Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajna visszafoglalt öt települést Herszon megyében


Ukrán rendőr nézi a megsemmisített orosz páncélos járműveket a felszabadított területek egyikén, Limanban 2022. október 5-én

Az ukrán erők visszafoglaltak öt települést Herszon megyében – közölte a déli hadműveleti parancsnokság.

Vlagyiszlav Nazarov szóvivő szerint október 11-én Novovaszilivka, Novohrihorivka, Nova Kamjanka, Trifonivka és Cservone falut vették vissza a beriszlavi körzetben.

A települések az Oroszország által nemrégiben annektált négy megye egyikében találhatók.

Közben Oroszország legfőbb belbiztonsági ügynöksége szerdán közölte, hogy letartóztatott nyolc embert, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek a robbantásban az Oroszországot a Krímmel összekötő fő hídon, a dél-ukrajnai Zaporizzsja város egyik tisztviselője pedig azt mondta, hogy az orosz erők újabb rakétacsapásokat hajtottak végre ott.

Az FSZB a kercsi híd felrobbantásáról

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB arról számolt be, hogy öt oroszt, valamint három ukrán, illetve örmény állampolgárt tartóztatott le a szombati támadás miatt, amely megrongálta az Oroszországot és a Krím félszigetet összekötő kercsi hidat. A híd döntő fontosságú az ellátás és az utazás szempontjából, és sokat vitatott megépítése milliárdokba került Putyin elnök alatt.

Egy robbanóanyaggal megrakott teherautó robbant fel, miközben áthajtott a hídon, négy ember meghalt, és a két autóút egyikének két sávja összeomlott.

Ukrán tisztviselők üdvözölték a robbanást a hídon, de nem vállalták közvetlenül a felelősséget érte.

Az FSZB azt állította, hogy a gyanúsítottak az ukrán katonai hírszerzés utasítására a robbanóanyagokat titokban Oroszországba akarták szállítani, meghamisítva a kísérődokumentumokat.

Az állítás szerint a robbanóanyagokat tengeren szállították az ukrán Odessza kikötőjéből Bulgáriába, mielőtt Georgiába, Örményországba, újra Georgiába, majd Oroszországba vitték egy összetett terv keretében, hogy titokban érjenek célba.

Újabb autó repült a levegőbe

Putyin azt állította, hogy az ukrán különleges szolgálatok tervelték ki a robbantást, amelyet terrorcselekménynek nevezett, és válaszul rakétacsapásokat rendelt el Ukrajna ellen.

Oroszország szerdán folytatta támadását Zaporizzsja megyében és a városban, ahol ablakok törtek be, ajtók repültek ki a helyükről a lakóépületekben – mondta Anatolij Kurtev, a városi tanács titkára. Eddig nem érkezett jelentés áldozatokról, de Kurtev újabb támadás lehetőségére figyelmeztette a helyieket.

Az orosz és az ukrán erők közötti frontvonalhoz meglehetősen közel fekvő Zaporizzsját az elmúlt hetekben többször érték gyakran gyilkos támadások. Ez egy nagyobb régió része, amelyet Moszkva a nemzetközi jog megsértésével csatolt el. Magában foglalja Európa legnagyobb, jelenleg orosz irányítás alatt álló atomerőművét is, de maga a város ukrán kézen maradt.

Innét délre, a megye orosz irányítás alatt álló területén hatalmas robbanás rázta meg Melitopol városát, egy autó repült a levegőbe – közölte Ivan Fedorov polgármester. Áldozatokról nincs hír.

Padlón az áramellátás, oda a nyugalom

Az új összecsapásokra két nappal azután került sor, hogy az orosz erők Ukrajna sok részét ismét rakétákkal és hadianyagot szállító drónokkal támadták, és csak hétfőn legalább 19 embert öltek meg az ENSZ emberi jogi hivatala által „különösen megdöbbentőnek” és potenciális háborús bűnnek minősített támadásban.

Kedd volt a második nap, amikor légiriadó-szirénák visszhangoztak Ukrajna-szerte, és a tisztviselők azt tanácsolták a lakosságnak, hogy takarékoskodjanak az energiával, és halmozzanak fel vízkészletet. A rakétacsapások országszerte padlóra küldték az áramellátást és lyukat ütöttek azon a viszonylagos nyugalmon, amely már visszatért a fővárosba, Kijevbe és más, a háború frontvonalaitól távol eső városokba.

„Ez haragot kelt, nem félelmet – mondja a 67 éves kijevi Volodimir Vaszilenko, miközben a csapatok dolgoztak a közlekedési lámpák helyreállításán és a törmelék eltávolításán a főváros utcáin. – Ezt már megszoktuk. Tovább fogunk harcolni.”

Új korszak az ukrán légvédelemben

A G7, a vezető ipari hatalmak vezetői elítélték a bombázást, és kijelentették, hogy „szilárdan kitartanak Ukrajna mellett, ameddig csak kell”. Ígéretük dacol az orosz figyelmeztetésekkel, amelyek szerint a nyugati segítség meghosszabbítja a háborút és az ukránok szenvedését.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a G7 vezetőivel tartott virtuális találkozón azt mondta, Oroszország két nap alatt több mint száz rakétát és több tucat drónt lőtt ki Ukrajnára. „Modernebb és hatékonyabb” légvédelmi rendszereket kért – jóllehet szerinte Ukrajna sok orosz lövedéket szedett le.

A Pentagon kedden bejelentette, hogy a következő hetekben Ukrajnába szállítja az első két fejlett NASAM légvédelmi rendszert. A rendszerek, amelyeket Kijev régóta szeretett volna, közepes és hosszú hatótávolságú védelmet nyújtanak a rakétatámadások ellen.

Zelenszkijjel folytatott keddi telefonbeszélgetésében Joe Biden elnök „megígérte, hogy továbbra is biztosítja Ukrajnának a védekezéshez szükséges támogatást, beleértve a fejlett légvédelmi rendszereket” – közölte a Fehér Ház.

Ukrajna védelmi minisztere Twitter-üzenetében azt írta, hogy éppen most érkezett meg négy német IRIS-T légvédelmi rendszer, és ezzel „új korszak” kezdődött Ukrajna légvédelmében.

Készült az AP beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG