Csak az utazzon külföldre, aki már mindkét oltását megkapta – ezt javasolja a kormány a magyaroknak. A harmadik oltásról péntekig döntés születik. A fővárosi ellenanyagszint-mérés csak hangulatkeltésre jó, a Semmelweis Egyetemé viszont a kormány szerint rendben van.
Három területről tárgyal a járvánnyal kapcsolatban a kormány.
- A harmadik oltásról szóló döntést a miniszterelnök ismerteti péntek reggel a Kossuth rádióban, miután egyeztette a részleteket az operatív törzzsel.
- Kötelezővé tehetik az oltást bizonyos helyeken, munkakörökben pl. az egészségügyben ez szóba jöhet. Általánosan nem tervezik az oltás kötelezővé tételét, mert a kormány álláspontja az, hogy mindenki felelős a saját egészségéért.
- Növelni kell az átoltottságot, kérdés, hogy a fiatalok és a 60 év felettiek esetében ezt hogyan lehet elérni. A korosztályokra lebontott oltottsági adatokból az derült ki, a 12-15 éveseknek alig 12 százalékát oltották csak be, és növelni kell a negyedik hullám szempontjából különösen veszélyeztetett 60 év felettiek esetében is. A negyedik hullám Magyarországon még nincs jelen, alakulása attól függ, hányan oltatják be magukat. (Később az Index kérdésére elmondta, hogy naponta 2-3 ezren oltatják be magukat, hétvégén ennél is kevesebben, de a lassulás ellenére nem tervezi jutalmazni a kormány az oltás felvételét.)
Az egyik csak hangulatot kelt, a másik megalapozott
Az ellenanyagszint-mérésekkel kapcsolatban Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a Semmelweis Egyetem méréséből kiderül, hogy minden Magyarországon használt vakcina jó, a védettség legalább 96 százalékos. Külön kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem kutatása alapján az az orosz Szputnyik vakcina a legjobb, amelyet még sem az EU, sem pedig a WHO nem engedélyezett.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Semmelweis Egyetem méréseinek eredményeit ismertetve hangsúlyozta, kiderült, hogy azok a vakcinák, amelyeknél más mérések azt mutatták, hogy nem alakítottak ki az oltottban antitestet, a Semmelweis mérésein bebizonyosodott, hogy 88 százalékban szintén védelmet nyújtanak.
Gulyás Gergely politikai haszonszerzést emlegetett a vakcinákról és a védettségről megjelent hírekkel kapcsolatban. Szerinte a fővárosi önkormányzat antitestszint-mérése – amely a Semmelweis Egyetem kutatásától eltérő véleményt hozott – nem alkalmas semmire, csak hangulatkeltésre.
A miniszter később beszélt arról is, hogy a kormány készül a negyedik hullámra, korlátozások bevezetésére is felkészültek, de úgy vélik, hogy miután sokakat már beoltottak, nem kell majd olyan általános korlátozásokat bevezetni, mint az előző három járványhullám idején.
Uniós ügyek
Gulyás Gergely megerősítette a kormány korábbi álláspontját, a magyar helyreállítási terv elfogadása a sokak által homofóbnak tartott és nemzetközi bírálatokat kiváltó pedofiltörvény (a kormány megfogalmazása szerint gyermekvédelmi törvény)miatt késik. A miniszter rossz iránynak nevezte, hogy szerinte az Európai Unió egymással össze nem függő ügyeket összekapcsol, ugyanakkor hozzátette, Magyarországnak még mindig érdeke az uniós tagság. Megerősítette korábbi állítását, hogy a helyreállítási tervről gyakorlatilag már megvolt a megállapodás, de a pedofiltörvény után érkeztek újabb felvetések.
Gulyás Gergely azt mondta, felkészültek arra is, hogy késnek az uniós források, de emiatt nem maradnak el pályázatok, valamennyi pályázatot ki fogják írni.
Közben az Európai Unió bejelentette, hogy rögtön két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság a szexuális irányultságon alapuló diszkriminációval összefüggésben.
A miniszter kérdésre válaszolva beszélt a lengyel alkotmánybírósági döntésről is, amely szerinte jót is tehet az Európai Uniónak, de szét is bomlaszthatja azt, ez csak a Európai Bizottságon múlik.
Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, a lengyel alkotmánybíróság kimondta az Európai Unió Bíróságának egyik döntéséről, hogy az ellentétes a lengyel alkotmánnyal.
Gulyás Gergely fontosnak nevezte, hogy legyen párbeszéd a tagállami alkotmánybíróságok és az Európai Bizottság között, mert vannak nemzeti szuverenitásba tartozó kérdések, de olyanok is, amelyeknél elsőbbséget élvez az uniós jog.
A miniszter az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését is célzó uniós klímacsomagról is beszélt, amit jelenlegi formájában a magyar kormány elfogadhatatlannak tart. A kormány szerint az Európai Bizottság olyan eszközöket választ, amelyek Magyarország számára elfogadhatatlanok, mivel a végén nem a szennyezők fizetnének, hanem a lakások és az autók után kellene adót fizetni. Ráadásul a rezsicsökkentés eredményeit a terv szétrombolja.
Mint mondta, Magyarország célkitűzésként szívesen támogat a jelenleginél ambiciózusabb célokat, de látni kell, hogy a tagállamok többsége az eddigi vállalásokat sem tartotta be.