Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az új vezetés hirtelen rájött, hogy mégsem érvénytelen az SZFE-sek féléve


A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) hallgatói 2020. november 11-én.
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) hallgatói 2020. november 11-én.

A modellváltás ellen tiltakozó diákság és tanárok által illegitimnek tartott új vezetés most azt kéri, hogy csak bizonyos órákat pótoljanak. Az SZFE-sek szerint nincs mit pótolni, mivel menetrend szerint folyt az oktatás.

Közleményt adott ki a Színház és Filmművészeti Egyetem új vezetősége, amelyben azt írják, hogy mégsem érvénytelenítik a hallgatók félévét, csak az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső részének, illetve az elmaradt vizsgáknak a pótlását kérik. Nemrég az új vezetés egy közleményben még azt írta, hogy az egész félévet érvényteleníti, mivel nem tudják

„az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni”.

Bár az egyetemfoglaló diákság és a modellváltás ellen tiltakozó tanárok többször dokumentumokkal is próbálták bizonyítani, hogy a blokád ellenére az órákat megtartották, a kormány egy rendelettel lehetővé tette, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium és az SZFE általuk kinevezett új vezetése érvénytelenítse a félévet. Az új vezetés korábban már felfüggeszteni is megpróbálta az oktatást, de Aáry-Tamás Lajos oktatási obudsman úgy foglalt állást az ügyben, hogy az oktatás felfüggesztése jogsértő volt.

Az SZFE-sek ragaszkodnak a félév normál menetéhez

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim vezetősége felismerte, hogy dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat meg nem történtnek tekinteni nem lehet, így már csak az általa elrendelt felfüggesztéstől számított két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodna. A tanév rendjének módosítását elutasítjuk”

– reagált az egyetem tiltakozó diáksága a Facebookon az módosított tanévre.

A diákok érvelése szerint a blokád, „amíg fennállt, a jelenléti oktatást nem akadályozta, ellentétben az illegitim vezetés szankcionálás céljából hozott intézkedéseivel, mint az eszközökkel felszerelt műtermek bezáratása.”

November 30-án közigazgatási perben támadta meg a tiltakozó diákság az általuk el nem ismert kuratórium és vezetőség közös rendelkezését a tanulmányi félév felfüggesztéséről.

„Az oktatást betiltani nem lehet, ahogy a tudásról való számadást sem”

– magyarázták a döntést.

A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az Egyetemen az oktatás nem tekinthető felfüggesztettnek, állítja az egyetem diáksága.

A vizsgaidőszakot az új vezetés döntése ellenére a héten megkezdik, mivel érvelésük szerint a tanév rendjét kizárólag „jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná”, de a modellváltás elutasító diákság továbbra is azon az állásponton van, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, így a rendelkezést is semmisnek tekintik.

Sem a diákok, sem a tanárok nem tudják, mit akar pontosan az új vezetés

Gálosi Dóra az SZFE hallgatója a Szabad Európa kérdésére elmondta, hogy nem tudnak arról semmit, hogy az új vezetés, hogyan és hol képzelné el a pótlást, ők is csak az szfe.hu-n kiadott közleményt olvasták. A közlemény ellenére beadandókkal és online vizsgákkal megkezdik a vizsgaidőszakot.

„Az új vezetés közleménye, és a korábbi közleményei is csak azt mutatják, hogy nem értik az egyetem működését”

– mondta a hallgató.

Fullajtár Andrea, az egyetem oktatója kérdésünkre elmondta, hogy bár a tanári kar a közleményen felül kapott egy levelet is Vidnyánszky Attilától, érdemi plusz információ nem derült ki abból sem. Nem tudni például, hogy az egyetem új vezetése mi alapján határozott úgy, hogy 27-ig bezárólag mégis érvényesnek tekintik az oktatást, amikor előtte következetesen azt mondták, hogy az egyetemfoglalás kezdete óta nem folyik oktatás az egyetemen.

5 dolog az SZFE-ügyről
please wait
BEÁGYAZÁS

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:56 0:00

Az SZFE-ügy

Mint arról korábban szerkesztőségünk több cikkben is beszámolt, a parlament júliusban szavazta meg az SZFE átalakítását, szeptember 1-jén hivatalosan megtörtént az átállás.

Az egyetem fölé került alapítvány kuratóriumába az egyetem egyetlen jelöltje sem került be, annak elnöke a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Vidnyánszky Attila lett, aki az elmúlt évtizedben nagy befolyásra tett szert a magyar színházi életben.

Miután kiderült, hogy az egyetem életét meghatározó legfontosabb jogkörök átkerülnek az intézmény választott szenátusától az új fenntartóhoz, az SZFE szinte teljes vezetése lemondott, a hallgatóság pedig elfoglalta az egyetemet.

A diákok a velük szimpatizáló művészekkel és közéleti személyiségekkel közösen őrt álltak szeptember elseje óta az egyetemnél, hogy így tiltakozzanak a modellváltás és az új vezetés ellen. Demonstrációjuknak az intézmény új vezetése többször megpróbált véget vetni, sikertelenül.

Végül a járványszabályok miatt november 10-én maguk a diákok döntöttek úgy, hogy befejezik a blokádot, mert az országos járványügyi szigorítások közepette a szabályokat nem lehet betartani az elfoglalt egyetemen, de máshol sem, hiszen minden gyülekezés tilos.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
XS
SM
MD
LG