Hogy nem tudta előre jelezni az izraeli hírszerzés, hogy mire készül a Hamász? – erre a kérdésre keresi a választ nemcsak az izraeli társadalom, de kis túlzással a fél világ is a hétvégi tragikus terrortámadás óta. Szakemberekkel beszélgettünk a helyzetről.
„Megingott az emberek bizalma a hadseregben és a kormány iránt, mert nevetséges, hogy a világ legfejlettebb titkosszolgálatán átment egy ilyen, hónapokig szervezett mészárlás. Ott valamit nagyon benéztek, ami most több mint hétszáz ember életébe került. Nem érzik magukat az emberek biztonságban, mint korábban egy-egy hétköznapi rakétázás alatt” – mondta a Szabad Európának a Tel-Avivban élő Petra Cohen-Beck a hétvégi izraeli terrortámadásokról.
Cikkünk megjelenéséig mintegy 1900 halálos áldozatról beszélnek a Hamász akciójában és az izraeli válaszcsapásokban. A támadást hamar elnevezték „Izrael szeptember 11-éjének”. A zsidó állam esetében eddig valóban példátlan esetről van szó. Ekkora szabású pusztítást korábban az ország csak a szomszédaival folytatott háborúk során tapasztalt.
Türelem és innováció
Az, hogy a Hamász fegyvereseinek hogyan sikerült így meglepniük az izraeli védelmi erőket, a támadás óta téma. Cikkünk megírásához több, a nemzetbiztonsági szolgálatok működésére rálátó forrással folytattunk háttérbeszélgetést. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy az izraeli szakszolgálatok működéséről ők sem rendelkez(het)nek pontos információkkal. A hozzáférhető adatok alapján azonban levontak néhány következtetést.
Ehhez kapcsolódóan: „Több osztálytársukat megölték, ezt még nem mondtuk el nekik” – izraeli magyarok a terrorhullámban.
Ebből az egyik legfontosabb, hogy a Hamász láthatóan képes volt nagymértékű innovációra és stratégiaváltásra az elmúlt években-hónapokban. Ebben egy forrásunk szerint akár az orosz–ukrán háború tanulságai is szerepet játszhattak. A terrorszervezet mindeddig jobbára kisebb, elszigeteltebb támadásokat hajtott végre izraeli területek ellen, némi túlzással úgy is fogalmazhatnánk, hogy amikor érezték a legkisebb lehetőséget, léptek – sokszor mintha kevésbé lett volna szempont, hogy a támadásnak konkrétan mekkora hatása lesz. Ebben persze szerepet játszhatott az is, hogy külső finanszírozói felé folyamatosan bizonyítania kellett önnön létének értelmét, amihez látványos akciókra volt szükség, így kevésbé volt mód a hosszabb távú stratégiai tervezésre, várakozásra.
Könnyen lehet, hogy ez most megváltozott. Ugyan a Hamász egyik riválisa/együttműködő partnere (a szerepek flexibilisen változhatnak taktikai megfontolásokból), az Iszlám Dzsihád tavasszal is kilőtt több mint száz rakétát Izraelre, maga a Hamász ekkor feltűnően passzív maradt, amit még a május végén lapunknak interjút adó izraeli nagykövet, Jákov Hadasz-Handelszman egyrészt úgy magyarázott, hogy „még a sebeiket nyalogatják a legutóbbi konfliktus miatt”, másrészt a diplomata szerint a Hamász alapvetően figyel arra, amit Egyiptomból mondanak neki, „Egyiptomnak pedig most elemi érdeke, hogy ne legyen a térségben konfliktus”.
Ehhez kapcsolódóan: Beszélgetésünk Jákov Hadasz-Handelszmannal az izraeli helyzetről.
Utólag visszanézve a Hamász passzivitása minden bizonnyal a soha nem látott mértékű terrorcsapás előkészítésének csendje volt. A szervezet egyszerűen várt, hogy megfelelő mennyiségű fegyvert és információt halmozzon fel, valamint soha nem látott módon képezze ki embereit. Utóbbit jelzi, hogy a Hamász fegyveresei eddig példa nélküli módon, a levegőből (siklóernyőkkel) és a tenger felől, motorcsónakokkal is támadtak egy zenei fesztivál résztvevőire, több mint 260 fiatalt meggyilkolva.
Vissza a kőkorszakba
A másik nagy kérdés, hogy hogyan tudott a Hamász információhoz, felszereléshez jutni. Forrásaink szerint az első kérdésre némileg egyszerűbb a válasz. Az izraeli biztonsági erőket láthatóan meglepte, hogy a Hamász terroristái ilyen széles körű és intenzitású szárazföldi támadást képesek végrehajtani. Erről tanúskodnak a kilőtt izraeli tankokat ábrázoló képek, valamint azok a felvételek, amelyek a saját körletükben agyonlőtt katonákat mutatnak. Őket nyilvánvalóan teljesen felkészületlenül érte a támadás.
Ehhez kapcsolódóan: Sikerült lezárnia a határt Izraelnek, folytatódik Gáza bombázása, humanitárius folyosót sürget a WHO.
Egy forrásunk szerint ebben paradox módon éppen az játszhatott közre, hogy a Gázai övezetben az utóbbi időben relatíve normalizálódott az élet, aminek következményeként egyre többen ingázhattak át Izraelbe dolgozni, mostanában már akár napi húszezren is. Bár ezzel kapcsolatban az izraeli politika abban bízott – erről szintén beszélt már idézett interjúnkban Jákov Hadasz-Handelszman –, hogy a békés egymás mellett élést segíti, a nyitásnak lehetett egy olyan következménye is, hogy a napi húszezer ember között könnyen elvegyülhettek a Hamász beépített tagjai. Ők a szabad(abb) mozgást kihasználva értékes információkat gyűjthettek azokról a településekről, ahol dolgoztak: milyen katonai jelenlét tapasztalható, mik a könnyebben támadható célpontok, adott esetben a menekülési útvonalak stb.
Ráadásul rajtuk keresztül értékes kommunikációs csatornához jutott a Hamász a külvilág felé. Azt Dezső András szakújságíró is kiemeli a hvg.hu-n megjelent elemzésében, hogy gyakorlatilag egy az egyben voltak képesek követni az izraeli nemzetbiztonsági szolgálatok a Hamász vezetőinek elektronikus kommunikációját – ezt bizonyítja több célzott likvidálás, amikor a szervezet egyes tagjait akár saját hálószobájukban semmisítették meg.
Egy civilben mezőgazdasági munkás Hamász-tag azonban némi szervezéssel továbbadhatott információkat egy külső kapcsolatnak, aki ezt már könnyebben eljuttathatta akár Iránba, ahonnan nagyrészt irányítják a szervezetet – és valószínűleg pénzelik is. A folyamat természetesen visszafelé is működik.
Majdnem egyedül
A paradoxon pedig most következik. Izrael ugyanis a Gázai övezet esetében szinte csak magára számíthat hírszerzési szempontból. Nem kell hangsúlyozni, hogy a szövetséges társszolgálatok között mekkora a szerepe a beszerzett értesülések megosztásának, közös feldolgozásának – ez alapvető a NATO vagy az Európai Unió működésében is. Izrael viszont geopolitikai okokból eleve limitált helyzetben van ezzel kapcsolatban.
De ennél is fontosabb, hogy forrásaink szerint hiába jelent permanens terrorveszélyt az övezet, Gázában éppen zártsága miatt nincsenek jelen az ország legfontosabb szövetségesei titkosszolgálati vonalon (értve ez alatt elsősorban a globális szinten aktív Egyesült Államokat).
Ehhez kapcsolódóan: Tartós védelmi partnerséggé válhat-e Irán és Oroszország fegyvercseréje?
A fenti mondat úgy pontos, hogy: egyetlen kivétellel. Ez pedig természetesen Egyiptom. Mint már említettük, az egyiptomi hatóságok többé-kevésbé folyamatos kommunikációban állnak a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal, ami kiterjedt hírszerzői tevékenységet is jelent. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy egy neve elhallgatását kérő egyiptomi hírszerzési tisztviselő azt állította: előre figyelmeztették az izraeli kormányt, hogy a Hamász „valami borzalmasra” készül. Igaz, Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő hivatala hazugságnak nevezte ezt.
Egy ekkora léptékű támadás logisztikai előkészületei valószínűleg így sem maradtak teljesen titokban az izraeli belbiztonsági szervek között. Csakhogy a hírszerzés egyik alaptörvénye, hogy a megszerzett információkat megfelelően kell kezelni, feldolgozni. Az elmúlt napokban több elemzés is arra a következtetésre jutott, hogy ez lehetett az alapvető probléma. Egy forrásunk nem zárta ki, hogy a Hamász képes volt dekonspirálni több, a szervezetbe beépült izraeli kémet, de őket nem likvidálták, inkább dezinformálták.
Hübrisz?
Egy másik forrásunk szerint az elmúlt időszakban az izraeli titkosszolgálatok a hübrisz állapotába kerültek – bíztak abban, hogy ellenőrzésük alatt tartják a Hamász tevékenységét, de legalábbis a kommunikációját, így nem érheti őket meglepetés. Az is tény, hogy Benjámín Netanjáhú – sokat vitatott igazságügyi reformtervei miatt – kifejezetten feszült viszonyt ápol a titkosszolgálatok vezetésével. Egy forrásunk szerint elképzelhető, hogy maguk a szolgálatok ugyan megfelelő mennyiségű információval bírtak egy esetleges támadásról, és jól dolgozták fel ezeket, de ilyen súlyú ügyekben a végső döntést a politika hozza meg.
Hogy itt kik és milyen motivációk mentén, ismeretek birtokában döntöttek, valószínűleg soha nem tudjuk meg, mint ahogy egyelőre az is nyitott kérdés, hogyan tudott a Hamász ekkora mennyiségű fegyvert becsempészni az övezetbe.
Az Izraelt védő Vaskupola rendszert ugyanis a lapunknak is nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint „túlterheléses támadás érte”, képtelen volt egyszerre megsemmisíteni ilyen mennyiségű rakétát. Egy forrásunk ezzel kapcsolatban hívta fel arra a figyelmet arra, hogy a támadás kitervelői már támaszkodhattak azokra az információkra is, amelyeket az orosz–ukrán háborúban szereztek a Vaskupola működéséről, Izrael ugyanis Kijev védelmére adományozott ilyet az ukrán vezetésnek.
