Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Putyin szerint a Nyugat nem veszi komolyan a figyelmeztetéseit


Aljakszandr Lukasenka, Belarusz vezetője (b) és Vlagyimir Putyin (Képünk illusztráció)
Aljakszandr Lukasenka, Belarusz vezetője (b) és Vlagyimir Putyin (Képünk illusztráció)

Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön kijelentette, hogy a Nyugat nem veszi elég komolyan Oroszország figyelmeztetését, hogy ne lépje át a vörös vonalat, és hogy Moszkvának komoly biztonsági garanciákat kell kapnia a Nyugattól.

Putyin külpolitikai tisztviselőknek tartott moszkvai beszédében kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására irányuló tárgyalások zsákutca felé haladnak, és azzal vádolta a Nyugatot, hogy felhasználja a belarusz migránsválságot Moszkva szövetségese, Minszk ellen.

Kijelentette, hogy a NATO – amellyel Moszkva a múlt hónapban megszakította a kapcsolatokat – megsemmisítette a párbeszéd minden mechanizmusát.

Nem kielégítő viszony

Putyin „nem kielégítőnek” minősítette Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatát, de kijelentette, hogy Moszkva nyitott a párbeszédre, és Joe Biden elnökkel tartott júniusi csúcstalálkozójuk teret nyitott a viszony javításához.

„Igen, sok kétoldalú és nemzetközi kérdésben valóban eltérnek az érdekeink, az értékeléseink, az álláspontjaink, mint mindenki jól tudja, néha radikálisan is” – mondta Putyin Moszkvában külpolitikai tisztviselők előtt tartott, a kérdések széles körét érintő beszédében.

„Mindazonáltal még egyszer szeretném elmondani, nyitottak vagyunk a kapcsolatokra és a véleménycserére, a konstruktív párbeszédre.”

Egymásra tolják a felelősséget

Putyin szerint a Nyugat eszkalálja az ukrajnai konfliktust azzal, hogy katonai gyakorlatokat tart a Fekete-tengeren és bombázókat reptet a határai közelében.

A nyugati országok már napokkal ezelőtt figyelmeztettek az orosz katonai tevékenység veszélyére Ukrajna közelében, Washington pedig óvta Moszkvát, hogy ne kövessen el újabb súlyos hibát a volt szovjet tagköztársaságban.

„Nyugati partnereink eszkalálják a helyzetet azzal, hogy gyilkos modern fegyverekkel látják el Kijevet, és provokatív manővereket hajtanak végre a Fekete-tengeren” – mondta Putyin a külügyminisztériumban tartott beszédében.

Azt állította, hogy a nyugati bombázók „húsz kilométerre a határuktól” repülnek.

Ne Moszkvát okolják mindenért

Putyin Ukrajnát is bírálta, amiért török gyártmányú drónt vetett be a Moszkva-barát lázadók ellen.

„Brüsszelnek meg kell értenie, hogy a katonai-politikai feszültségek mérséklődése nemcsak Oroszország, hanem egész Európa, sőt az egész világ érdeke” – mondta Putyin.

Ugyancsak csütörtökön a Kreml azt hangoztatta, hogy Európának nem kellene Oroszországot hibáztatnia minden problémáért.

„Oroszországnak érdeke, hogy Európában mindenki észhez térjen, és többé ne Oroszországot vádolja minden probléma miatt” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.

Hozzátette: Európának ehelyett „az Európát jelenleg fojtogató problémák elsődleges forrásaival kell foglalkoznia”.

Peszkov kijelentései azután hangzottak el, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán óva intette Oroszországot bármiféle „katonai kalandorpolitikától” Ukrajna és az EU-tag Lengyelország határain.

„Oroszország nem folytat hibrid háborút” – tette hozzá Peszkov.

Készült az AFP és a Reuters tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG