Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nő az esetszám Japánban, zárt kapussá tehetik a tokiói olimpiát


A Nemzeti Olimpiai Stadion Tokióban, 2021. június 17-én
A Nemzeti Olimpiai Stadion Tokióban, 2021. június 17-én

Emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Japánban mindössze két héttel az olimpia kezdete előtt. A hatóságok várhatóan hamarosan szükséghelyzetet hirdetnek Tokióban, illetve fontolgatják az ötkarikás játékok zárt kapussá tételét.

Egészségügyi szakértők már hetek óta hangsúlyozzák, hogy a nézők kizárása határozottan mérsékelné a járvány kockázatát a szigetországban, ahol a lakosság egy jelentős része ellenzi a rendezvény megtartását a fertőzésszám megugrásának veszélye miatt.

A szervezők már korábban kitiltották a külföldről érkező nézőket, illetve ötven százalékban korlátozták a helyszínek befogadóképességét, így a versenyeken legfeljebb tízezer néző lehet jelen.

A hatóságok már hónapok óta próbálják megtalálni az optimális megoldást, azonban nagy valószínűséggel a szigorítás mellett döntenek, miután a vasárnapi tokiói helyi választáson a kormánypárt elég rosszul szerepet, ami Szuga Josihide miniszterelnök egyes szövetségesei szerint elsősorban az olimpia miatti lakossági aggodalmak számlájára írható.

„A nézők kizárása politikailag elkerülhetetlenné vált” – mondta a Reuters hírügynökségnek egy névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselő.

Japánban idén parlamenti választást tartanak, amelyen elemzők szerint a kormánypárt súlyos árat fizethet azért, hogy végül megtartják a tavalyról elhalasztott ötkarikás játékokat.

Politikai és egészségügyi kockázatok

Az olimpiai szervezőbizottság arról számolt be, hogy a nézőszám korlátozásáról szóló döntést az aktuális járványügyi helyzetre fogják alapozni.

Japánt világviszonylatban nem érintette különösebben súlyosan a koronavírus-járvány, az országban azonban így is több mint nyolcszázezer fertőzöttet és 14 800 halálesetet regisztráltak. A fővárosból szerdán 920 új esetet jelentettek, ez a legmagasabb adat május 13. óta.

Az oltási kampány is meglehetősen lassú, mindössze a lakosság negyede kapta meg eddig legalább az első vakcinadózist.

Bennfentes források szerint a kormány hamarosan szükségállapotot hirdet Tokióban. Így a már jelenleg is hatályos korlátozások az eredetileg tervezett július 11-nél tovább maradnának érvényben. Emellett kiterjeszthetik a várossal szomszédos három prefektúrában is a „kvázi szükségállapotnak” megfelelő intézkedéseket, azt azonban nem tudni még, hogy meddig.

Egyebek közt a szervezők, a kormány, a tokiói városvezetés és a Nemzetközi Olimpiai és Paralimpiai Bizottság többoldalú megbeszélés keretében várhatóan csütörtökön dönt arról, hogy tovább korlátozzák-e a nézők beengedését és részben zárt kapussá nyilvánítják-e az olimpiát, illetve a paralimpiát.

A japán kormány egészségügyi főtanácsadója szerdán fontosnak nevezte a nézők számának csökkentését, mondván, a nyár az egyik legfontosabb időszak a járvány elleni küzdelem szempontjából.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG