Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Visszajelzés nélkül a háziorvos sose tudja meg, ha valaki mégsem oltatta be magát


Koronavírus elleni oltásra várakozók a Városmajor utcai szívklinikán kialakított oltópontnál, 2021. március 26-án
Koronavírus elleni oltásra várakozók a Városmajor utcai szívklinikán kialakított oltópontnál, 2021. március 26-án

Az Egyesült Államokban több mint 5 millió ember nem adatta be magának a koronavírus elleni oltás második adagját, vagy mert tartott a mellékhatásoktól, vagy mert úgy gondolta, elég védett lesz az első után. Miközben itthon az országos tiszti főorvos is a második vakcina beadásának fontosságát hangsúlyozta, a Szabad Európának nyilatkozó háziorvos arra panaszkodik, hogy semmi rálátása nincs arra, ki az, aki csak az első dózist, vagy még azt sem kapta meg.

Szétszedték három-négy adminisztratív lépésre az oltási folyamatot. Ha nem én adom be a páciensemnek, hanem kiszervezem oltópontra, vagy elmegy, vagy nem. Vagy be tudják adni neki, vagy nem. Ha ő nem hív fel utána és nem mondja el, hogy nem kapta meg, vagy nem tudott ott lenni, soha nem derül ki, nálam oltottként szerepel majd – mondja Komáromi Zoltán, aki Budán háziorvos.

Mint mondja, azt szereti, ha ő maga adja be a vakcinát, mert így nyomon tudja követni az eseményeket, fel tudja hívni a betegét, ha nem jön el a második oltásra, hogy „​ne vicceljen, ez így nem lesz jó”.

Komáromi Zoltán szerint minden olyan oltásnál, amelyik nem kötelező, hanem önkéntes, a legfontosabb elem az a döntés, amit az az ember hoz meg, aki elmegy a háziorvosához, hogy beoltassa magát. Ott dokumentálják az oltás utáni reakciót, ha kell, meg tudják győzni arról, hogy – mint a koronavírus elleni vakcinák esetében – egy dózis nem elég, ha nem adatja be a másodikat, nem alakul ki a teljes védettség, és ezzel nem csak magát, de a családját, a közelében élőket is veszélybe sodorhatja.

Nem látom, hogy mi történik azokkal, akiket oltópontra szervezek ki” – panaszolja a háziorvos. Példaként említi, a minap felhívta egy barátja, hogy miért nem oltja már be az ismerősét, aki 40 feletti, krónikus betegsége is van. „​Mondtam, hogy már a második dózist is meg kellett kapnia, közben kiderült, hogy még az első sincs benne, nem ment el az oltópontra, csak ezt nekem épp nem mondta meg.

Komáromi Zoltán is azt hangsúlyozta, amit Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján elmondott, és amit minden vakcinahatékonysági vizsgálat készítői hangsúlyozni szoktak: a második oltás nélkülözhetetlen, mert az eredményezi a maximális immunválaszt és a teljes védelmet a fertőzés súlyos lefolyásával szemben.

Elküldtük kérdéseinket az országos tiszti főorvosnak, van-e hazai adat arról, hányan mulasztották el eddig felvenni a második oltást. Ha valaki ezt elmulasztja, de később meggondolja magát, mit tehet? Amint megérkezik a válasz, cikkünket frissítjük.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG