Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

PDSZ: Várunk egy értékelhető ajánlatra


A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett demonstráció résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett demonstráció résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én

Augusztus 10-én lesz a sztrájktárgyalás következő fordulója, a hivatalos ígéret szerint addigra letesz valami értékelhető ajánlatot az asztalra a kormány képviselője, Maruzsa Zoltán államtitkár – mondta a Szabad Európának Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) elnöke.

Az érdekképviselet nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz a minap, ebben azt írják – elismerve a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelésének jogosságát –, elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését.

Ahogy arról a Szabad Európa is beszámolt, a szakmai szervezet az követeli, hogy:

  • a pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában még többet.
  • a kormányfő tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről.
  • a kormány vonja vissza a katázásról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseit, és kezdjen azokról szakmai és társadalmi egyeztetést.

Komjáthy Annától megtudtuk, hogy a PDSZ semmiféle visszajelzést nem kapott a nyílt levélre. Időközben az új katatörvényt aláírta a köztársasági elnök és – a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint durva jogalkotási hibát tartalmazó – szabályozás megjelent a Magyar Közlönyben.

A PDSZ elnöke kérdésünkre azt is elmondta, hogy noha várják az értékelhető ajánlatot augusztus 10-én a kormánytól, szerinte nincs mozgástere Maruzsa Zoltánnak, mert ha lenne valami pozitív terv a pedagógusokkal kapcsolatban, azt már most, a tárgyalás újabb fordulója előtt bejelentenék.

Az államtitkár egyébként a korábbi tárgyaláson nem vitatta a követelések jogosságát, de arról beszélt, hogy uniós pénzből finanszíroznák a béremelést, az meg egyelőre nem jön. Később azt is mondta, hogy a várhatóan romló magyar gazdasági környezetben egyre kevesebb lehetőségük lesz a tanároknak máshol elhelyezkedni.

A belügy szerint a baloldal hibája

Közben az új Orbán-kormányban az oktatásért is felelős Belügyminisztérium az ATV kérdésére azt felelte, sokkal könnyebb lenne megegyezésre jutni, „ha a magyar baloldal nem tenne meg mindent azért, hogy Magyarország ne kaphassa meg a nekünk járó, pedagógusbéremelésre is fordítható uniós forrásokat Brüsszelből”.

Hozzátették, folytatódnak a sztrájktárgyalások, az pedig, hogy a már beígért háromszor tíz százalékos béremelésen felül tud-e a kormány magasabb béremelést biztosítani a pedagógusoknak, az a gazdaság teljesítményétől függ.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG