Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrán történész: A háborúban a nemzet léte forog kockán


Jaroszlav Hricak

Jelenleg felőrlő háború zajlik Ukrajnában, amelynek eredménye a lakosság ellenállásán múlik, de a kilátások egyelőre pozitívak, a legtöbben hisznek a győzelemben – jelentette ki Jaroszlav Hricak a Szabad Európának (RFE/RL) adott interjúban.

Ukrajnában augusztus 24-én ünneplik a szovjet uralom alóli függetlenség 31. évfordulóját, amire idén pont hat hónappal az épp ennek felszámolását célzó orosz invázió február 24-i megindítását követően kerül sor.

Előző hétvégén kiégett orosz katonai járműveket állítottak ki Kijev főutcáján, az ukrán hatóságok ezzel párhuzamosan szigorúbb biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, valamint légitámadások fokozott veszélyére figyelmeztettek.

Ennek kapcsán Jaroszlav Hricak, a lvivi Ukrán Katolikus Egyetem professzora a függetlenség napjának jelentőségéről beszélt, illetve arról, hogy szerinte mi várható a fegyveres konfliktusban.

Március elején azt írta az Ukrajinszka Pravdában, hogy az ukránok nagy nemzeti háborújukat vívják Oroszország ellen. Mit értett ez alatt?

Már két héttel az invázió február 24-i megindítása után világos volt, hogy hosszú háborúra kell készülni, amelynek során valójában az ukrán nemzet léte forog kockán. Vlagyimir Putyin orosz elnök meg akar minket fosztani azon jogunktól, hogy független nemzetállamunk és nemzeti kultúránk legyen.

Nemzeti háborúról van szó, mert senki nem vonhatja ki magát alóla: így vagy úgy mindannyiunkat érint, ezért mindannyiunknak közös felelőssége az ellenállás a megszállókkal szemben.

A nyugati közvélemény februárban ismét felfedezte magának Ukrajnát, bár az ukrán függetlenségi harc történelme jóval régebbre nyúlik vissza. Miért esik ilyen nehezére a Nyugatnak megértenie Ukrajnát, ezt a negyvenmillió ember alkotta nemzetet a legnagyobb európai országban?

Az első ok a klasszikus orientalizmusban keresendő. Nyugaton sokak számára Kelet-Európa vad és egzotikus hely, ahol a konfliktus egyfajta normának számít.

A második ok, hogy a nyugati elitek nagy része az orosz imperializmus történetének prizmáján keresztül látja Ukrajnát. A fő nyugati történelmi narratíva úgy írja le Kelet-Európát, mint amelyet jórészt az 1920-as orosz emigránsok formáltak, akik kisajátították Ukrajnát. Ahogy a brit történész, Norman Davis jól megfogalmazta, az ukránokat oroszként jellemezték, amikor valami jót tettek, de ukránokként vagy nacionalistákként, amikor rosszat.

A közelmúltban az ukrán történelem szétválasztása Oroszországétól Vlagyimir Putyin 2012-es elnöki visszatérésével kezdődött, amikor szertefoszlottak a Dmitrij Medvegyev alatti liberalizációhoz fűződő remények. Az orosz modernizáció kudarca arra sarkallta a nyugati vezetőket, hogy Oroszország demokratikus alternatívájaként tekintsenek Ukrajnára.

Mi áll az Ukrajna és Oroszország közötti nézetkülönbség középpontjában, ami elvezetett a háborúhoz?

A Szovjetunió összeomlását követő három évtized megmutatta, hogy Ukrajna és Oroszország nem a nyelvében, nem is a kultúrájában, hanem a politikai hagyományaiban különbözik egymástól – állam és társadalom kapcsolatának felfogásában. Egyszerűen fogalmazva nehezen lehetne elképzelni egy Putyinhoz hasonló vezető hatalomra jutását Ukrajnában és a 2004–2005-ös narancsos forradalom vagy a 2013–2014-es Euromajdan győzelmét Oroszországban.

Sokan nem látják át azoknak a változásoknak a léptékét, amelyeket ez a két sikeres forradalom hozott Ukrajnában. A civil társadalom 2004-es és 2014-es utcai diadala nélkül hasonló helyzetben lehetnénk, mint Oroszország és Belarusz, ahol a 2012-es moszkvai Bolotnaja téri tüntetések és a 2020-as minszki tiltakozások nem vezettek politikai változásokhoz.

