Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán és Hszi Csin-ping együtt jelentheti be, hogy a Great Wall Motors épít autógyárat Pécs mellett


Orbán Viktor Hszi Csin-Ping kínai elnökkel 2019-ben Pekingben
Orbán Viktor Hszi Csin-Ping kínai elnökkel 2019-ben Pekingben

A Szabad Európa információi szerint a kínai elnök azért is jön két napra Budapestre, mert ebből az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be. A szegedi példa alapján kérdés, mekkora beleszólása volt a helyszín kiválasztásába a magyar kormánynak. A Great Wall Motors terveiről már jelentek meg információk a magyar sajtóban, lapunknak most megerősítették, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.
Cikkünket frissítettük a Nemzeti Befektetési Ügynökség válaszával.

Lapunk írta meg elsőként, hogy május elején Budapestre látogat Hszi Csin-Ping kínai elnök – miután európai körútja során találkozott Emmanuel Macron francia, illetve Aleksandar Vučić szerb elnökkel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be hivatalosan is, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetője május 8–10. között Magyarországra jön.

A látogatás programjáról még keveset tudni, de a Szabad Európa több, egymástól független forrásból származó információi szerint Hszi Csin-Ping és Orbán Viktor egyik nap Pécsre is elutazik, hogy bejelentse: a nagy kínai autógyártó cég, a Great Wall Motors (GWM) a város melletti Bicsérden építi fel első európai üzemét.

Hatszáz hektáros építkezés

A GWM beruházásáról először – március 13-án – az mfor.hu üzleti hírportál adott hírt – igaz, egy hónappal korábban a 24.hu közölte, hogy Pécs mellett hatalmas területet minősítettek át ipari övezetté, mégpedig egy olyan részen, amely kulcsfontosságú a város ivóvízellátásának szempontjából. A 24.hu már akkor arról írt: minden bizonnyal hamarosan gigaberuházás jöhet a baranyai megyeszékhelyre, a találgatások akkugyárról szóltak.

Hatalmas ipari beruházást kap Baranya
Hatalmas ipari beruházást kap Baranya

Az mfor.hu azt írta: a Great Wall Motors hatszáz hektáros telken építene autógyárat és kiszolgálóegységeket, ahol minden bizonnyal Ora nevű középkategóriás márkája mellett a prémiumkategóriás Wey nevű típust is gyártani fogja. Utóbbiból Németországban tavaly szeptemberig 3400-at értékesített. A cég elektromos autókat és az ilyen járművekbe való akkumulátorokat is gyárt és forgalmaz.

A hatszáz hektár abból a szempontból óriásinak tűnik, hogy Szegeden a szintén kínai, elektromos autókat gyártó BYD negyven hektáron építkezik. A BYD magyar leányvállalata, a BYD Hungary a hvg.hu szerint óriási összeggel, 191 milliárd forintos indulótőkével alakult meg. Ezt a beruházást még tavaly decemberben jelentették be. A Szabad Európának egy, a beruházás részleteire rálátó forrás arról beszélt: a megvalósítás üteme alapján a szegedi gyár akár előbb kezdhet termelni, mint a Debrecen mellett épülő BMW-üzem.

Frissítés - A Nemzeti Befektetési Ügynökség közleménye
A Kormány és a Nemzeti Befektetési Ügynökség is elkötelezett Baranya vármegye fejlesztése mellett. Ezzel kapcsolatban a Kormány számos döntést meghozott az elmúlt hónapokban. A híresztelésekkel ellentétben azonban semmilyen pozitív befektetői döntés nem született a Pécs melletti területek kapcsán. Egyelőre nem tudunk beszámolni semmilyen Pécs melletti beruházásról. Amennyiben ebben változás lesz, azt haladéktalanul a nyilvánosság elé fogjuk tárni. (április 30.)

A kínaiak diktáltak?

Informátorunk szerint Szegeden az indulásnál egyből nyolc-kilencezer munkavállalóval számolnak (csak összehasonlításképpen: Kecskeméten a Mercedes-üzemben többszöri bővítés után dolgoznak most körülbelül tizenegyezren), akik közül sokan akár a szomszédos Szerbiából és/vagy Romániából érkezhetnek, ha a régióban nem lesz elég magyar munkaerő. Utóbbit támaszthatja alá, hogy – a Telex friss cikke szerint – a beruházás része egy 1400 főt befogadni képes konténerváros felépítése is.

Ehhez kapcsolódóan: Kína Magyarországon – a nagy befektető, a Szabad Európa videója

Forrásunk szerint egyébként a magyar kormány – bár üdvözölte a BYD döntését – el tudott volna képzelni más hazai helyszínt is a gyárnak, például egy hátrányosabb helyzetű régióban, de a kínaiak nem hagytak semmilyen mozgásteret a döntésben. Többek között arra hivatkoztak, hogy Szeged a kínai beruházásban épülő Belgrád–Budapest vasút mentén fekszik, és számukra a város „politikai stabilitása” is vonzó, hiszen Csongrád megye székhelyén 2002 óta stabilan Botka László a polgármester.

Parancsra törölt cikkek

A GWM-beruházás nyilvánosságra kerülése kalandos és a magyar médiaviszonyokra jellemző utat járt be. A már említett mfor.hu-értesülést nagy számban vette át a kormánymédia is, majd órákkal később törölték a cikkeket. A VSquare oknyomozó portál április 4-én egyrészt maga is a GWM érkezését erősítette meg, másrészt azt írta: egyenesen a Rogán Antal vezette, a kormánykommunikációért is felelős Miniszterelnöki Kabinetirodából szóltak le az elvileg független hírportáloknak, hogy töröljék a cikkeket, amit meg is tettek.

A VSquare azzal magyarázta a szokatlan lépést, hogy „homokszem került a gépezetbe, és a PR-cikkek hamarabb élesedtek, mint hogy lezárultak volna a tárgyalások a kínaiakkal”. Ez a hírlevél szerint nemcsak a magyar médiaviszonyokra mutat rá, hanem arra is, mennyire ügyel a kormány arra, hogy fel ne bosszantsa a kínai befektetőket.

Hszi Csin-Ping egyébként a hírek szerint négyszáz fős delegáció élén érkezik, itt-tartózkodása idején pedig komolyabb útlezárásokra lehet számítani Budapesten, mint Ferenc pápa látogatásának idején.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG