A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) jelezte, hogy ha hivatalossá válik a terv, tiltakozni fog az ellen, hogy szemkilövetős szobrot állítsanak a Dohány utcai zsinagóga elé. A kezdeményező fogtechnikus nyíltan az idei választásokra célozva, kampánycéllal is építtetné a szobrot a Fidesz támogatására.
A magyar kormányfő Orbán-pólós rajongójaként feltűnő fogtechnikus, Szilágyi Ákos nemrég indított nagyobb szabású kezdeményezést azért, hogy a 2006-os kormányellenes tüntetések civil érintettjeit bemutató szobor kerüljön Dohány utcai zsinagóga elé.
A tervről év elején a Hír TV-n is beszámolt, a kezdeményezés fővédnöke pedig egy ismertebb, szélsőjobboldali kötődésű nyugdíjas orvos, Papp Lajos nyugdíjazott szívsebész.
A terv szerint a szobor azt a pillanatot örökítené meg, amikor 2006. október 23-án a rendőrök eltalálták gumilövedékkel egy tüntető szemét, egy másik tüntető pedig lehajol hozzá.
Ez a kezdeményezők szerint az egész magyar sorsot szimbolizálná. Azért kell a zsinagóga elé tenni a szobrot, mert szerintük ott történt.
Szilágyi szerint ő látta is, amikor a 2022 végén elhunyt Nagy László szemét kilőtték a rendőrök ott, noha Nagy szemét valószínűleg jóval arrébb, a Dob utcánál találta el egy eltévedt gumilövedék. A Telex szerint Szilágyi azt is állítja, hogy sokan mégis a Dohány utcához kötik az eseményt, ezért szeretné ott felállíttatni a szobrot.
Nem szeretné oda a Mazsihisz
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Népszava megkeresésére közölte, hogy méltányolhatónak tartanak minden olyan kezdeményezést, amely az ártatlanul meghurcolt, megsebesített, emberi jogaiban sértett áldozatoknak kíván emlékművet állítani.
Hozzátették, hogy nem az ő dolguk eldönteni, hogy egy konkrét személyhez kapcsolódóan szükséges-e, és milyen méretű kivitelezésű emlékmű lehet indokolt.
„A Mazsihisz azonban ellenzi, hogy a magyar zsidóság legkiemelkedőbb, szimbolikus és tényleges történelmének, valamint jelenkori hitéletének helyszínén politikai akciók történjenek, aktuális politikai üzenetek jelenjenek meg akár ideiglenesen, akár tartósan” – idézi a lap a szervezet válaszát.
A szervezet semmi olyan tervet nem fog támogatni, amelyben a Dohány utcai zsinagóga előtti tér közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobor vagy egyéb emlékmű kapna helyet.
Fentiek folytán minden lehetséges eszközzel tiltakozni fognak ez ellen a konkrét terv ellen is, amennyiben hivatalossá válik a civil kezdeményezés.
Pont a választásokra akarnák
Szilágyiék a kezdeményezés leírásában nyíltan meghirdették, hogy a szobornak aktuálpolitikai kampánycélt is szánnak az idei választásokon.
„A közelgő választásokig mindenkihez el kell jutnia a valós tényeknek 2006-ról, hogy tájékozott fiatalok tudjanak megfontolt döntést hozni, amikor közös jövőnkről szavaznak 2024 júniusában” – írják.
A zsinagóga előtti szemkilövetős szobor tervét az illetékes VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter sem támogatja, ami azért lényeges, mert alapesetben bármilyen szobor kihelyezéséhez szükség van az önkormányzat hozzájárulására.
A kormány ettől még felülírhat minden más szereplőt az ügyben, például úgy, ha nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánítja, mint ahogy a sokat kritizált, Szabadság téri német megszállási emlékmű esetében.