Korábban számos elemző és kommentátor két Ukrajnáról beszélt: az Európa-párti nyugati és az Oroszország-párti keleti országrészről. Ön kritikákat fogalmazott meg e koncepcióval kapcsolatban.

Rendkívül leegyszerűsített és sztereotipikus felosztás ez. Ukrajna valóban mélyen megosztott történelmileg, de ezek a törésvonalak összetettebbek, és a nyelv nem kulcsfontosságú tényező. Anélkül hogy belemennénk a XIX. századi és a XX. század eleji történelembe, elég talán annyit mondani, hogy a független Ukrajna 1991-es létrejöttekor nem volt erős szolidaritás a különböző régiók között.

Ezt egy kicsit ki tudná fejteni?

Az ukrán függetlenség három valószerűtlen szövetséges kompromisszumaként jött létre: ezek a szovjet Ukrajna hagyományait képviselő nemzeti kommunisták Kijevben, a nacionalizmusra hajlamos nyugati elitek, valamint a Donyec-medencei bányászok, akiknek gyakran elfeledett sztrájkmozgalma a késő Szovjetunió egyik legerősebb társadalmi mozgalma volt. Az első csoport hatalmon kívánt maradni, a második Lengyelországhoz vagy Csehországhoz hasonló nemzetállamot akart, a harmadik pedig gazdasági követelései teljesítését. A bányászok először Moszkvához fordultak, de miután visszautasítást tapasztaltak a Kreml részéről, Kijevet célozták meg.

Rögtön a függetlenség kikiáltása után felbomlott ez a szövetség, és a szereplők riválissá váltak, így ebben az időben nehéz lett volna egységes Ukrajnáról beszélni.

Még emlékszem, hogy fiatalkoromban Lvivben csaknem külföldi városként gondoltunk Kijevre. Ez csak a Majdan téri tüntetések első és második hullámával változott meg, amelyek valódi fővárossá tették Kijevet.

Egy másik, kevésbé nyilvánvaló lépés Dnyipro, az egykori Dnyipropetrovszk felemelkedése volt harmadik hatalmi központként. Korábban Ukrajna legnagyobb iparvárosa volt, amely egy időben szinte vezette a Szovjetuniót, hiszen a szovjet elit egy jelentős része onnan származott, például Leonyid Brezsnyev és családja. Kapcsolódik hozzá a már független Ukrajna néhány kulcsfontosságú politikai személyisége is, mint Leonyid Kucsma volt elnök és Julija Timosenko korábbi kormányfő. Fontos, hogy a dnyiprói elitek a donyecki elitekkel versengtek, utóbbiakat egyszerűen maffiaként tartották számon.

Így 2014-ben, az Euromajdan idején, a Krím félsziget annektálásakor, a Donyec-medencei háború kezdetén az ukrán államiság gerincoszlopát a Lviv–Kijev–Dnyipro-tengely jelentette.

Hogyan változott meg ez az egyensúly a totális háború februári megindításával?

A háború előtt Odesszát és Harkivot nem tartották teljesen megbízhatónak, sőt egyesek szerint már-már oroszbarát álláspontot képviseltek. A mostani háború egyértelműen ukránpártivá tette őket, polgármestereik határozottan Oroszországgal szembeni politikát képviselnek, nyilvános megjelenéseik során ráadásul részben átváltottak ukrán nyelvre.

Ugyanakkor országos szinten nem látok forradalmi változást a közvéleményben, még ha azzal egyet is értek, hogy az ukránok egységesebbek, mint valaha. Amit látunk, az már korábban is a helyén volt, csak az intenzitás változott. Ellentétben azzal, amiről Putyin beszélt az invázió előestéjén, az ukrán nemzet igenis létezik, és politikailag stabil. Az elmúlt harminc évben az ukránok többsége támogatta a függetlenséget Oroszországtól, és amikor valódi vagy vélt fenyegetéssel néztek szembe Moszkva részéről, a tendencia csak erősödött.

Milyen típusú Ukrajna kerül majd ki ebből a konfliktusból?

