Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Sóskúti akkufeldolgozó: reménykedve várják a kormány döntését a helyiek


Sóskúton szinte mindennap tartanak valamilyen demonstrációt az akkufeldolgozó ellen
Sóskúton szinte mindennap tartanak valamilyen demonstrációt az akkufeldolgozó ellen

Több száz helybeli írt levelet a kormánynak a sóskúti akkufeldolgozó kiemelt beruházássá nyilvánítása ellen, az önkormányzat pedig határozatban mondta ki: nem fogadja el a kiemelt státuszt, amely jelentősen megkönnyítené az engedélyezést. Közben az is kiderült, hogy az utolsó pillanatban valaki megtámadta a népszavazási kezdeményezést.

A Sóskúti Civil Kör információi szerint legalább 350 levelet küldtek el helyiek a kormánynak a múlt hét kedden nyolcnapos társadalmi vitára bocsátott ügyben, amely szerint a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítaná a sóskúti akkufeldolgozót és még további szomszédos területeket.

Valószínűleg ennél jóval több levél érkezhetett határidőig a kormányhoz, mert a civil szervezet csak a sóskúti levélírókról tud, de Érdről, Tárnokról és Pusztazámorról is biztosan küldtek véleményt a helyiek – mondta a Szabad Európának a Sóskúti Civil Kör egyik tagja.

Az önkormányzat is csatlakozott a kiemelt beruházás ellen tiltakozókhoz, és határozatban mondta ki: nem fogadja el a kiemelt üggyé nyilvánítást, mert nem áll összhangban a helyi szabályozással. A civilek ezt nagy előrelépésnek tartják, és úgy tudják, a határozatot az önkormányzat a kormánynak is megküldte a társadalmi vita keretében.

Korábbi cikkünk a témában: Sóskúton is áterőltetné a kormány az akkuberuházást

A társadalmi vitában szerda éjfélig lehetett véleményt nyilvánítani, innentől a kormányon múlik, hogy meghallgatja-e a helyiek hangját, vagy kitart amellett, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az akkufeldolgozót, amivel kivenné a helyi önkormányzat kezéből a döntést, és jelentősen megkönnyítené, meggyorsítaná a hatósági engedélyezési eljárást.

Erről lényegében bármikor dönthet a kormány, a helyiek csak reménykedni tudnak abban, hogy figyelembe veszik a véleményüket.

Közben az is kiderült, hogy szerdán, a helyi népszavazás jogorvoslati határidejének lejárta előtt két órával valaki megtámadta az elfogadott, hitelesített kérdést, ezért akár két hónapot is csúszhat a népszavazás – mondta a civil szervezet képviselője. Csak annyit tudnak, hogy egy sóskúti lakos volt, azt sem tudni, hogy mit kifogásolt – tette hozzá.

Ehhez kapcsolódóan: Sóskúti Civil Kör: Minden eszközzel tiltakozunk az akkufeldolgozó ellen

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sóskúton a szlovén Andrada épít olyan üzemet, amelyben selejtes és használt akkumulátorokból nyerik ki az értékes nehézfémeket, amit aztán akkugyáraknak értékesítenek. A cég szerint a folyamat teljesen zárt és biztonságos, nem szennyező, és nem is használ sok erőforrást. Ez az ígéret azonban nem győzte meg a helyieket, akik a már működő akkufeldolgozókban tapasztalt szabálytalanságok és környezetszennyezés miatt féltik lakóhelyüket az esetleges káros hatásoktól.

Legfőbb kifogásuk az, hogy Sóskút és Tárnok lakott területeitől mindössze nyolcszáz méterre működne az üzem. Nem tudják, hogy mi a technológia, miközben veszélyes, rákkeltő anyagokkal dolgoznak, mint az NMP és a nehézfémek.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG