Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Putyin a lázadás után beszélt Prigozsinnal és harcosaival – közölte a Kreml


A Wagner-vezér elhagyja a Déli Katonai Körzet főhadiszállását, miközben zsoldosai kivonulnak Rosztovból 2023. június 24-én
A Wagner-vezér elhagyja a Déli Katonai Körzet főhadiszállását, miközben zsoldosai kivonulnak Rosztovból 2023. június 24-én

Vlagyimir Putyin elnök a Kremlben tárgyalt a Wagner zsoldoscsoport alapítójával, Jevgenyij Prigozsinnal és parancsnokaival arról a fegyveres lázadásról, amelyet a hadsereg vezetői ellen kísérelt meg a Wagner – közölte Putyin szóvivője hétfőn.

A találkozóról először a Libération című francia lap számolt be, amely azt írta, hogy Prigozsin Putyinnal és a Nemzeti Gárda vezetőjével, Viktor Zolotovval, valamint Szergej Nariskinnal, az SZVR, az orosz külső hírszerzés főnökével találkozott.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a találkozóra június 29-én került sor, öt nappal a kudarcba fulladt lázadás után, amelyről úgy tartják, hogy Putyint a legkomolyabb kihívás elé állította azóta, hogy 1999 utolsó napján hatalomra került.

Peszkov újságíróknak azt mondta, hogy Putyin 35 embert hívott meg a találkozóra, köztük Prigozsint és a Wagner-egységek parancsnokait, és a találkozó három órán át tartott.

„Csak annyit mondhatunk, hogy az elnök értékelte a cég (a Wagner) fellépését a fronton a különleges ukrajnai katonai művelet során, és elmondta a véleményét a június 24-i (ez volt a zendülés napja) eseményekről is” – mondta Peszkov újságíróknak.

Ehhez kapcsolódóan: A belarusz elnök szerint még mindig Oroszországban van a Wagner-vezér Prigozsin

Közölte, hogy Putyin meghallgatta a parancsnokok magyarázatát a történtekről, és további foglalkoztatási, illetve harci lehetőségeket ajánlott fel nekik.

„A parancsnokok ismertették saját verziójukat a június 24-én történtekről. Hangsúlyozták, hogy mindannyian az államfő és a legfőbb főparancsnok elhivatott támogatói, katonái. Azt is közölték, hogy készek tovább harcolni a hazáért” – mondta Peszkov.

A Prigozsin vezette röpke lázadást, amelyben a Wagner-harcosok átvették az irányítást a dél-oroszországi Rosztov város és egy katonai parancsnokság felett, Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető közvetítésével sikerült hatástalanítani.

Putyin, aki az eseményeket ahhoz a zűrzavarhoz hasonlította, amely az 1917-es orosz forradalom előtt uralta Oroszországot, időközben köszönetet mondott hadseregének és biztonsági szolgálatainak a káosz és a polgárháború elhárításáért.

Prigozsin azt mondta, hogy a lázadásnak nem a kormány megdöntése volt a célja, hanem az, hogy „igazságszolgáltatás elé állítsák” Ukrajnában elkövetett baklövéseik és amatőr lépéseik miatt a hadsereg és a védelem vezetőit.

Ehhez kapcsolódóan: Az orosz elit a következményeket várja Prigozsin lázadását követően

Putyin mindmáig megtartotta a helyén Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, legalábbis mindkét férfit mutatja az állami televízió – elutasítva Prigozsin felhívását a menesztésükre.

Prigozsinnak Belaruszba kellett távoznia a zendülést lezáró megállapodás szerint, Lukasenka azonban múlt héten azt mondta, hogy visszatért Oroszországba, és a Wagner harcosai még nem fogadták el azt az ajánlatot, hogy költözzenek át Belaruszba, ami kérdéseket vet fel az alku végrehajtását illetően.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG