Sápadtan és kimerülve érkeztek meg a mariupoli acélgyár bunkereiből az utolsó kimenekített civilek vasárnap késő este Zaporizzsjába, az első, frontvonalakon túli ukrán nagyvárosba. A megviselt túlélők állandó lövöldözésről, kifogyó élelemről és a mindent elborító penészről számoltak be, valamint arról, hogy a végén már kézfertőtlenítőt használtak tüzelőnek a főzéshez.
Tíz busszal összesen 174 fő érkezett meg Mariupolból Zaporizzsjába éjszaka. Köztük volt az a 31 civil is, akiket vasárnap evakuáltak az Azovstal acélműből, ahol a becslések szerint kétezer ukrán harcos tart ki a végsőkig. Ukrán és orosz tisztviselők szerint már az összes civil elhagyta az ipari komplexumot, ahol csak harcosok maradtak.
„Szörnyű volt a bunkerben – mondta a 69 éves Ljubov Andropova, aki csaknem két hónapot töltött ott. – A mennyezetről csöpögött a víz. Mindenhol penész volt. Aggódtunk a gyerekekért, a tüdejükért” – mondta.
„Folyamatosan lőttek, attól féltünk, hogy a bunkerünk összeomlik. Minden remegett, nem mertünk kimenni” – tette hozzá.
Az Azovstal ostroma
A tengerparti acélmű Mariupol egyetlen olyan része, amely még nincs orosz ellenőrzés alatt. A mélyen a föld alatt húzódó alagutak és bunkerek miatt sok civil gondolta úgy, hogy ez lesz a legbiztonságosabb hely, ahol menedéket találhat a korábban virágzó kikötőváros könyörtelen bombázása elől.
Alig néhány nappal a háború február 24-i kezdete után Dmitro Szvidakov is a bunkerekben keresett menedéket feleségével és tizenkét éves lányával. Február 27-én értek el az Azovstalba. Több mint két hónapba telt, mire elhagyhatták.
Mint mondta, az első másfél hónap még elviselhető volt ötven-hatvan emberrel egy bunkerben összezárva, de aztán a bombázás egyre intenzívebbé vált. Egy élelmiszerraktár is felrobbant, ezért ő és a többiek is a szemétben kutattak élelem után, a munkások szekrényeit is átnézték, hátha találnak valami ehetőt. A főzéshez szükséges tüzelő is elfogyott, de aztán rájöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt nagy készletekben felhalmozott kézfertőtlenítő is alkalmas erre a célra.
Jehor Csekonackij, egy acélgyári alkalmazott feleségével, két fiával és kutyájával húzta meg magát a bunkerben. Azt mondta, hogy amikor fogytán volt az élelem, az acélművet védő katonák segítettek.
„Másképp nem éltük volna túl. Nem tudom, meddig húztuk volna, de az biztos, hogy mostanáig nem maradtunk volna életben” – fogalmazott. Az utolsó napokra már csak tészta, víz és némi fűszer maradt, ami napi egy levesre volt elég.
Családjával március elsején ment be az acélműbe, hogy biztonságban legyenek, mert egy kutyasétáltatás közben csak hajszál híján menekült meg a bombáktól.
Mariupol városát szinte teljesen lebombázták az oroszok, az Azovstalból evakuált 51 civil közül 18-an mégis úgy döntöttek, hogy a városban maradnak – mondták az ENSZ tisztviselői, akik segítették az evakuálást.
További két főt, egy férfit és egy nőt az oroszok őrizetbe vettek. A nőt azzal gyanúsítják, hogy katonaorvos, ezért elválasztották négyéves kislányától, aki mehetett a többi menekülttel Zaporizzsjába – közölték ENSZ-tisztviselők.
Több százan azonban ott rekedtek, akik menet közben akartak csatlakozni a konvojhoz az oroszok által ellenőrzött területekről. Moszkva és Kijev nem tudott megállapodni a sorsukról.
„Nagyon szívszorító volt látni, hogy ott várnak, de nem tudnak csatlakozni hozzánk” – mondta Osnat Lubrani, az ENSZ humanitárius koordinátora.
„Tíz nap alatt összesen hatszáz embert tudtunk kihozni egy nagyon összetett, kockázatos és nagyon érzékeny biztonságifolyosó-műveletben” – közölte Lubrani, hozzátéve, hogy az ENSZ reményei szerint a jövőben képesek lesznek további civileket is kimenekíteni.
„Itt emberek élnek” – Helyzetjelentés Mariupolból és Odesszából
