Amit ő nem tud folyóinkról, tavainkról, a szárazföldi belvizekről, azt nem is érdemes tudni – mondanám, ha nem lennék biztos abban, hogy tudósként azonnal tiltakozna kijelentésem ellen. Biológus, akadémikus, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem doktori tanácsának elnöke. Padisák Judit volt a Szelfi vendége, csopaki otthonában beszélgethettem vele. Gyakorlatilag beleszületett a rádiózásba, édesapja, Padisák Mihály a magyar rádiózás meghatározó alakja volt, Miska bácsi levelesládája című műsorára generációk emlékeznek most is. Ő mégis biológus lett. Erről kérdeztem beszélgetésünk elején, hogy azután beszéljünk a tavainkról, főként a Balatonról és az oktatásról.
Édesapád, Padisák Mihály majd ötven éven át volt a rádió egyik leghallgatottabb műsorának szerkesztője, vezetője, egyébként író, polihisztor. Hogyhogy nem rádiós lettél?
Nagyon szerettem a rádiót. Édesapám egész kicsi korom óta bevitt a rádióba, anyám az Akadémiára. Úgyhogy én most is azonnal felismerném a stúdiószagot, a technikai helyiségek hangulatát. Apám elvitt vidékre különféle vetélkedőkre, amit úgy mondtak, hogy hakniznak. Gyerekkoromban megszoktam, hogy színpadon vagyok, és háromszáz ember áll előttem. Apám már tízéves koromban megbeszélte velem a forgatókönyveket. Szerettem csinálni. Csak aztán az ember nő, kamasz lesz, és akárhova mentem, amikor bemutatkoztam, mindenki azt kérdezte, hogy az apám lánya vagyok-e. Ez egy tinédzsert annyira bosszant, aki saját magát keresi, saját magát szeretné megtalálni valamiképp, hogy amikor már sokadszor kaptam meg ezt a kérdést, akkor döntöttem úgy, hogy elkerülöm a rádiót, a médiát. Választok egy olyan hivatást, amit úgyszintén szerettem, otthon éreztem magam benne. Így lettem biológus.
Egy nagyon különleges ágával foglalkozol a biológiának. A laikus is, aki egyáltalán nem ért hozzá, egyre gyakrabban hallja azt a szót, hogy limnológia. Mivel foglalkozik a limnológus?
A limnológia a szárazföldi belvizekkel foglalkozó tudomány. A belvizet nem úgy kell érteni, ahogy az agráriumban értik. Itt tulajdonképpen a kontinentális vizekről van szó, tavakról, folyókról, akár egy bromélia levélrózsájában található öt köbcentiméteres vízmennyiségről, forrásokról, barlangi vizekről; ez mind a limnológia tárgykörébe tartozik. Úgy lehet megfogalmazni, hogy minden víz, ami nem mélységi talajvíz, valamint nem óceán, azon kívül minden, még a sarki jégsapka is.
Van-e olyan természetes víz az országban, aminek a mintájával nem találkoztál?
Persze, természetesen van. A Balatonon kezdtem, a Balaton volt a szakdolgozatom témája. Utána foglalkoztam a Fertő tóval. Amikor a Pannon Egyetemre kerültem tanítani, szerettem volna egy kutatócsoportot alapítani. Akkor az a Magyar Tudományos Akadémia kezelésében volt, és a kiírás egyik része volt, hogy olyan kutatásokat kíván az Akadémia támogatni az egyetemeken, amit akadémiai kutatóhelyen nem vagy kevésbé vizsgálnak. Van a Balatoni Limnológia Kutatóintézet, van a Duna-kutató Intézet és van a Tisza-kutató csoport. Akkor azt mondtam, hogy az én kutatócsoportom majd foglalkozik a hazai kisvizekkel, legyenek tavak vagy patakok. Azóta elsősorban kisvizekkel foglalkozunk, ami nem jelenti azt, hogy a Balatonnal ne foglalkoznánk, ha szükség van rá. Jövő héten megyek előadást tartani Tihanyba a balatoni algavirágzásokról. Három hete egy másikat tartottam. Tavalyelőtt, amikor alacsony volt a Velencei-tó vízállása, egy civil közösség meghívott egy beszélgetésre a vízszintről, a klímaváltozásról, hogy ennek mi a hatása satöbbi. Ha az embernek annyi tapasztalata van, mint nekem, és nemcsak hazai vizekről, hanem a brazíliai, a kínai, a svéd, a német tavakról is, akkor azért ha ránéz egy tóra, hogy milyen mély, mi az eredete, mik a klimatikus viszonyok, ki tudja találni, hogy milyen lehet.
