A nyitást a beoltottak számához köti a kormány, a részletekről a csütörtök este záruló nemzeti konzultáció alapján döntenek. A szakemberek szerint március végéig tetőzik a harmadik hullám, utána a megbetegedések radikális csökkenésével számolnak.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy nappal a kormányülés után, a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy hetekben, napokban kell számítani azt az időt, amikor elkezdődhet a lazítás.
A kormány többlépcsős újraindításban gondolkodik, a lépéseket a beoltottak számához kötik. A következő hetekre vonatkozó intézkedéseket Orbán Viktor jelenti be péntek reggel a Kossuth rádióban, az operatív törzs ülése után.
Gulyás Gergely azt mondta, hogy néhány héten belül elképzelhető az enyhítés, de jelentős nyitás csak nyártól várható. Mint mondta, a szakértők szerint a hónap végén tetőzik a harmadik hullám, utána pedig a megbetegedések radikális csökkenésével számol a kormány és azzal, hogy júniusra a lakosság átoltottsága elérhető.
A miniszter cáfolta, hogy területileg eltérő járványügyi intézkedésekről gondolkodnának, marad az országosan egységes védekezés. A sajtóban azután jelentek meg erről cikkek, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályvezetője múlt vasárnap a közmédiában felvetette: régiónként eltérőek lehetnek a járványügyi szabályok.
Galgóczi Ágnes arról is beszélt, hogy Pest megye és Budapest a legfertőzöttebb, amit Karácsony Gergely főpolgármester cáfolt.