Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szabad a három bébi: Kína feloldja a gyerekvállalásra vonatkozó korlátozást


A lassan bővülő népesség miatt Kína először az egy gyermeket, majd most a maximum két gyermeket engedélyező politikát is eltörli
A lassan bővülő népesség miatt Kína először az egy gyermeket, majd most a maximum két gyermeket engedélyező politikát is eltörli

A kínai házaspároknak mostantól engedélyezik, hogy három gyerekük legyen. Peking a közelmúltbeli népességszámlálási adatokra válaszul drámai változásra szánta el magát, mivel nyilvánvalóvá vált: visszaestek a születések a világ legnépesebb országában.

Kína 2016-ban törölte el az évtizedeken át érvényben lévő „egy gyermek politikát”, és engedélyezte, hogy a házaspároknak maximum két gyermeke legyen. Ez a lépés azonban nem növelte meg tartósan a születési rátát, mivel a kínai városokban egyre drágább a gyerekvállalás.

A születési politika további optimalizálása érdekében Kína bevezeti az egy házaspár, három gyerek politikát” – ismertette hétfőn a hivatalos Új Kína hírügynökség a kormányzó Kommunista Párt politikai bizottságának döntését, amelyet Hszi Csin-ping államfő elnökletével tartottak meg.

Az irányvonal-váltást olyan „támogató lépések kísérik, amelyek javítják országunk népességi struktúráját, elősegítik az ország stratégiáját, hogy aktívan kezelje az elöregedés problémáját és fenntartsa az előnyt az emberi erőforrások terén” – írt az Új Kína.

A jelentés nem részletezte, hogy mik is ezek a támogató lépések.

Nem a tilalom, hanem a költségek fékezik a gyerekvállalást

Az embereket nem a ’két gyemek-korlátozás’ , hanem az egyre növekvő gyermeknevelési költségek tartják vissza a modern Kínában. A lakhatás, az iskolán kívüli tevékenységek, az élelmiszer, a kirándulások és minden más költségei gyorsan összeadódnak” – mondta a Retuersnek Jifei Li, a Shanghai New York Egyetem szociológia tanára.

A limit megemelése önmagában még nem billenti át érdemi módon” a potenciális szülők számításait – tette hozzá.

Az Új Kína Weibo közösségi média platformján lefolytatott „Készen állsz?” nevű felmérés 31 ezer válaszadója közül 29 ezren azt mondták „soha nem gondolnának” arra, hogy három gyerekük legyen. A fennmaradó válaszok pedig a „készen állok és nagyon szeretném”, a „szerepel a terveim között” és az „ingadozom, sok dolgot kell megfontolni” válaszok között oszlottak meg.

Hajlandó vagyok három gyerekre, ha adtok nekem 5 millió yüant (785 ezer dollárt)” – írta egy válaszadó, miközben megugrottak a megtermékenyítést elősegítő egészségügyi cégek részvényárfolyamai.

A felmérést később eltávolították az oldalról.

Lassuló népességnövekedés

Májusban adták ki a 10 évente tartott kínai népszámlálási adatokat. Ezek szerint a lakosság az 1950-es évek óta a leglassabb ütemben növekedett a mostani 1,41 milliárdra. Az adatok szerint a kínai nők átlag „termékenységi rátája” 1,3 gyermek, ami az olyan, öregedő társadalmak mutatóinak felel meg, mint Japán és Olaszország.

A kínai Politikai Bizottság közölte azt is, hogy fokozatosan megemelik a nyugdíj-korhatárt, bár erről nem árultak el további részleteket.

Egészen tavaly év végéig 130 ezer yüanos (20 440 dolláros) bírsággal sújtották azokat, akik harmadik gyereket vállaltak.

Mérhetetlenül boldog vagyok” – mondta a hírre Szu Meicsen, pekingi humán-erőforrás menedzser, aki harmadik gyerekével terhes.

Nem kell bírságot fizetnünk és hukout kaphatunk” – utalt a városi lakhatási engedélyre, amelynek birtokában a családok szociális támogatásra jogosultak és helyi állami iskolákba küldhetik a gyerekeiket.

XS
SM
MD
LG