Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nyolc hónapnyi munkatáborra ítélték a Szabad Európa volt orosz tudósítóját


Andrej Novasov 2022. szeptember 26-án
Andrej Novasov 2022. szeptember 26-án

Andrej Novasov a bíróság szerint „álhíreket” terjesztett a hadseregről a közösségi médiában.

A Szabad Európa Siberia Realities (Szibériai valóságok) projektjét korábban tudósító férfi bűne az volt, hogy arról írt VK-oldalán, hogy az orosz inváziós erők civil célpontokat támadtak még tavaly az ukrajnai Mariupolban.

Ezért a kuzbasszi körzeti bíróság nyolc hónapnyi munkatáborra ítélte, emellett pedig egy évre eltiltotta bármilyen tartalom internetes közzétételétől.

A vád tizenegy hónapnyi javító-nevelő munka kiszabását kezdeményezte.

Ehhez kapcsolódóan: Hat év börtönre ítélték a Szabad Európa krími újságíróját

Marija Jankina, a férfi ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fognak a verdikt ellen, amely szerinte nélkülöz minden bizonyítékot.

A jogász rámutatott, hogy nem lehet szó „szándékosan hamis információkról”, ugyanis ügyfele posztjai semmiféle valótlanságot nem tartalmaztak, a többi kifogásolt bejegyzés pedig véleménynyilvánításnak számít, ami nem bűncselekmény.

Továbbá hangsúlyozta, hogy a hatóságok több eljárásjogi hibát is elkövettek a nyomozás során.

Novasov határozottan tagadja a bűnösségét, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni. A férfi ellen tavaly márciusban indult eljárás. Azóta nem használhatja az internetet, a postai szolgáltatásokat, nem vehet részt nyilvános rendezvényeken és nem telefonálhat senkinek a rokonain, az ügyvédjén és a bíróságon vagy a segélyhívón kívül.

Az újságírónak megtiltották azt is, hogy beszéljen volt kollégáival vagy a Tajga Info portállal, amelynek szintén dolgozott korábban. A korlátozások gyakorlatilag ellehetetlenítették a szakmai tevékenységét.

Ehhez kapcsolódóan: Rács mögé kerülhet a Szabad Európa bebörtönzött belarusz munkatársának felesége is

Pár nappal azután, hogy 2022. február 24-én megindította ukrajnai invázióját, Vlagyimir Putyin elnök aláírta a törvényt, amely hosszú börtönbüntetést ír elő a hadműveletekkel kapcsolatos „szándékosan hamis információk” terjesztéséért. Ez is azt mutatja, hogy a Kreml minden eszközzel irányítani akarja az ukrajnai háborúról szóló narratívát.

A törvény tíz évig terjedő börtönt irányoz elő fentiekért, míg a „súlyos következményekkel” járó, „szándékosan hamis információk” terjesztéséért tizenöt évet. Három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják azt is, ha valaki „az orosz csapatok Oroszország érdekeinek védelmében történő bevetése ellen szólít fel” vagy „lejáratja az ilyen bevetést”. Ugyanez vonatkozik az Oroszország elleni szankciókat illető felhívásokra is.

Tavaly óta sok újságíró menekült el Oroszországból, miután vagy mielőtt szembesültek ilyen vádakkal. A szabad sajtó pedig gyakorlatilag megszűnt létezni az országban.

XS
SM
MD
LG