A dél-koreai országegyesítési miniszter szerint túl korai lenne találgatásokba bocsátkozni arról, hogy Phenjanban a mindössze tíz év körüli Kim Dzsuét akarhatják-e majd felépíteni a sztálinista diktatúra következő irányítójaként.
Számos elemző foglalkozott a kérdéssel a napokban, miután Kim Dzsongun észak-koreai vezető előző héten lányával együtt jelent meg egy nagy katonai díszszemlén, amelyen interkontinentális rakétákat és taktikai atomfegyvereket is bemutattak. A spekulációkat az is erősítette, hogy hamarosan őt és apját ábrázoló bélyegsorozatot adnak ki a kelet-ázsiai országban.
A dél-koreai parlament bizottsági ülésén az országegyesítési miniszter kételyeit fejezte ki az utódlással kapcsolatban, egyebek mellett a 39 éves Kim Dzsongun fiatal korát és Észak-Korea erősen patriarchális hatalmi berendezkedését emlegetve.
„Figyelembe véve Kim Dzsongun korát és a tényt, hogy Észak-Korea berendezkedése a miénknél sokkal patriarchálisabb, sok a kérdés arra vonatkozóan, hogy valóban helyesek-e a feltételezések arról, hogy egy nőt készítenek fel a hatalom öröklésére” – mondta.
A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a kislány közelmúltbeli nyilvános szerepléseivel inkább az uralkodó család népszerűségét, az alattvalói hűséget próbálhatják erősíteni.
Ehhez kapcsolódóan: Kim Dzsongun új rakétái mellett a lányát is felvonultatta egy katonai parádén
Sajtójelentések szerint az észak-koreai vezetőnek egy Kim Dzsuénél idősebb fia, illetve egy másik lánya is lehet.
Kim Dzsue először tavaly novemberben jelent meg a nyilvánosság előtt, akkor egy interkontinentális ballisztikus rakéta tesztelésén vett részt. Azóta négy további nyilvános szereplése volt.
A phenjani állami médiában a lányt Kim tisztelt és szeretett gyermekének nevezték, míg a közzétett fotókon látható, amint egy bankett díszhelyén ül tábornokok és szülei körében.
Ehhez kapcsolódóan: Kezdhetünk hozzászokni az észak-koreai atomfenyegetéshez
„Túl korai lenne azt feltételezni, hogy Kim Dzsue lesz az örökös, mivel Észak-Koreában mindig a fiúra szállt a trón” – jelentette ki Duyeon Kim, a washingtoni székhelyű Center for a New American Security szakértője.
„Nem tudjuk még, hogy Kim Dzsongun hajlandó-e megtörni a hagyományokat utódja nemét illetően, vagy a lány fontos szerepet fog-e játszani annak támogatásában, akit Kim kinevez” – tette hozzá.