Ukrajna két legtapasztaltabb harci fotóriportere beszélt a Szabad Európának a Donbász frontvonalán uralkodó hangulatról, miközben egyre nagyobb a félelem egy totális orosz inváziótól.

Anatolij Sztepanov: Csendesebb, mint Kijev

A fronton csendesebb, mint Kijevben. Általában ez a helyzet – minél távolabb vagy a fővárostól és minél közelebb a fronthoz, annál nyugodtabb.

Itt mindenki tudja, hogy mit kell tennie. Nincs semmi olyan hisztéria, mint amit a médiában látunk. Az elmúlt hónapban semmi sem változott a frontvonalakon.

Bár itt általában nyugalom van, péntek este (január 21-én) néhány kilométerre attól a helytől, ahol néhány újságíróval voltam, igazi harc zajlott. Beindultak a 82 milliméteres aknavetők, egy Utyosz nehézgéppuska, valamint a kilőtt és becsapódó gránátvető lövedékek. Körülbelül kilencven percig tartott, de a frontvonal, ahol ez történt, továbbra sem mozdult el. Valószínűleg csak valami civakodás volt a két fél között.

Egy újságíró társaságában beszélgettem néhány ejtőernyőssel, és az egyik tiszt egyenesen azt mondta nekünk, hogy ha ez a pletykákban említett orosz eléri a frontot, ahol mi vagyunk, valószínűleg mindannyian meghalunk. Azt mondta, hogy a fronton lévő katonák pajzsként szolgálnak. Ha lerohanják őket, a következő védelmi vonal valamennyi időt nyer.

Még nem gondolkoztam menekülési terven, ha bekövetkezne a támadás. Az én feladatom az, hogy bármi is történjék, fényképeket készítsek. Itt akarok maradni keleten.

Lehet, hogy vannak különböző támadási tervek, de kétlem, hogy Oroszország tudja, melyik forgatókönyvet akarja megvalósítani, ha egyáltalán szándékában áll bármelyiket is megvalósítani. A fehérorosz határ kevesebb mint száz kilométerre van Kijevtől.

Nyáron voltak tüzérségi támadások, de most többnyire csak kézifegyvereket használnak – kis dolgokat. Úgy tűnik, a háború elaludt.

Andrij Dubcsak: Más a hangulat

Jelenleg csendesnek tűnik a frontvonal – csak a szokásos fellángolások vannak, de a hangulat más, mint néhány héttel ezelőtt, amikor az emberek nagyon közömbösek voltak az invázióról szóló hírekkel kapcsolatban.

Korábban nem hittek a lehetőségében. Úgy érezték, ez ugyanaz a helyzet, mint a tavaszi hasonló csapat- és hadianyag-összevonás. Most azonban mind a katonákat, mind a civileket határozottan érintik a támadásról szóló pletykák. Nehéz közömbösnek maradni a sok online és tévés hír mellett.

Nemrégiben Mariupolban dolgoztam egy piacon, ugyanazon a helyen, amelyet 2015-ben Grad rakétákkal lőttek, és néhány nagymama kiabálni kezdett velem. Igazán meglepő volt. Jelzi, hogy milyen feszültek most az emberek.

A hrivnya értéke is csökken és a benzin ára is emelkedik. Egy katona azt mondta nekem, hogy belefáradt abba, hogy az orosz inváziót várja. Azt mondta, jobban örülne, ha már folyamatban lenne. Úgy vélte, hogy a totális háború esélye körülbelül ötven százalék.

Néztem, ahogy egy külföldi újságíró riportot készít egy ellenőrzőpontnál, Mariupol külvárosában. Golyóálló mellényt és sisakot viselt. Mögötte civilek élték a mindennapi életüket, és érdeklődve nézték a műsort. Egyesek számára ez egy kicsit butának tűnik.

Sok tapasztalatot szereztem a statikus lövészárok-háborúkban, de őszintén szólva a gyors mozgású konfliktusokról nincsenek ismereteim. Ha invázióra kerül sor, olyan közel leszek a harcokhoz, amennyire biztonságosnak érzem, de ki tudja, hogy ez mit jelent.

Egy újságíró nemrég megkérdezte egy katonától a front közelében: „Biztonságos itt?” A katona zavarba jött a kérdéstől, majd hangosan felnevetett, és azt válaszolta: „Ez a hely teljesen összeegyeztethetetlen a biztonsággal.”