Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb részletek derültek ki az augusztustól kérhető harmadik oltásról


HUNGARY/COVID/VACCINATION
HUNGARY/COVID/VACCINATION

Nem lesz a korábbiakhoz hasonló oltási sorrend, vagyis nem élveznek elsőbbséget a harmadik oltásnál az idősek vagy az egészségügyi dolgozók, de az oltatlan 60 év felettieket megkeresik, és a korábban bejelentettnél több oltási kampányt szerveznek az iskolákban.

Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns. Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet - mondta a közmédiában a kormányzati járványportál beszámolója szerint a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára.

"Orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával"

György István, aki az oltási munkacsoport vezetője is, megerősítette, hogy a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni.

A harmadik oltást "főszabályként" azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon.

Az államtitkár elmondta, a felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem. György István hangsúlyozta, ők a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra. A 60 éven felülieket külön megkeresik.

A gyerekek beoltására külön akciókat szerveznek

Az államtitkár azt mondta, az a cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül is minél többen megkapják az oltást.

Ezért nem csak az iskolakezdés előtti két napon - augusztus 30-án és 31-én, hanem szeptember 30-án és 31-én is szerveznek az iskolákban oltási akciókat.

Korábban Póta György gyermekorvos beszélt a Szabad Európának arról, hogy tapasztalatai szerint a magyar szülők nem oltásellenesek, de nagyon lassan halad a gyermekek immunizálása, a mostani rendszerben szétszórva, oltópontok nélkül nem fogják elérni szeptemberig azt az oltottsági szintet, amely az iskolanyitáshoz kellene.

„Gyorsabban menne, ha kampányt szerveztek volna. A 16–18 éveseknél megtették, és ott a hatvan százalékot két hét alatt beoltották. Ha ezt a 12–16 éveseknél is megtették volna, három hét alatt el lehetett volna érni ugyanezt az arányt” – mondta a gyermekorvos.

Nem kapnak elsőbbséget az egészségügyi dolgozók

Az oltási munkacsoport vezetője azt mondta, az operatív törzs javasolta a kormánynak, hogy az egészségügyi dolgozóknak legen kötelező az első két oltás, csak így végezhessenek a továbbiakban "aktív feladatellátást".

Ha közülük valakinek nem javasolt beoltatnia magát, azt két külön orvosi véleménnyel kell igazolnia. Ezek után a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkáját, attól függően, milyen munkakörben dolgozik.

György István közölte, a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de szeretnék, ha közülük is minél többen megkapnák a harmadik adag vakcinát.

XS
SM
MD
LG