Zelenszkij szerint nem szabad enyhíteni az Oroszországra nehezedő nyomáson
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn azt mondta, hogy Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélésen megvitatták az Oroszországgal folytatott béketárgyalások előrehaladását.
"Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra, fokozni kell a szankciókat" - közölte Zelenszkij a Twitteren.
Svédország kevesebb menekültet fogad be, mint 2015-ben
Svédország miniszterelnöke azt mondta, országa segíteni fog az ukrajnai háború elől menekülőkön, de nem vállal akkora részt, mint a menekültek 2015-ös érkezése idején.
Magdalena Andersson hétfőn Berlinben újságíróknak azt mondta, hogy „ki fogjuk venni a részünket az ukrán menekültek megsegítéséből, de nem térhetünk vissza ahhoz a helyzethez, amely 2015-ben volt, amikor Svédország aránytalanul nagy részt vett át a menedékkérőkből”.
Andersson, aki a Szociáldemokrata Párt tagja, elmondta, hogy Svédország 2015-ben az Európai Unióba érkező összes menekült körülbelül 12%-át fogadta be, annak ellenére, hogy az unió lakosságának csak 2%-a él itt.
„Nem térhetünk vissza egy ilyen megoldáshoz, de természetesen kivesszük a részünket, és természetesen most is üdvözöljük azokat az ukránokat, akik ma, tegnap és az elmúlt hetekben Svédországba érkeztek” – mondta, miután találkozott Olaf Scholz német kancellárral.
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint a háború február 24-i kezdete óta több mint 3,8 millió ember hagyta el Ukrajnát.
Bejelentette a 60 ezres Irpin teljes visszafoglalását a helyi polgármester
Teljesen visszefoglalták az oroszoktól Irpin városát, jelentette be a közösségi médiában Olekszandr Markusin polgármester. Külső megfigyelők egyelőre nem tudták megerősíteni a hírt. A Kijevtől 20 kilométerre északnyugatra fekvő elővárost durván hatvanezren lakták az orosz támadás előtt, nagyjából Veszprém vagy Zalaegerszeg méretű településről van tehát szó.
A környéken nagyon erős harcok folynak már hetek óta.
Oroszország korlátozza a belépést a „barátságtalan” országok állampolgárai számára
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról számolt be hétfőn, hogy zajlik annak a rendeletnek az előkészítése, amelynek alapján korlátozni fogják a „barátságtalannak” minősített országok állampolgárainak beutazását.
A barátságtalan országok listáján az Európai Unió összes tagállama, így Magyarország is megtalálható, ahogy többek között Ausztrália, Dél-Korea, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Új-Zéland és az Egyesült Államok is.
„Készül az elnöki rendelet tervezete, válaszként számos külföldi állam barátságtalan intézkedéseire” – közölte az orosz diplomácia vezetője.