Milyen állapotban vannak nemzetközi összehasonlításban a magyarországi természetes vizek? Romlott-e, javult-e a helyzet mondjuk az elmúlt húsz évben? Vagy nem lehet általános következtetést levonni, hanem mindig a helyi sajátosságokat kell figyelembe venni?
2000-ben adta ki az Európai Unió a vízkeretirányelvet, amely azt tűzte ki, hogy 2016-ra – később kitolta a dátumot – jó ökológiai állapotba kell hoznunk az összes vizünket. Akkor kezdődött el egy olyan monitorozás és egy olyan új szemléletű ökológiai állapotbecslés, ami erre a kérdésre választ adna. Ezt a környezetvédelmi laboratóriumok végezték, amelyeket az utóbbi időkben eléggé visszafejlesztettek, nem találkoztam különösebb eredményekkel. Az ő feladatuk lenne ezt végezni. Nekünk csak annyi volt a feladatunk a kétezres évek elején, hogy kidolgozzuk azokat a mérőszámokat, amivel ezt jellemezni lehet. Ez alapkutatási feladat, megcsináltuk. Az első felmérés alapján a magyarországi helyzet – figyelembe véve, hogy jellemzően lapos, síkvidéki országról van szó – nem túl rossz. Általában közepes, jó minősítésűek voltak a vizeink, amiből nem következik, hogy néhány ne lett volna kiváló, és ne lett volna köztük nagyon rossz.
Nyilván nektek, tudósoknak nagyon sok adat jellemez egy vizet, de amikor egy fürdőző, nyaraló laikus bemegy a Balatonba, csak annyit érzékel, hogy néha algás, zavaros. Melyek azok a paraméterek, amiből egy laikus is fel tudja mérni, hogy ez a természetes víz jó vagy rossz állapotban van, szennyezett vagy nem, kap elég oxigén vagy nem?
Ez nehéz kérdés, mert a vízbe mártózó laikus háttértudásától függ. Attól is függ, hogy mennyire majrés. A laikus megítélés mindig szubjektív. Minél többet olvasott a tóról, minél inkább megismerte, annál jobban tudja a helyzetet értékelni. Ha vihar után lecsendesedik a Balaton, és zavaros, akkor tudni kell, hogy az ásványi szemcsék felkavarodtak, és majd le fog tisztulni, teljesen ártalmatlan. Azt is lehet ilyenkor tudni, hogy még ha a fotoszintézistől nem is, de a széltől, a levegőből belekeveredett annyi oxigén a vízbe, hogy nagyon jók az oxigénviszonyok. Ha algacsomókat talál a víz felszínén, akkor rá lehet nézni a színére meg az eloszlására. Ha viszonylag tömör, és tenyérnyi foltokban fordul elő, akkor az az üledékfelszínről felkerült algacsomó, ártalmatlan. Tehát ilyen jelekből, akik ismerik a vizet, általában meg tudják ítélni az állapotát. Akik idejönnek és csak egy kis időt töltenek itt, azok kevésbé.
A legaranyosabb az, amikor elkezd pánikolni a sajtó egy turista bejelentése alapján, hogy rettenetes erővel eresztik le a Balaton vizét, mert neki tegnap Kenesénél még az első lépcsőn beért a lába a vízbe, most pedig már csak a harmadik lépcsőnél, leeresztettek a Balatonból 25 centi vizet. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy fújt a szél, és átnyomta a keleti medencéből a nyugatiba a vizet, kialakult a tólengés, ami bizony akár hatvancentis vízszintkülönbséget is tud okozni a tó két vége között. Ez a tólengés gyönyörű szó. Az újságokban úgy szokták írni, hogy kibillent a Balaton. Nagyon szeretném, ha nem kibillenne, hanem lengene a tó, mert ez találóbb. Mert ami kibillent, azt a gravitáció visszabillenti, mint egy mérleghinta. Egy csillapodó oszcilláció.
