Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Sóskúton is áterőltetné a kormány az akkuberuházást


Helyiek tiltakoztak Sóskúton az akkufeldolgozó ellen 2024. február 11-én
Helyiek tiltakoztak Sóskúton az akkufeldolgozó ellen 2024. február 11-én

Kiemelt beruházássá nyilvánítaná a kormány a Sóskútra tervezett akkufeldolgozó üzemet, amely ellen számos helybeli tiltakozott, és helyi népszavazást is kezdeményeztek. A kormány azonban ezzel a lépéssel kivenné a helyiek kezéből a döntés lehetőségét.

A kormányfő által aláírt rendelettervezet úgy módosítaná a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló rendeletet, hogy a mellékletben lévő felsorolás kiegészülne a sóskúti beruházással, koordinációra pedig a Pest vármegyei főispánt jelölnék ki. Vagyis a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítaná az akkufeldolgozót, amely ellen a helyiek és a szomszédos településeken élők is tiltakoztak. A rendelettervezetet társadalmi vitára bocsátották, amire nyolc napot adtak.

A kormány hatásvizsgálata szerint a beruházás megvalósítása jelentős munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő hatással bír. Az ott létrejövő szolgáltatások, feldolgozási folyamatok nagyban hozzájárulnak Magyarország gazdasági versenyképességéhez, tekintettel arra, hogy a beruházás célja a körkörös gazdaságba való integráció.

A beruházás megvalósításával száz új munkahely jön létre a dokumentum szerint.

„Az új munkahelyek és a beruházás gazdaságfejlesztő hatásai hozzájárulnak a Sóskúton élő lakosok jólétéhez, amely jelentősen meghaladja az ipari termeléssel szükségképpen együtt járó externáliák hatásait” – olvasható a hatástanulmányban.

Ehhez kapcsolódóan: A nagy akkuvita, 1. rész

Ezektől az externáliáktól, vagyis a lehetséges káros hatásoktól tartanak a helyiek, akik közül sokan ellenzik a beruházást. Aláírást gyűjtenek ellene, és népszavazást is kezdeményeztek, ami mellé az önkormányzati képviselők is odaálltak. A kérdést a helyi választási bizottság egyhangúlag jóváhagyta és hitelesítette.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorgyártó üzem, elem- és akkumulátor-újrahasznosító, elem- és akkumulátorhulladékot feldolgozó üzem működjön?” – így szól a kérdés.

Amennyiben a határozat meghozatalától számított 15 napig nem nyújt be senki felülvizsgálati kérelmet, május elején lehet népszavazást tartani. König Ferenc polgármester azonban az RTL Híradónak úgy nyilatkozott korábban, hogy a kormány döntése bármit felülírhat.

„Ez a gyár idejöhet, és bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt. Az a probléma, hogy bármit döntünk bármiről, a kormány bármikor átírhatja, mert azt mondja, hogy ezen a helyrajzi számon ez egy kiemelt beruházási terület, és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen” – fogalmazott.

Sóskúton a szlovén Andrada épít olyan üzemet, amelyben selejtes és használt akkumulátorokból nyerik ki az értékes nehézfémeket, amit aztán az akkugyáraknak értékesít. A cég szerint a folyamat teljesen zárt és biztonságos, nem szennyező, és nem is használ sok erőforrást. Ez az ígéret azonban nem győzte meg a helyieket, akik a már működő akkufeldolgozókban tapasztalt szabálytalanságok és környezetszennyezések miatt féltik lakóhelyüket az esetleges káros hatásoktól. A január 30-ra szervezett lakossági tájékoztató botrányba fulladt, a polgármestert a körzeti megbízott menekítette ki rendőrautóval.

Kerestük az ügyben a tiltakozó helyi civileket és a polgármestert is, hogy reagáljanak a kormány döntésére, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG