Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Növekszik a kábítószer-termelés, terjednek a pszichoaktív szerek Európában


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Növekszik a kábítószer-termelés mértéke és gyorsan terjednek az új pszichoaktív szerek Európában – figyelmeztetett az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).

A szervezet arról számolt be éves jelentésében, hogy globális drogtermelési központtá válhat a kontinens, amely eddig hosszú időn keresztül elsősorban fogyasztói piac volt.

„Továbbra is növekszik a szintetikus kábítószerek előállítása Európában” – írták a szakértők, rámutatva, hogy az illegális laboratóriumok mára egy jelentős részét lefedik a helyi amfetamin- és metamfetamin-fogyasztásnak, illetve exportra is termelnek.

A kábítószereket, valamint az azok előállításához szükséges vegyi anyagokat jórészt még mindig a világ más térségeiből importálják, mindenekelőtt Dél-Amerikából és Ázsiából. Az európai bűnszövetkezetek azonban a jelek szerint szorosabbra kívánják fonni kapcsolataikat a kontinensen kívüli drogkartellekkel, így próbálva leszorítani e szerek gyártásának és csempészetének költségeit – olvasható a kedden közzétett értékelésben.

Több mint 350 illegális laboratóriumot azonosítottak és számoltak fel a hatóságok 2020-ban Európában, köztük olyan létesítményeket, amelyekben kokaint, valamint új pszichoaktív anyagokat, például katinonokat állítottak elő – közölték a legfrissebb elérhető adatokat.

A legtöbb labort Belgiumban és Hollandiában számolták fel, de több ilyet találtak Csehországban, Lengyelországban, Németországban és más tagállamokban is.

A katinon amfetaminszerű stimuláns, amely a Kelet-Afrikában és az Arab-félszigeten elterjedt katcserje fő hatóanyaga. Az EU drogügynöksége szerint csempészete az utóbbi időben rekordot döntött Európában.

XS
SM
MD
LG