Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Miért kell ezermilliárdokat költeni a hadseregre? Nem véd meg minket a NATO?


Sztoriban cover – Wagner
Sztoriban cover – Wagner

A Zrínyi haderőfejlesztési programban 3500-3600 milliárd forint elköltéséről van szó. Vannak, akik szerint minden erre költött fillér kidobott pénz, Orbán Viktor szerint viszont az ukrajnai háború egyik tanulsága, hogy nemcsak az a kérdés, mennyi fegyvered van, de az is, hogy mennyit tudsz a saját területeden gyártani.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a magyar hadiipar az elmúlt húsz évben leépült. Újjá kell építeni a magyar hadsereget, és meg kell támasztani hadiiparral. Mint mondta, ennek egyik eleme a zalaegerszegi Rheinmetall páncélozottharcjármű-gyárának átadása. Jövőre Várpalotán működni kezd Európa egyik legmodernebb lőszergyára, szintén a Rheinmetall-lal közösen, Gyulán az Airbus gyárában a legmodernebb harci helikopterekbe készülnek alkatrészek. Nemrég jelentették be azt is, hogy egy izraeli céggel vegyesvállalatot hoznak létre harci drónok gyártására.

A Sztoriban vendége Báthory Róbert, aki szakértőket kérdezett a magyar haderőfejlesztés irányáról, átláthatóságáról, szükségességéről.

A podcastot itt hallgathatja meg:

Miért kell ezermilliárdokat költeni a hadseregre? Nem véd meg minket a NATO?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:22:38 0:00
  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG