Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Beoltották Orbán Viktort, szerinte a 3. hullám erősebb lesz, mint az első kettő volt


A kínai Sinopharm cég által kifejlesztett Covid-19 vakcinák első szállítmánya Mátranovákon, 2021. február 24-én.
A kínai Sinopharm cég által kifejlesztett Covid-19 vakcinák első szállítmánya Mátranovákon, 2021. február 24-én.

A miniszterelnök a közösségi oldalára feltett poszt szerint a kínai vakcinát kapta meg. Ő maga mondta korábban, hogy ebben az oltóanyagban bízik a legjobban.

Orbán Viktor Facebook-oldalára először képeket, majd egy videót is feltöltöttek, utóbbiban beszél arról a kormányfő, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma erősebb lesz, mint az első kettő volt.

Orbán Viktor arról beszél, hogy Müller Cecília tisztifőorvos úgy döntött, most már az operatív törzs tagjai is oltassák be magukat. Ismét arra kéri az embereket a miniszterelnök, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat, mert ez jelenti az egyetlen lehetséges védelmet.

Azzal érvel a kínai oltás mellett, hogy a Vajdaságban már magyarok tízezrei megkapták és itthon is ezreket oltottak be vele, "bízzanak a magyar szakemberekben" – zárja videóját a miniszterelnök.

Botrányos múlt, ígéretes jövő: mit tudunk a Sinopharm vakcináról?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:46 0:00

A Sinopharm vakcinájáról több cikkben is írtunk itt a Szabad Európa honlapján. Korábban a Magyar Orvosi Kamara és több magyar háziorvos is hiányolta a teljes dokumentációt. Később Müller Cecília arról beszélt, hogy megérkeztek a dokumentumok is az első nagyobb szállítmánnyal Magyarországra.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy a járványhelyzet drámaian romlik, és arra készül a kormány, hogy drasztikusan nőni fog a megbetegedések száma.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG