Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Plágiumbotrány miatt bukott meg egy német miniszter


Franziska Giffey
Franziska Giffey

Franziska Giffey német nő- és családügyi miniszter doktori disszertációja még tavalyelőtt vált gyanússá, és az érintett egyetem vizsgálatot indított. Ez most véget ért, a politikus pedig azonnal lemondott a pozíciójáról. Berlini polgármesterként azonban még indulna.

Szerdán jelentette be a német kormány egyik prominens tagja, Franziska Giffey nők és családok ügyeiért felelős miniszter, hogy lemond kormánybeli posztjáról. A bejelentés egybeesett azzal, hogy a berlini Freie Universität bejelentette, hogy befejezte Giffey doktorijának vizsgálatát, amit plágium gyanúja miatt indítottak tavaly.

Megígérte, lemond, ha elveszik a diplomáját

Még 2019-ben derült ki, hogy a szociáldemokrata Giffey dolgozata, amit a politikus 2010-ben írt az Európai Bizottság működéséről, részben nem saját munka. Giffey pedig azt mondta, hogy ha az egyetem érvényteleníti a végzettségét, akkor le fog mondani miniszterségéről. Ez elsőre nem történt meg, mert a másolt részek miatt az egyetem először csak megrovásban részesítette, a diplomát nem vette vissza. Viszont novemberben egy szakértő újabb gyanús elemeket talált a dolgozatban, újra vizsgálatot indítottak, amelynek vége már a doktori cím elvétele lehet.

Giffey egyébként már a botrány kezdetén bejelentette, hogy nyilvánosan nem használja a doktori címét addig, amíg le nem zárul a vizsgálat. Majd nemrég azt is, hogy az egyetem lezárta a dolgozat plágiumvizsgálatát, és ennek hatására lemond miniszterségéről. Arról Gifey egyelőre nem beszélt, hogy pontosan milyen ítéletet hozott az egyetem.

A vizsgálat eredményére Giffey júniusig reagálhat az egyetem szabályai alapján. Ezzel elmondása szerint élni is fog, de a kormányban már nem tervez szerepet vállalni.

Nem teljes visszavonulás

Teljesen azonban nem vonul vissza a politikától. Lemondásakor hangsúlyozta, hogy továbbra is tervezi az indulását a szeptemberi berlin polgármester-választáson . Giffey korábban Neukölln kerület polgármestere volt, és azt ígérte, hogy a berliniek „továbbra is számíthatnak rá”.

Giffey-t a választáson a Szociáldemokrata Párt (SDP) támogatja. Győzelme esetén Michael Müllert váltaná, aki szint az SDP politikusa, és a következő választásokon nem tervezi, hogy újraindul. A berlini ambíciói miatt Giffey kritikákat is kapott, többek között a Merkellel szövetséges bajor Kereszténydemokrata Unió (CSU) egy tagjától, aki szerint a miniszterségről való lemondás nem elég a botrány enyhítésére.

Giffey nem az első politikus Németországban, akinek plágiumbotrány töri derékba a karrierjét. 2011-ben az akkori honvédelmi miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg elvesztette a doktori címét, majd rövidesen lemondott a miniszteri posztjáról, miután bizonyítékok kerültek elő arról, hogy plagizált. Két évvel később az akkori oktatási miniszter, Annette Schavan végzettségét vette vissza az egyetem, ami miatt a politikus szintén lemondott.

Magyarországon a leghíresebb plágiumbotrány Schmitt Pál egykori köztársasági elnökhöz fűződik. Az akkori köztársasági elnök doktori értekezésének eredetiségéről merültek fel komoly kétségek 2012 elején.

A köztársasági elnök tagadta a plágiumvádakat, de a Semmelweis Egyetem (SOTE) tényfeltáró bizottsága megállapította, hogy Schmitt 215 oldalas értekezésében legalább 200 oldalon keresztül hol szó szerint, hol átfogalmazva mások szellemi termékét tüntette fel saját munkájaként. Ennek ellenére a SOTE szerint ez megfelelt a korabeli gyakorlatnak, és többek közt "nem derült ki időben". Nem sokkal később az egyetem szenátus mégis elvette Schmitt doktori címét, utóbbi pedig egy héten belül lemondott.

Miután lemondott, és nem megfosztották a tisztségétől, így élete végéig kicsit több, mint havi másfél millió forint közpénzt kap volt államfői tiszteletdíjként. Emellett két évvel a botrány után a Nemzet Sportolójának választották, miután a 12 tagú intézményben Grosics Gyula halálával megüresedett egy hely. A címmel szintén havi félmillió forint közpénz jár.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG