Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Polgári engedetlenség a válasz az újabb tanárkirúgásokra


Diákok tüntetnek élőlánccal az oktatás rossz állapota miatt Budapesten 2022. november 18-án
Diákok tüntetnek élőlánccal az oktatás rossz állapota miatt Budapesten 2022. november 18-án

Több mint harminc, zömében budapesti és Pest környéki oktatási intézmény jelentette be, hogy csatlakozik a polgári engedetlenséghez válaszul arra, hogy három fővárosi gimnáziumból nyolc tanárt rúgtak ki, mert a figyelmeztetés ellenére is részt vettek a polgári engedetlenségben.

Ahogy arról a Szabad Európa az elsők között beszámolt, a Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József és a Vörösmarty gimnáziumból egy-egy tanárt rúgnak ki december elsejei hatállyal.

A Telex úgy tudja, hogy az Eötvösből egy pályakezdő matematika–biológia szakos tanárt rúgtak ki, míg a Karinthy elbocsátott hat pedagógusa között végzős osztály osztályfőnöke is van, a Vörösmartyból pedig egy angol szakos tanárt bocsátottak el.

Az elbocsátások hírére tüntetést szervezett szerda estére az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium elé, ahol bejelentették, hogy a Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai, akiknek hat kollégáját bocsátották el, december elsejétől határozatlan idejű polgári engedetlenségbe kezd. A Népszava később azt írta, hogy a történtek miatt a gimnáziumban rendkívüli szünetet rendeltek el.

A Tanárok a Tanárokért Facebook-csoport bejegyzése szerint cikkünk megjelenéséig 33 oktatási intézmény csatlakozott a polgári engedetlenséghez. Zömében fővárosi és Pest környéki iskolákról van szó, de van köztük zalaegerszegi is.

Szeptember végén a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát rúgták ki, mert részt vettek polgári engedetlenségben, köztük a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalint és Palya Tamást. Sok tiltakozó pedagógus azonban továbbra is részt vett polgári engedetlenségben, további tanárokat azonban nem bocsátottak el eddig.

Az újabb elbocsátásokra egyébként rákérdeztek a szerdai rendkívüli kormányinfón, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megismételte a kormány álláspontját: „jogszerű sztrájkra van lehetőség Magyarországon, a jogszabályokat pedig be kell tartani, tanároknak különösen”.

A pedagógusbérekkel kapcsolatban pedig Gulyás úgy fogalmazott, az Európai Bizottságtól függ, hogy januártól mekkora béremelés lesz.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG