az ATP és a WTA Tours azonban úgy döntött, hogy versenyezhetnek az ezekből az országokból származó sportolók, bár nem a saját országuk zászlaja alatt. Wimbledon 2023-ban feloldotta a tilalmat, miután szankciókkal fenyegették meg a brit füves pályás tornát.
A háború kezdete óta törekedtek arra az ukrán játékosok, hogy ne fogjanak kezet oroszokkal és belaruszokkal, néha azon az áron, hogy összezavarták a közönséget; azt hitték, hogy az alulmaradó fél rosszul viseli a vereséget.
Tavaly nyáron Wimbledonban a belarusz játékost, Viktorija Azarenkát kifütyülték, miután kikapott Elina Szvitolinától. Wimbledon elutasította Szvitolina javaslatát arról, hogy tájékoztatni kellene a közönséget a helyzetről a meccs előtt és közben, de a US Open elfogadta az ötletet, kivetítette az üzenetet a nagy képernyőkön.
A Melbourne Parkban nem volt fütyülés, a közönség láthatólag tisztában volt a helyzettel, és megértette.
Ehhez kapcsolódóan: NOB-elnök: Az oroszok részvétele a nemzetközi sportban a háború dacára is működik
Nem akarnak rossz híreket hallani
Szvitolina küldetésének tekinti, hogy életben tartsa az ukrán ügyet, de Curenko szerint egyre nehezebb, mert „az emberek nem akarnak rossz híreket hallani”.
„Rengeteg rossz üzenetet kapok a közösségi médiában. Az embereket bosszantja, ha kiposztolok valamit – mondja Curenko, aki elárulta, hogy pszichológus segítségét kérte a háború által kiváltott érzelmei kezeléséhez. – Úgy tűnik, mindenki, az egész világ belefáradt abba, hogy ezt hallja. De sajnos még mindig folyik. Az én életem és az ukránok életének része.”
„Beszélnünk kell róla. Emlékeztetnünk kell az embereket Ukrajnára és természetesen az összes többi háborúra, amely jelenleg szerte a világban zajlik, arra, hogy ez mennyire igazságtalan. Természetesen szeretném, ha minden háborúnak vége lenne, különösen a hazáménak, de úgy gondolom, hogy ehhez az egész világnak erőfeszítéseket kell tennie.”
Jasztremszkának személyes tapasztalatai vannak a háborúról: a nagymamájával csaknem végzett egy bomba, amely a minap találta el a házát.
„Kész őrület volt – mondja. – Kora reggel felkeltem a meccs előtt Brisbane-ben. Később kerültem sorra, és reggel megtudtam, hogy rakétatalálat érte a nagymamám házát.”
„A 16. és a 17. emelet sérült meg, ő pedig a 20. emeleten lakott. Hála istennek nem a házon belül robbant, de azért ijesztő volt.”
Szvitolina továbbra is köszönetet mond mindenkinek, aki segít, de Jasztremszka azt mondja, egyre nő a frusztrációja.
„Az emberek támogatnak, igen. De amikor megemlítem a háborút például a WTA-nak vagy másvalakinek, csak azt kérdik, kell-e pszichológus. Köszönöm. Nem segítene.”
