Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szélsőséges szervezetként figyeli a német nemzetbiztonság az AfD ellenzéki pártot


Az Alternatíva Németországért támogatói egy berlini tüntetésen 2018. május 27-én.
Az Alternatíva Németországért támogatói egy berlini tüntetésen 2018. május 27-én.

Megfigyelés alá helyezte a német terrorelhárítás a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártot. A közelmúltban a párt több tagja a nácizmusba hajló megjegyzéseket tett, egyikük pedig „forradalmi” eszközökről beszélt.

Szerdai sajtóértesülések szerint Németország szélsőséges szervezetekkel és terrorelhárítással foglalkozó szerve, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) megkezdte az egyik bejegyzett országos párt, az Alternatíva Németországért (AfD) monitorozását.

A nemzetbiztonsági szerv olyan csoportokat figyel meg, amelyek működése megítélésük szerint ellentétes Németország alkotmányával, és nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. A hivatalon belül külön osztályok foglalkoznak a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali szervezetekkel, valamint az iszlamista terrorizmussal.

2019 óta vizsgálódnak

A jobboldali, bevándorlóellenes AfD egyik alszervezete már korábban is a BfV látóterébe került. 2020 márciusában a nemzetbiztonságiak a szélsőséges szervezetek közé sorolták a párt egyik, azóta megszűnt frakcióját, a Der Flügelt („A Szárny”).

A párt thüringiai elnöke, Björn Höcke által vezetett frakció tagjai az AfD jobbszéléhez tartozó politikusok és aktivisták voltak. Tavaly a Flügel több tagja a náci Németország bűneit kisebbítő kijelentéseket tett, és a frakció tagjai azt mondták, készek forradalmi akciókra politikai céljaik elérése érdekében – emiatt a szervezet működését alkotmányellenesnek nyilvánították, és felvették a nemzetbiztonsági figyelőlistára. A botrány után az AfD elnöksége a frakció feloszlatására szólította fel Höckét, ezután meg is szűntek a Flügel internetes oldalai, bár a BfV nem erősítette meg, hogy a szervezet valóban befejezte a működését.

Egy évvel korábban, 2019 januárjában az AfD ifjúsági szervezete került feketelistára, akiknek a vállalt célja akkor a BfV szerint egy „tiszta fajú állam” megteremtése volt.

Szándékos szivárogtatást sejt a párt elnöke

A BfV egyelőre nem kommentálta a szerdai sajtóértesüléseket. A Belügyminiszter a Spiegel, a dpa és más médiumok kérdésére azonban nem cáfolta az értesülést, és a nap végéig bővebb tájékoztatást ígért.

Tino Chrupalla, az AfD társelnöke botrányosnak nevezte a BfV fellépését, szerinte a szervezet szándékosan szivárogtat olyan információkat, amelyek rontják a párt megítélését.

Az AfD 2013-ban alakult párttá, azóta mintegy 32 ezren csatlakoztak. A legutóbbi, 2017-es szövetségi választásokon a párt a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg, ezzel 94 képviselői helyet szereztek a német törvényhozásban, a Bundestagban.

Készült az AP tudósítása felhasználásával.
XS
SM
MD
LG