Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Virrasztás és sztrájk az SZFE-n


Az SZFE diákjai tiltakoznak az egyetemnél, 2020. szeptember 6.
Az SZFE diákjai tiltakoznak az egyetemnél, 2020. szeptember 6.

Virrasztással, fáklyás vonulással tiltakoztak az egyetemi polgárok szeptember 30-án, az SZFE dolgozói pedig figyelmeztető sztrájkot kezdtek október 1-jén.

Fáklyás felvonulással egybekötött virrasztást tartottak az egyetemükért a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai és az ügyükkel szimpatizálók szeptember 30-án. Az SZFE-től az Egyetem térig vonultak virrasztani, ahol beszédet mondott Mácsai Pál is, az Örkény Színház igazgatója.

SZFE: virrasztás és fáklyás felvonulás
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:00 0:00

Az egyetem felmondott vezetésének felmondási ideje most járt le. Tanárként viszont nem hagynák ott az intézményt, emiatt bizonytalan a helyzetük. Reggelre újabb egyetemi épületet vettek blokád alá a diákok Szentkirályi utcában, arra válaszul, hogy

"a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest"

- hivatkozik rájuk a HVG. Vidnyánszky Attila, a vitatott kuratórium elnöke ugyanis szerda este bejelentette a közmédiában, hogy kineveztek két rektorhelyettest. Novák Emil filmrendező az SZFE általános rektorhelyetteseként, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől Vidnyánszkyék szándékai szerint.

SZFE: videó a figyelmeztető sztrájkról
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:37 0:00

Az egyetem dolgozói emellett két napos figyelmeztető sztrájkot kezdtek csütörtökön. Megkérdeztük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM, hogy elképzelhető-e, hogy a tüntetők bármilyen követelését teljesítsék, illetve, hogy mikor terveznek tárgyalni velük, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Egy kérdésünkre se válaszoltak, de másról tájékoztattak minket az állami szereplők, ezeket lásd a cikk végén.

Még május végén nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amely értelmében az SZFE az eddigi állami fenntartás helyett egy magánalapítványhoz kerül. Július 3-án el is fogadta az Országgyűlés a Fidesz-KDNP képviselőinak szavazataival. Az átállással nem vártak sokat, az SZFE már szeptember elsején átkerült az alapítvány tulajdonába.

„A mai színházi életünk pápája Vidnyánszky Attila”

Az egyetemet eddig fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az egyetem „csak nyerhet” azzal, hogy alapítványi fenntartásba kerül. Így ugyanis „az intézmények az évtizedek óta változatlan működési modelljük megújításával sikeresebben lesznek képesek megfelelni az új kihívásoknak” az ITM szerint.

Az egyetem vezetése és diákjai viszont nem így látták, szerintük a kormány felszámolta az egyetem autonómiáját, és az SZFE-n folyó képzés is teljesen átalakulhat.

Palkovics László miniszter Vidnyánszky Attilát nevezte ki az egyetemet átvevő alapítvány kuratóriumi elnökének. A szakma korábban is Vidnyánszky kinevezésére számított. A rendező korábban többször kritizálta az SZFE-n folyó képzést, és az elmúlt években számos, a magyar színházi életben kiemelkedően fontos pozíciót foglalt el.

Vidnyánszkynak így komoly ráhatása van a teljes magyar színházi képzésre, a kulturális támogatások szétosztására, a kultúrát érintő politikai döntésekre, illetve több színház, köztük a Nemzeti Színház mindennapi életére is.

„A mai színházi életünk pápája Vidnyánszky Attila”,

foglalta össze Jordán Tamás az SZFE új irányítójának szerepét, aki így már minden állami színészképző felsőoktatási intézmény vezetője.

Lesöpörték az egyetem jelöltjeit

Az alapítvány kuratóriumába Vidnyánszkyn túl hozzá, illetve a kormányhoz közeli ember került be:

  • Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója;
  • Lajos Tamás operatőr-producer;
  • Rátóti Zoltán színész-rendező; és
  • Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója.

A kuratóriumi tagokra az SZFE szenátusa is tett javaslatot, de az ő ajánlásukat figyelmen kívül hagyták.

Ez a kuratórium dönt majd minden fontos témában
Míg korábban az egyetem életét alapvetően befolyásoló kérdésekben az egyetem saját maga által választott szenátus dönthetett, az új alapító okirat értelmében a teljes irányítás átkerült a kuratórium kezébe. Azaz szeptembertől már ők döntenek az egyetem ügyeiben.

A felügyelőbizottság névsora: Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója; Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, és Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank tavaly távozó alelnöke került be a testületbe.

Azon túl, hogy az egyetem jelöltjei nem kerültek be az irányításba, többen nehezményezik, hogy a kuratórium, illetve a felügyelőbizottsági tagok közül senkinek nincs kapcsolata jelenleg az egyetemmel, sokuknak még a színházművészettel sem.

