Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Radó Péter: Semmit sem garantál a kormánytagok távozása az egyetemi alapítványokból


A felsőoktatási intézmények képviselői A megújuló felsőoktatás ünnepe című rendezvényen a Veszprémi Petőfi Színházban 2021. november 8-án
A felsőoktatási intézmények képviselői A megújuló felsőoktatás ünnepe című rendezvényen a Veszprémi Petőfi Színházban 2021. november 8-án

Látványos gesztus, szimbolikus lépés, de önmagában nem garancia semmire, hogy a kormánytagok távoznak az egyetemi alapítványok kuratóriumaiból – mondta a Szabad Európának Radó Péter oktatáskutató. Szerinte az Európai Bizottság sem fog megelégedni ezzel a lépéssel, mert ez még nem garantálja az átláthatóbb gazdálkodást és az egyetemek autonómiáját.

A kormánynak akkora szüksége van az uniós pénzekre, hogy képes beáldozni saját embereit is, ha arra van szükség – mondta Radó Péter arra reagálva, hogy Gulyás Gergely bejelentette a miniszterek és kormánytagok távozását az egyetemi alapítványok kuratóriumaiból.

„Ez egy látványos gesztus, de azok a feltételek, amelyeket az egyetemekkel kapcsolatban szabott a bizottság, nem merülnek ki a kormánytagok visszahívásában” – tette hozzá.

Mint mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy a miniszterek és a kormánytagok kivonása után is a saját embereiket ültetik a helyükre, ami nem garantálja a kuratóriumok átláthatóbb gazdálkodását és az egyetemi autonómiát, ezért ez csak szimbolikus lépés, nem több.

Ehhez kapcsolódóan: Távoznak a kormánytagok az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból

Szerinte lehetne hozni olyan törvényt, amely a magánkézbe adott egyetemek autonómiáját is biztosítaná valamilyen módon, de szerinte erre az egyetlen garancia az lenne, ha ezek az egyetemek visszakerülnének közösségi tulajdonba, és ilyen módon lehetne garantálni jogszabályban az autonómiájukat, de nem hiszi, hogy a kormány eddig el fog menni.

Meg lenne lepődve, ha az Európai Bizottság megelégedne ezzel a lépéssel, mert az átlátható gazdálkodás és az egyetemi autonómia érvényesüléséhez sokkal több minden kell, mint hogy lecserélnek néhány tagot a kuratóriumokban.

Szerinte azt még nem lehet pontosan tudni, hogy magához a közérdekű vagyonkezelő alapítványi konstrukcióhoz mennyire fognak hozzányúlni, és hogy az Európai Bizottság ebben a kérdésben mit vár el a magyar kormánytól.

Nem hiszi, hogy a kormánytagok lecserélésével bármi is változna a modellváltáson átesett egyetemeken.

„Az egész konstrukció arra van belőve, hogy ha az egyetem vezetése jóban van a kuratórium vezetésével, akkor van valamilyen informális mozgástere, és ha változnak a személyek, ez a kapcsolat is változhat. Éppen ez a probléma ezzel a rendszerrel, hogy nincsenek intézményesített garanciák az egyetemi autonómiára és az átlátható gazdálkodásra” – fogalmazott az oktatáskutató.

Ehhez kapcsolódóan: Nincs semmi félreértés az Erasmus-ügyben – derül ki az Európai Bizottság válaszából

Radó Péter olyan egyetemen tanít, ahol nem történt modellváltás, de másodkézből nem túl biztató információi vannak a Corvinusról, amely már alapítványi formában működik. Azt hallotta, hogy a teljes belső struktúrát átalakították, aminek az volt a lényege, hogy leváltsák azokat a vezetőket, akik nem lojálisak a kuratóriumhoz, és lecseréljék olyanokra, akik azok.

A Pannon Egyetemről nem hallott ilyen változást, ezért szerinte az egyes egyetemeken belüli helyzettől függ, hogy mi történik, nincsenek garanciák, csak személyes kapcsolatok, és ezeken múlik, hogy hol milyen mozgásteret őriz meg az egyetem. Éppen ez a probléma, hogy nincs átlátható, egyértelmű szabályrendszer, amely védené az egyetemek autonómiáját, enélkül pedig lényegtelen, hogy kik ülnek a kuratóriumokban – mondta az oktatáskutató.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Orbán-kormány miniszterei a szerdai kormányülésen lemondtak a vagyonkezelői alapítványokban betöltött kuratóriumi tagságukról. A kormány ezt várja az államtitkároktól, miniszteri biztosoktól és kormánybiztosoktól is február 15-ig – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Az még nem dőlt el, hogy például a polgármesterek maradhatnak-e az egyetemi kuratóriumokban. Gulyás Gergely szerint nem lehet pontosan tudni, hogy az Európai Bizottságnak milyen elvárásai vannak. Nem néhány polgármester kuratóriumi tagságán fog múlni a megállapodás a bizottsággal – mondta a miniszter.

A kuratóriumi tagok megbízatása jelenleg élethosszig szól, ha ezen módosítani kell, erre is nyitottak. Amint megegyeznek a bizottsággal, benyújtják a módosítási javaslatokat – tette hozzá Gulyás Gergely.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG