Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb pedagógustüntetés Iránban


Általános iskolás tanóra egy teheráni iskolában 2013. május 2-án
Általános iskolás tanóra egy teheráni iskolában 2013. május 2-án

Tanárok százai vonultak utcára hétfőn Irán több városában, egyebek mellett tisztességes fizetést és nyugdíjat, illetve bebörtönzött kollégáik szabadon bocsátását követelve.

A résztvevők a parlament épületénél gyűltek össze Teheránban, többtucatnyi más településen, például Ahvázban, Iszfahánban és Sirázban pedig az oktatási hivatal irodája előtt. Az utcai demonstrációkat kétnapos ülősztrájk előzte meg számos iskolában.

„Ki kell engedni a bebörtönzött tanárokat!” – skandálták a tiltakozók az interneten közzétett amatőr felvételek tanúsága szerint, míg mások hamis ígéretekkel vádolták a kormányt.

Sajtójelentések szerint legkevesebb öt tanárt őrizetbe vettek a nap folyamán, hármukat a fővárosban.

Az iszlám köztársaságban még előző hónapban béremelésről döntött a törvényhozás az országos tanártüntetések és munkabeszüntetés hatására. A december 15-én elfogadott jogszabály értelmében a tanárok az egyetemi oktatók bérének mintegy nyolcvan százalékát fogják keresni, ez volt az egyik legfőbb követelése a demonstrálóknak.

Bebörtönzések koholt vádak alapján

A pedagógusok az utóbbi hetekben többször is utcára vonultak. A biztonsági erők egyes esetekben keményebben léptek fel, többeket őrizetbe vettek.

A tiltakozók a tervezett osztályozási rendszer bevezetésének felgyorsítását is szeretnék elérni, valamint azt, hogy mielőbb rendezzék a nyugdíjak kérdését.

A hétfői megmozdulásokon részt vevők által közzétett nyilatkozatban figyelmeztettek, hogy a jelenleg aktív és a már visszavonult tanárok helyzete is válságossá vált. Emellett azzal vádolták a parlamentet, hogy kizárólag a kormány érdekeit tartja szem előtt, miközben az igazságszolgáltatás elnémítja a bíráló hangokat, ahelyett hogy támogatná a pedagógusok „jogos követeléseit”.

Elemzők szerint Irán meglehetősen rossz gazdasági helyzetben van, egekbe szökött az infláció, illetve az évek óta tartó rossz gazdasági kormányzás és az amerikai szankciók is éreztetik a hatásukat. Sok tanár súlyos megélhetési problémákról számol be a közel-keleti országban.

A Center of Human Rights in Iran nevű nemzetközi jogvédő szervezet szerint az iráni hatóságok aktivisták tucatjait juttatták börtönbe koholt vádak alapján, ami jól jelzi, hogy a perzsa állam üldözi a másként gondolkodókat és a békés tüntetőket.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG