Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szeptemberben engedélyezhetik a tizenegy évesnél fiatalabbak beoltását


Hamarosan kisgyermekeknek is engedélyezhetik a BioNTech koronavírus elleni vakcináját. A gyártó elmondása szerint biztatók a tizenegy és öt év alatti korosztály számára történő hatósági engedélyezést megelőző tesztek.

A BioNTech a következő hetekben világszerte engedélyt fog kérni Covid–19-vakcinájának a gyermekek ötéves korától történő alkalmazására; a bevezetés előkészületei jó ütemben haladnak – mondta a Der Spiegelnek a biotechnológiai cég két vezetője.

Európai országokban is engedélyt kérnek

„Már a következő hetekben világszerte benyújtjuk az öt és tizenegy év közötti korosztályon végzett vizsgálatunk eredményeit a szabályozó hatóságoknak, és kérelmezni fogjuk a vakcina engedélyezését ebben a korcsoportban Európában is” – mondta Oezlem Tuereci főorvos a német hetilapnak.

A BioNTech közlése szerint várhatóan szeptemberben nyújtják be az öt és tizenegy év közötti korosztályra vonatkozó hatósági dokumentációt. Terveik között szerepel az is, hogy még ebben az évben engedélyt kérnek a hat hónapos és kétéves kor közötti gyermekekre is.

Tuereci azt is elmondta a Spiegelnek, hogy az utolsó gyártási lépéseknél tartanak, és már elkezdték palackozni a bevált Comirnaty vakcinák alacsonyabb dózisú, gyermekeknek való változatát. Ez az oltóanyag jelenleg felnőttek és legalább 12 éves fiatalok számára engedélyezett.

A nyers vizsgálati adatokat most készítik elő a hatósági bejelentéshez, és „a dolgok jól állnak, minden a terv szerint halad” – mondta Ugur Sahin vezérigazgató a Spiegelnek.

A Moderna is bejelentkezett

Csütörtökön a Moderna is közölte, hogy elkezdték a hat és tizenegy év közötti gyermekeken végzett klinikai vizsgálatokat, ezzel párhuzamosan dolgoznak a hat hónap feletti csecsemőknek adható oltás adagolásán.

A nyugati államokhoz képest Kínában korábban elkezdték az oltás korhatárának csökkentését. A kínai egészségügyi hatóságok júniusban engedélyezték a Sinovac-vakcina sürgősségi alkalmazását már hároméves gyermekeknél. Chile, amely nagymértékben támaszkodott a Sinovac oltására, ebben a hónapban engedélyezte a vakcina használatát hatévesnél idősebb gyermekeknél.

Az izraeli egészségügyi minisztérium júliusban közölte, hogy már ötéves gyermekek is megkaphatják a Pfizer–BioNTech-oltást, ha olyan betegségben szenvednek, amely különösen érzékennyé teszi őket a Covid–19-re.

XS
SM
MD
LG