"Azt nem szabad elfelejteni, hogy a most kinevezett kurátorok 2022. január elsején megkaphatják az alapítói jogokat is, így az állami függés utolsó szálát is elvághatják. Onnantól semmi köze nem lesz az államnak ezekhez az intézményekhez, viszont olyan embereket betonoznak be határozatlan időre a kuratóriumokba, akiknek teljesen egyértelmű az elköteleződésük"

- mondta Németh Gábor, az SZFE lemondott rektori tanácsadója a 24.hu-nak.

"Ezt egy kormányváltás nem, csakis egy rendszerváltás tudja felülírni. És már többször elhangzott a döntéshozóktól, hogy egyetlen egyetem sem marad szárazon, mert a változás a teljes magyar felsőoktatást fogja érinteni. Ez rettentő aggályos, hiszen a kritikai értelmiség, aminek létezése a demokrácia záloga, a szabad, autonóm egyetemeken képződik" - tette hozzá.

Nemzetközi tiltakozás

Az egyetem átalakítása ellen számos művész és intézmény is felszólalt. Salman Rushdie-tól Helen Mirrenen át Cate Blanchett-ig a nemzetközi színházi és filmes élet több tucat fajsúlyos alakja levélben tiltakozott az egyetem privatizációja és az egyetemi autonómia felszámolása ellen.

Vidnyánszky „nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedéséről” beszélt az ellene tiltakozók kapcsán, akik „kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek”.

Nem sokra rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) adott ki közleményt arról, hogy egy 2009-2013 közti vizsgálatuk alapján az egyetem gazdálkodása tíz éve szabálytalan, és szerintük indokolt az egyetem szervezeti átalakítása. Itt olvashat korábbi cikkünkben bővebben az ÁSZ működéséről.

Elfoglalták az egyetemet, nem mehetett be az ezredes

A hallgatók szeptembertől elfoglalták az egyetem épületét, és addig nem is terveznek tágítani, amíg az egyetem vissza nem kapja az autonómiáját, és Vidnyánszky le nem mond. Az egyetem dolgozói sztrájkok hirdettek meg, a diákok pedig tüntetéseket és hallgatói gyűléseket szerveztek.

Vidnyányszki közben egy interjúban jelentette be, hogy majd félreáll, ha már csak az ő személye az akadálya a közös gondolkodásnak. A kormányhoz közeli sajtóban eközben támadták a diákokat, a közmédia szakértője szerint polgárháború lehet a céljuk, illetve a Magyar Nemzet véleménycikke szerint a sátán ordít az arcuk mögül, így erőt kell felmutatni ellenük.

Az új kuratórium új kancellárt is kinevezett, Szarka Gábor ezredest. Így októbertől a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke lesz majd az egyetem gazdasági vezetője. Szarka Gábor már szeptember 29-én bement volna az új munkahelyére, ám a diákok nem engedték be.

Frissítés: Az ITM nem válaszolt egyik kérdésünkre se, helyette annyit közöltek, hogy az új, Színház- és Filmművészetért Alapítvány a fenntartó szeptember 1-től. Amikor megkérdeztük, hogy már nem tartják-e magukat érintettnek az ügyben, arra már semmit nem akartak válaszolni.

Megkerestük Vidnyánszky Attilát is, az új kuratórium vezetőjét is a kérdésienkkel. Helyette viszont Novák Emil, az új rektorhelyettes, és Szarka Gábor ezredes, az új kancellár válaszolt egy közleménnyel. Alább a teljes közleméynük:

Az SZFE sztrájkbizottsága 2020. szeptember 29-én két követelést támasztott a munkáltatóval szemben, miszerint a Munkáltató biztosítson 10%-os bérfejlesztést, illetve garantálja az állami fenntartás idején irányadó munkarend fenntartását. Az SZFE mai napon hivatalba lépet vezetése – az Egyetem fenntartójának támogatásával – a sztrájkbizottság követeléseit meghaladó, átlagos 15%-os bérfejlesztést tart indokoltnak 2021. január 1-től. A munkarend változatlanságára vonatkozó követelést az SZFE vezetése elfogadja.

Tekintettel arra, hogy a kilátásba helyezett dolgozói bérfejlesztés az SZFE sztrájkbizottsága által megfogalmazott követeléseket jelentősen meghaladja, illetve a munkarendre vonatkozó követelés is meghallgatásra talált, ezért az SZFE vezetése a fenti követelések vonatkozásában sztrájkbizottsággal a tárgyalást lezártnak tekinti, és megkéri az sztrájkban résztvevőket, hogy folytassák a munkát. Amennyiben a sztrájkbizottság ennek ellenére a sztrájk folytatása mellett döntene, úgy az SZFE vezetése semmisnek tekinti fenti ajánlatát. Az SZFE új vezetése, és fenntartó Kuratóriuma továbbra is a párbeszédet tartja az a SZFE körül kialakult helyzet rendezése egyetlen lehetséges módjának, és kész az azonnali konzultációra a megoldás érdekében.

XS
SM
MD
LG