Nem tudom, miként fog festeni Ukrajna jövője, de két, egymást kölcsönösen kizáró tendenciát látok.

Az első Ukrajna etnicizálódása rendkívül hasonlatos módon ahhoz, amint Izraelben történt az 1973-as jom kippuri háborút követően. Ez egy rendkívül erős nemzeti identitás kialakulása lenne etnikai, vallási és talán nyelvi vonalak mentén, ami együtt járna az enyhébb tekintélyelvűség egy új formájával – az emberarcú autoritarianizmussal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és csapata máris szilárdítja a hatalmát, a háború mindig megteremti ennek a lehetőségét.

A második tendencia az, hogy Ukrajna rálép az európai uniós csatlakozás útjára, és gazdasági támogatást kap a háborús pusztítás utáni helyreállításhoz egy új Marshall-terv keretében. Ekképp teljesülhetnek a szilárd demokrácia kiépítésére vonatkozó remények, gazdaságilag pedig Ukrajna akár egyfajta kelet-európai kistigrissé is válhat.

Kulcskérdés, hogy meddig fog elhúzódni a háború. Minél tovább tart, annál valószínűbb lesz az első forgatókönyv megvalósulása. Nem tudjuk, hogy mi következik, ha mondjuk kitart még öt évig a háború, amelynek hossza nagyban függ a nyugati segítségnyújtástól.

A háború előtt megjelent egy könyve, amelyben Ukrajna történelméről és jelenlegi helyéről írt a globális világban. Milyen szerepet játszik ez a háború a Nyugat szempontjából?

Maga Putyin mondta azt, hogy nem Ukrajna ellen vív háborút, hanem a Nyugat ellen Ukrajna területén. Most a volt második és a volt harmadik világ vezetőjeként próbálja magát pozicionálni egy új globális versenyben.

Így Ukrajna a stabilitás kísérleti terepe korunk két versengő politikai modellje, a liberális demokrácia és a tekintélyelvűség között. Bizonyos tekintetben választani kell a történelem vége és a történelem visszatérése között.

Putyin casus belliként használta fel a történelmet, és Donald Trump előző amerikai elnökhöz hasonlóan azt ígéri, hogy ismét naggyá teszi Oroszországot. Ezzel szemben az ukránok nem akarják újraélni a történelmet, amely túl sok igazságtalansággal és szenvedéssel járt számukra.

Ukrajna nem először harcol a függetlenségéért és tárgyal a határairól. Hogyan és mikor érhet véget ez a háború?

Az ukrán társadalom nagy többsége azon véleményen van, hogy nem szabad átadni semmilyen területet, vissza kell térni az 1991-es határokhoz. Zelenszkij látja, hogy amennyiben engedményt tesz, elveszítheti a hatalmat, így ugyanezt az álláspontot hangoztatja.

Mindazonáltal nem gondolom, hogy ez a legkedvezőbb forgatókönyv rövid távon megvalósítható. Azt hiszem, hogy az úgynevezett Luhanszki és Donyecki Népköztársaság, illetve a Krím visszaszerzése csak a Putyin-rezsim bukása után lesz lehetséges. Erre előbb vagy utóbb sor kerül, de addig is valahogy meg kell állítanunk a háborút.

Jelenleg amit pozitív, mégis reális lehetőségnek látok, az valamifajta finn opció. Ez alatt nem a semlegesség kinyilvánítását értem, hanem bizonyos területek ideiglenes elvesztését, ezzel egy időben Ukrajna erős állammá változtatását egy határozott reformprogrammal.

Felőrlő háború zajlik, amelynek eredménye jelentős mértékben az ukrán lakosság ellenállásán múlik. A kilátások eddig stabilak és pozitívak. Az ukránok többségéhez hasonlóan én is hiszek a győzelemben.

Mit jelent ön számára az ukrán függetlenség napja idén?

A szolidaritás és az ellenállási képesség napja lesz. Nincsenek mély diadalittas érzelmek az ukránok körében. Egyre több és több ismerősöm hal meg a háborúban. Tragikus időszak ez Ukrajna számára, ugyanakkor az összetartás új szintje tapasztalható, és egyre többen ismerik fel az ország szépségeit.

Az interjút Aleksander Palikot készítette.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG