Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több tucat vendégmunkás lakhat egy falusi Kádár-kockában, közel a debreceni akkugyárhoz


A település életét a Debreceni utca egyik Kádár-kockájába még júniusban beköltöző – a beszámolók szerint kínai – vendégmunkások kavarták fel
A település életét a Debreceni utca egyik Kádár-kockájába még júniusban beköltöző – a beszámolók szerint kínai – vendégmunkások kavarták fel

A helyiek attól tartanak, minden eladó ingatlannal ugyanez fog történni. A község polgármestere azt ígéri, lépéseket tesznek a tudomása szerint törvénytelenül zajló folyamatok megfékezéséért.

Sáránd egy Hajdú-Bihar vármegyében, Debrecentől délre található község, a KSH 2023. január 1-jei adatai szerint 2350-en lakják. A település honlapján olvasható bemutatkozás szerint az elmúlt években az európai uniós és kormányzati támogatásoknak köszönhetően Sáránd jelentős fejlődésen ment keresztül. Eközben azért azt is hangsúlyozzák: a falusiak azért dolgoznak, hogy az ott élők számára élhetőbbé, vonzóbbá, gyermekbaráttá tegyék a települést.

Sáránd légvonalban mindössze öt kilométerre fekszik a Debrecen Déli Gazdasági Övezetében javában épülő CATL kínai akkumulátorgyártól, a helyiek egy része pedig úgy érzi, a beruházás most közvetett módon veszélyezteti eddigi életkörülményeit.

Ehhez kapcsolódóan: Megkapta az építési engedélyt a kínai CATL debreceni akkumulátorgyára

Konténerben álltak az ételesdobozok és a sörösflakonok

A település életét a Debreceni utca egyik Kádár-kockájába még júniusban beköltöző – a beszámolók szerint kínai – vendégmunkások kavarták fel. A minket megkereső helyi azt mondta, Sárándon mindenki tud róluk, attól tartanak, a jelenleg eladó házakba is külföldiek fognak költözni. Eladó ingatlan biztosan van, mi is találkoztunk ajánlatokkal egy helyi hirdetőtáblán.

Ottjártunkkor két mobilvécé, valamint egy sörösflakonok és elviteles ételdobozok garmadájával teli szeméttároló konténer jelezte, hogy a Debreceni utcai ingatlan területén nem csak néhányan laknak. Gyönyörű Andrea, aki a vendégmunkásokkal szemben él, elmondta: szerinte legalább húszan vannak. Beszámolt arról is, hogy két mikrobusszal hordják őket Debrecen felé – meggyőződése szerint a CATL építkezésére. Úgy tapasztalta, reggel 6 óra 15 perc körül viszik, este 20 óra után hozzák őket. Elmondta, a vendégmunkások jelenléte egész napos kalapálással, zajjal és mocsokkal jár, mivel építkeznek is az ingatlan területén. Egy építés alatt álló melléképület vázát mi is láttuk, amikor a helyszínen jártunk.

Gyönyörű Andrea kifejtette: már nem tud nyitott ablaknál aludni, mivel beszűrődik a munkások beszélgetése. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy senki nem tud semmit a kialakult helyzetről. Azt sem tudta megmondani, pontosan melyik cég foglalkoztatja a munkásokat, mivel a mikrobuszokon nem látott semmilyen feliratot.

Valaki már rendőrt is hívott rájuk, de indokolatlanul

A közeli kisboltban is érdeklődtünk a tapasztalatokról. A Debrecinernek nyilatkozó eladó azt mondta: eddig nincsenek rossz tapasztalataik a kínaiakkal, csak a kommunikáció megy nehezen, mivel ők nem beszélnek magyarul, a sárándiak kínaiul, angolul pedig igazán senki sem. Egy alkalommal valaki rendőrt hívott a szomszédos büfében tartózkodó vendégmunkásokra, de a boltos tudomása szerint semmilyen alapot nem adtak erre. Az ügyben kerestük a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy „2023. június 24-én 17 óra 42 perckor arról érkezett állampolgári bejelentés, hogy Sárándon, a Petőfi Sándor utcában négy gyanús külföldi személyt láttak. A megadott helyre kiérkező rendőrök sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem tapasztaltak, rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.”

Dézsi András, Sáránd független polgármestere elmondta: gyakran jár el az érintett ingatlan mellett, és aggódva nézi az ott zajló történéseket, amelyeket a környék leamortizálásaként értékel. Az önkormányzat lépéseket tervez a folyamat ellen, de ezeket „stratégiai okokból” nem kívánta részletezni. Mint mondta, napi kapcsolatban van Tímár Zoltánnal (Fidesz), Mikepércs polgármesterével, akivel közösen próbálnak megoldást keresni a helyzetre.

A sárándi polgármester szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy vendégmunkások költöztek egy munkásszállóba; ilyet egyébként Sárándon nem is lehetne építeni – véli a településvezető. Feltételezhetően illegális építkezés zajlik az ingatlanon – mondta Dézsi András –, ezt ráadásul olyan felfordulás és szeméthegy kíséri (közterületen is), amit nem tűrnek el. A polgármester hangsúlyozta: csak azt várják el, amit a magyar nemzetiségű lakosaiktól is: tartsák be a szabályokat. Dézsi szerint biztos, hogy vannak problémák az ingatlanon zajló folyamatokkal kapcsolatban, ugyanis a tulajdoni lapján még nem szerepel az új tulajdonos, tehát nem is építkezhetnének. „Én azt gondolom, minden, ami ott történik, illegálisan történik” – jelentette ki.

Arra a kérdésünkre, hogy pontosan hány vendégmunkásról tud, azt mondta, személyesen tapasztalta, hogy két, kilenc férőhelyes kisbusszal közlekednek, a lakosok elmondása szerint pedig a férőhelyek számához képest sokkal többen vannak a járművekben. Ha valóban így van, az is törvénytelen.

Ehhez kapcsolódóan: A debreceniek meghallgatása nélkül módosítják a CATL akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyét

Nem tudni, hol dolgoznak

Dézsi András nem tudja, hol dolgoznak a kínaiak, ugyanis a tulajdonos nem válaszol az önkormányzat leveleire, a vendégmunkásokkal pedig egyáltalán nem tudnak kapcsolatot teremteni, mivel – ahogy fentebb írtuk – csak kínaiul beszélnek.

A polgármester szerint ha minden úgy marad, ahogy a mostani állapotok mutatják, nagy problémák lehetnek a jövőben higiénés szempontból is, ugyanis már tapasztalták, hogy az egyik ott lakó közterületen végezte szükségét.

„A település jövőjét és a magyar jövőt meg kell védeni” – összegezte álláspontját a polgármester, akitől azt is megtudtuk: információi szerint az akkumulátorgyár szomszédságában lévő Mikepércsen még rosszabb a helyzet. Ezzel kapcsolatban kerestük Tímár Zoltánt, a település polgármesterét. A község titkárságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a következő héten áll rendelkezésünkre.

Polgár Tóth Tamás írása.
  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG