Újabb találatok érték éjjel a kelet-ukrajnai Harkivot, kilencen megsérültek. Országszerte több mint egy tucat emberéletet követeltek a rakétacsapások. Közben Németország többcélú helikopterek szállítását jelentette be Ukrajnának.
Az újabb orosz rakétatámadás Harkiv ellen alig néhány órával követte az előzőt, amelyben legkevesebb 18-an meghaltak és körülbelül 130-an megsebesültek.
Oleg Szinegubov kormányzó közölte, hogy az orosz erők SZ–300-as föld-levegő rakétákat lőttek ki az ukrán–orosz határ mellett fekvő városra.
„Kilencen megsérültek, köztük egy gyermek, egy négyéves kislány, akit a helyszínen elláttak” – mondta.
„Négy embert vittek kórházba, két férfit és két nőt” – tette hozzá. Lakóépületek és önkormányzati hivatalok mellett kár esett egy oktatási intézményben is.
Az orosz erők a 2022 februárjában indított invázió korai szakaszában el akarták foglalni Harkivot, Ukrajna második legnagyobb városát, az ukrán hadsereg azonban megakadályozta. Az oroszok azóta is rendszeresen lövik a várost.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb orosz rakétatámadások ukrán városok ellen, többen meghaltak
Közben a dél-ukrajnai Herszoni terület kormányzója arról adott hírt, hogy az orosz támadások kedden összesen négy embert öltek meg a régióban, hatan pedig megsérültek. A terület a Kreml állítása szerint Oroszország része.
Oroszország és Ukrajna egyaránt fokozta a csapásokat a másik fél városai és létfontosságú infrastruktúrái ellen. Kijev sürgette szövetségeseit, hogy segítsenek megerősíteni légvédelmi rendszereit.
Berlini ígéret
Berlin hat darab Sea King többcélú helikopter szállítását tervezi Ukrajnának – jelentette be Boris Pistorius német védelmi miniszter az Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport virtuális ülésén.
„Ez az első ilyen típusú hardverszállítás Németországból” – írta Pistorius X-en, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell gyorsítani a fegyvergyártást Ukrajna légvédelmi képességeinek biztosítása érdekében.
Németország nyújtja a második legnagyobb katonai segítséget Ukrajnának. A német hatóságok 2024-ben mintegy nyolcmilliárd eurót szánnak erre a célra.
Ehhez kapcsolódóan: Pénz kell az ukrán gazdaságnak a túléléshez – de jön-e a segély?
Újabb ukrán drónt szedtek le orosz területen
„A légvédelem lelőtt egy merevszárnyú drónt a Belgorodi járásban, Blizsneje falu felett. Az operatív szolgálatok most mérik fel, milyen károk estek a földön. Az előzetes információk szerint nem voltak, és nem is vesztette életét senki” – közölte Gladkov kormányzó Telegramon.
A határ közelében fekvő Belgorod környékét 2022. február 24. óta szórványosan támadják az ukránok. Civilek is meghaltak, a terület 15 határ menti településén sárga, vagyis magas fokozatú terrorkészültséget és rendkívüli állapotot hirdettek ki.