Beszéltél arról, hogy leeresztik a vizet. Most a Sió-csatornán ez történt, amikor hozták az új hajókat a Balatonra. Szükség van arra, hogy a Sió-csatorna szabályozza a tó vizét? Erről mindig vannak viták, hogy kell-e nyitogatni.
A jelenlegi beépítettség mellett néha kell. Ez nagy probléma, mert valóban, a Balaton délnyugati részein, ha nagyon magas a tó vízállása, adódhatnak problémák. A Balaton természetes állapotában ez nem jelentett semmi gondot. Most azért volt rá szükség, mert a Sió-csatorna hajózhatatlan olyan méretű katamaránok számára, amelyeket felúsztattak a Sión. Annak, hogy ezeket fel lehessen úsztatni, két feltétele van. Az egyik, hogy a Balatonból egyáltalán le lehessen ereszteni a vizet anélkül, hogy túl sokat veszítene. A másik, hogy a Duna ne áradjon, ugyanis ha a Duna árad, akkor visszaduzzasztja a Siót, ami falvakat önthet el. Volt már olyan helyzet, hogy meg kellett volna nyitni a Sió-csatornát, de a Duna áradása miatt nem lehetett.
Azt szokták mondani, hogy az oktatásban, az egészségügyben hozott intézkedések hatása évtizedekben mérhető. Hogy látod ezt a természetes vizeinken? Rengeteg civil egyesület megszólalt, a beszélgetésünk előtti utolsó hír az volt, hogy petíció indult. A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz és a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy próbálják valahogy a balatoni állapotokat rendezni. Vajon azoknak az intézkedéseknek a hatását, amelyeket az elmúlt időszakban hoztak – amelyek leginkább arról szólnak, hogy egyeztetések nélkül, az egyéni érdekek előtérbe helyezésével kikötők épülnek, beépítenek partszakaszokat –, vissza lehet fordítani majd?
A Balatonról beszélünk, vagy általánosságban?
Mind a kettőről.
Jó, először általánosságban beszéljünk a tavakról. Van egy ökölszabályunk. Ha egy tavat nagyon nagymértékű foszforterhelés ér – általában az eutrofizálódást (amikor a vízben lévő foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz algásodásához vezet – a szerk.) ez okozza. Akkor ha ezt megszüntetjük, másfél-kétszer annyi ideig tart a tó helyreállása, mint amennyi a víz újratöltődési ideje. Ez a Balatonnál egész jól bejött egyébként. 1980 környékén kezdték el intenzívebben a Balaton foszforterhelésének megszüntetését. Kis-balatoni tározórendszer, szennyvízkörcsatorna létrehozása, állattartó telepek bezárása és a többi. Akkor a Balaton vízkicserélődési idejét hét évre becsülték. Ennek a kétszeresétől, körülbelül 1994-től tulajdonképpen 2019-ig nem volt jelentős vízirányzás a tavon.
Ebből az következik, hogy ha van egy pici tó, amin átfolyik egy patak, akkor végül is a patakot kell elsősorban megtisztítani, és a kicsi tó hamar helyrejön. A Bajkálnál, aminek ezer években mérjük a vízkicserélődési idejét, nagyon sokáig tart. A legveszélyesebb az óceánszennyezés ezen az időskálán.
A Balatonra rátérve: nem tudom megmondani, és nem hiszem, hogy bárki meg tudja mondani, hogy mennyibe került, hogy egy ilyen nagyon sekély tavat sikerült a hipertróf állapotból (az algák dominanciája, a magasabb rendű vízi növények teljes hiánya – a szerk.) a természetes közelébe visszajavítani. Nagyon sokba került. Nincs rá példa a világon, hogy egy ilyen méretű tavat ennyire sikerült volna megjavítani. Csoda, hogy sikerült.
Most akkor jó a tó, lehet nekimenni, még építkezni, lehet kikötőket, hosszú mólókat építeni, amivel persze megzavarjuk a tó áramlási rendszereit. Nincs olyan limnológus, aki azt mondaná, hogy ez így rendben van. A másik a part állapota. Biztos, hogy lehet a külső foszforterhelésen javítani, de nem gondolom, hogy ez lenne a legfőbb csapásirány. A legfőbb irány a part helyretétele lenne a lehetőségek szerint.
Mit jelent a helyretétel? Az eredeti, természetes állapot visszahozása?
Az eredeti, igen, vagy a természeteshez közeli állapot visszahozása. Ahol nem feltétlenül szükséges, ott az úgynevezett trapéz medrek meg a homokkőszórások megszüntetése. Hadd fusson ki a víz a partra! Ezzel erősödik a szárazföldi ökoszisztémákkal való kapcsolat. A hullámzás ki tudja tenni a partra a hulladékot, elhalt hínárdarabokat, elhalt nagyobb szervesanyag-darabokat, turzások épülnek. A turzásoknak megvan a maguk élővilága, ahol a tóból kihordott szerves anyag a levegő végtelen oxigénkészletét használva bomlik le, és nem a vizek nagyon sérülékeny oxigénkészletét fogyasztja.
Kétrészes videóriportban foglalkoztunk a Balaton helyzetével: Mit bír még ki a Balaton?
Van olyan kártétel a Balatonban, amit már nem lehet visszafordítani? Van, aki a horgászatot mondja, hogy ma már csak azért lehet horgászni a Balatonban, mert halat telepítenek bele. Vissza lehet telepíteni az eredeti fajokat?
Azért nem lehet az eredeti fajokat visszatelepíteni, mert megszűnt a Balaton természetes partvonala, ahol ezeknek a halaknak ívóhelyeik lennének.
Mert lebetonoztuk?
Igen, ennyi. Ilyen partviszonyok mellett nincsenek ívóhelyek. A nádasokat illegálisan agyonszabdalják. Lehet látni légi fotókon, hogy néhol ötméterenként van egy magánösvény bevágva a nádasba. Ha már a horgászatnál tartunk: valóban roppant békés tevékenység, nem a horgászok a vandál, hangos emberek. Na de mennyi etetőanyagot szórnak a vízbe? Az mind szerves anyag, abból előbb vagy utóbb növényi tápanyag lesz.
A tó környékén egy nagyobb sugarú körben is érzékelhető az építkezési hullám. Különösen az utóbbi években, amióta először a járványra, majd az ukrajnai háborúra hivatkozva elrendelt veszélyhelyzeti kormányzás van érvényben. Ez lehetőséget ad a településvezetőknek is, hogy saját hatáskörben döntsenek. Vannak olyan példák, ahol ezt a lehetőséget kihasználva megpróbálják védeni a települést a polgármesterek, ilyen például Lovas vagy Paloznak. Szerinted ki lehet alakítani a kecske-káposzta elvet? Nyilván a települések minél nagyobb bevételt várnak az idegenforgalomból, de hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy ne pusztuljon bele a tó?
A Balaton-parti települések, úgy gondolom, nem annyira a tömegturizmusban, mint a minőségi turizmusban érdekeltek, amibe az ökoturizmus is beletartozik. Az, hogy egy Balaton menti településnek mi a hozzáállása ehhez a kérdéshez, nagymértékben függ a helyi önkormányzat elképzeléseitől. Ahol van egy környezet- és természetvédelemre érzékeny polgármester vagy meghatározó véleményű képviselő, ott vigyáznak. Ahol nincs, ott nem.
De ez nem csak a partokon tapasztatható. Ha valaki egy másik bolygóról idejönne, azt hihetné, hogy a szőlészethez, borászathoz hozzátartozik az úszómedence és a jakuzzi a présház mellett. Minden szabályt ki lehet játszani. Volt nekünk – most már múlt időben mondom, mert már nem így hívják – egy Balaton-törvényünk. A törvény jó, csak be kellene tartani? Vagy nem jó, és változtatni kellene rajta, mert már meghaladta az idő és az a pusztítás, amit a tó elszenvedett?
Nagyon sokféle Balaton-törvényt olvastam az elmúlt néhány évtized folyamán. Ha mindent betartottunk volna, ami a törvényekben le van írva, sokkal jobb lenne a helyzet, mint amilyen. Pláne azzal a vészhelyzeti cselekvéssorral, amiről az előbb beszéltél.
Balaton, Velencei-tó, Fertő. Ha össze kell hasonlítanod a három tavat, melyik van a legjobb és melyik a legrosszabb állapotban?
Legjobb, legrosszabb – nem így fogalmaznék. A legtermészetközelibb állapotban a Fertő van, mert vannak olyan magterületei, amelyeken nincs építkezés. Az természetvédelmi terület, szigorúan védett. A Fertőnek kiterjedtek a nádasai, amiket ki sem lehet irtani, mert nem csak partközeli nádasról van szó. Akármilyen szörnyű az a dúlás a parton, végül is nem ezen a természetes szakaszon épült. Ezzel most nem azt mondom, hogy helyes volt, ezt azért pontosan kell érteni.
A következő talán a Velencei-tó, mert annak is van egy elég kiterjedt nádasos területe, bár a turizmus túl intenzív a tó méretéhez képest. A legkevésbé természetes állapotú a Balaton, ugyanakkor az ökológiai állapota többnyire és átlagban nem rossz. Lehetne jobb. Nem tudjuk, mikor üt be egy olyan vízvirágzás, mint 2019-ben. Nehéz itt tisztán látni meg előre jelezni. Most mi a jó? Az alacsony vízállás vagy a magas vízállás? A magas vízállás jó volt a kilencvenes évek elején, mert akkor egy trópusi kékalga okozott vízvirágzást. Ennek a kitartó sejtje az üledékben telel át, és csak akkor csírázik ki, ha az üledék hőmérséklete eléri a 20-21 fokot, ahhoz pedig 27 fokos vízhőmérséklet kell. Tehát ha emeltük a vízszintet, gátoltuk a csírázást. Akkor ez volt jó. Az a faj – úgyszintén fonalas kékalga –, amely a 2019-es vízvirágzást okozta, északi elterjedésű. A csírázását nem gátolja a hőmérséklet, mert már 16-17 fokon elkezd csírázni, de csak akkor, ha az üledékben kap egy jó adag foszfort. Hogy kaphat jó adag foszfort? Úgy, hogy magas a vízállás, sokáig mozdulatlan a víz, a szél nem tudja átkeverni. A szerves anyag óhatatlanul az üledékben bomlik le, ott fogyasztja az oxigént. Ebben az esetben az ásványokhoz kötődött foszfor – elsősorban a vasoxid-hidroxidhoz, a kalcitkristályokhoz kötött foszfor – felszabadul, és hirtelen ott a vízvirágzás. Tehát most a magas vízállás nem jó.
Amikor a Balatonnak nagyon alacsony volt a vízállása, 2000 és 2004 között, az segítette a nád regenerációját. A tó gyakorlatilag visszaszerezte a természetes partvonalát, annyira visszahúzódott a víz. Turzások épültek. A turzásokra kirakódott az algaszövedék, a hínár, a nád, minden. Ezzel a tó üledékéből nagyon sok foszfor távozott el. Tehát a tó vízminősége szempontjából ez kifejezetten jó volt, akármennyire kellemetlen volt a turizmusnak. Időnként a tónak bizony jót tenne, ha időlegesen visszaadnánk a természetes partját.
Ehhez kapcsolódóan: Ausztriában nem építettek még vasbeton szállodát a Fertő tó medrébe
Hogy tapasztalod? Meghallgatják a tudósok véleményét a döntéshozók?
Utoljára egy SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter volt, aki összehívott szakértői bizottságot, és hallgatott rá.
Az egyetemen, a te szakterületeden hogyan látod az utánpótlásképzést? Vannak kellő számban jelentkezők, akik ezzel a területtel foglalkoznának?
Nincsenek. Jó néhány éve nem tudtuk elindítani a környezettan alapszakot. Ebben az országban környezet- és természetvédelem gyakorlatilag nincs, megszűnt, legyen az nemzeti park vagy környezetvédelmi hálózat, legyen az ÁNTSZ. Ilyen körülmények között nem csodálom, ha a szülők lebeszélik a gyereket, hogy ilyen pályát válasszon. Volt úgy, hogy a Pannon Egyetemre 115 környezetmérnök jelentkezett, most meg az a szak is éppen hogy csak vegetál, ahogy már a biomérnökök is. Egyszerűen a fiatalok nem választanak mérnöki pályát.
Hogyan lehetne szerinted változtatni ezen?
Ez az országban eluralkodó mentalitás kérdése, aminek kormányzati gyökerei vannak. Egyértelműen kevesebben lettek a tanárok. Pedig a gyerekek természetes módon érdeklődnek az állatok, a növények, a vizek iránt, de csökkentették a természettudományos tárgyak óraszámát, most meg már az sem lesz, aki tanítsa. Egyébként a PhD-hallgatók száma nem csökkent, tehát azon a szinten már vannak hallgatóink. Emiatt aztán tudományos utánpótlás is van, csak éppen azok fognak hiányozni, akik különféle nagyvállalatoknak, önkormányzatoknak lehetnének a környezetvédelmi referensei, az a réteg, amely állami, hivatali, vállalkozási szinten, a gyakorlatban foganatosítaná a környezetvédelmi szemléletet.
Egy 2017-es előadásodon a közoktatásról beszéltél, illetve arról a tudásról, amit te mint egyetemi tanár a középiskolából kikerülő diákokkal találkozva tapasztalsz. Megdöbbentő volt, mert azt mondtad, hogy húsz évvel korábban, ha elsős egyetemistákkal írattál zárthelyi dolgozatot, azon 25-ből húsz átment. Most éppen fordítva van, jó, ha öt teljesíti a vizsgát. Az előadásod óta eltelt hat év, hogyan változott a helyzet?
Beszélgettem matematikus kollégákkal, akik egészen kétségbe voltak esve, hogy a középiskolákban már a szögfüggvényeket sem tanítják meg. Nem tanulnak deriválni, integrálni, függvényanalízist és a többi. Néztek egymásra, hogy könyörgök, hogy fogunk így nekik fizikát tanítani?! Ott tartunk, hogy míg 25 éve nem voltak elsőéveseknek felzárkóztató tanfolyamok, azóta lett először kémiából, aztán fizikából, matematikából is. Már biológiából is kellett felzárkóztatót indítanunk, pedig a biológia nem az a terület, ahol némelyek megértési nehézségekkel küzdenek, vagy mint az idegen nyelv vagy a matematika, hogy vagy van érzéke hozzá valakinek, vagy nincs. A biológiakönyv elé le kell ülni, meg kell tanulni, és kész. Nem tudom, hogy a középiskolákban mi történik, hogy őszinte legyek. A gyerekek nem tanulnak meg tanulni. Az helyes, ha a gyerek megtanul tájékozódni, nem mondom, hogy a tankönyvet ától cettig meg kell tanulni, mint ahogy nekünk kellett annak idején…
Mert rákeres az interneten?
Igen, egy csomó dolog van, amire rá lehet keresni az interneten, aminek utána lehet menni. De ettől függetlenül kell, hogy az ember fejében létezzen egy tudásmag, amihez hozzáépíti azt, amit nem tud. Ez a tudásmag az őskorban nyilván tapasztalati úton alakult ki. De könyörgök, nem véletlenül találtuk ki az iskolákat, hanem azért, hogy ezt a tudásmagot szervezetten valamiképp létrehozzuk, és ebben olyanok működjenek közre, akiknek ez a hivatásuk. Persze ebből nem következik, hogy ma nincsenek kiváló hallgatók.
Mivel foglalkozol most? Munkával telik a nyár? Most is, amikor jöttem, éppen egy előadásra készültél.
Igen, többnyire munkával telik. Nekem főleg PhD-hallgatóim vannak most. Egy már megvédte az értekezését egy hónapja, két másik reményeim szerint augusztusban fogja megvédeni. Időbe telik, amíg egy doktori disszertáció olyan színvonalú nem lesz, hogy nyugodtan közzé lehet tenni a világhálón, és büszkék lehetünk rá. Nekem ilyen hallgatóim vannak. Nekik is sok munka, nekem is sok munka, de még egyik sem mondta, hogy ne érte volna meg.
A teljes podcastot itt hallgathatja meg:
