Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Űrhajós kiképzés a zűrben


Nemcsak Thomas Pesquet, de a francia kisiskolások is készülnek a kilövésre

Nagy az izgalom Franciaországban, mert a nemzet űrhajósa, Thomas Pesquet első európaiként utazik majd a SpaceX cég magántulajdonában lévő Crew Dragon űrhajón, amelyet április 22-én lőnek ki a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Ez lesz Pesquet második féléves küldetése az ISS-en, 2016-ban azonban az orosz Szojuzzal repült.

Franciaországban is áttértünk a digitális oktatásra, másodikos lányom épp a világűrről tanul. A tanítónő több oldal kivágni, kiszínezni való anyagot küldött. Darabokra vágott szivaccsal festünk ki egy nagy A3-as keménypapírt „űrszínkékre”, amelyre aztán csillagokat fröcskölünk. Erre a kartonra kell majd ráragasztani, mint egy faliújságra, a kiszínezett űrhajósokat és égitesteket.

Miután kivágtuk a bolygókat, nagyság szerinti sorrendbe kell tenni őket. A gyerek megkérdezi, melyik a harmadik és a negyedik legnagyobb planéta. Meglesem. Ekkor jövök rá, hogy mi tulajdonképpen most együtt tanulunk az űrről. Lajka, Gagarin, Challenger: gyermekkoromban talán ennyit tanítottak a kozmoszról. Aztán persze a filmeken és a híreken keresztül ragadt rám sok minden: Neil Armstrong, Apollo‒11, marsjárók, meg mostanában a SpaceX.

Békesség az űrben

Thomas Pesquet nevét azonban sosem hallottam még a házi feladat előtt. Ledőlünk a szófára és megnézzük a YouTube-videókat, amelyeket szintén a tanítónő küldött. Én fáradt vagyok. Dolgoztam, digitális oktattam, közben a lakóházban elzárták a vizet, és a tavaszi időátállítás okozta fáradtságot, a járványt, a lezárásokat és a hirtelen aznap ránk zúdult áprilisi havat még nem is említettem.

Nemcsak a francia kisiskolások, de a Crew Dragon legénysége között a bal szélen álló Thomas Pesquet is készül a kilövésre
Nemcsak a francia kisiskolások, de a Crew Dragon legénysége között a bal szélen álló Thomas Pesquet is készül a kilövésre

Az első videón a Nemzetközi Űrállomásról készült éjszakai felvételeken a Föld látszik. Az ISS 92 percenként kerüli meg a Földet, ezért egy nap alatt 16 naplementét és 16 napfelkeltét láthatnak a fedélzetén tartózkodók. A sötétben a városok mindenütt világító pontok, mintha a földkérget karácsonyi égőkkel borították volna be. Látni, ahogy az Aurora Australis zöld fénycsóvái egymást kergetik a déli féltekén. Az űrállomás végighalad az amerikai éjjelen, majd jön Európa: Franciaországból indulva, mintha látnám Magyarországot is az olaszok csizmája felett. Milyen közel is vagyunk így űrvonalban. Érzem ellazulnak az izmaim, lelassul a szívverésem.

Jöhet a második videó, amely Randy Bresnik amerikai asztronauta 2017-es űrsétáját mutatja be. Bresnik kiköti magát az űrállomás szélére, és lebeg a világegyetem közepén. Csak a Földet látni, ahogy odalent forog. Olyan nyugalom árad a képernyőről, amelyhez hasonlót egyszer egy hőlégballonban tapasztaltam. Micsoda „isteni” perspektíva! Micsoda felülemelkedettség! Milyen jó lenne most a lezárásokat, meg az egész fertőzött, lüktető Földet kicsit felülről nézni! Milyen jó lenne kicsit innen kiszállni!

Mi kell ahhoz, hogy valaki űrhajós legyen?

Egyből rá is keresek, hogy lehet-e űrhajósnak jelentkezni. És csodák csodája, lehet! Az Európai Űrügynökség (ESA) tizenegy év után éppen most toboroz újra űrhajósokat. A jelentkezést május 28-ig lehet leadni. Megnézem gyorsan, mik az elvárások. Angolul tudok, beszélek más nyelveket is: ez eddig pipa. Továbbá szükség van egy mérnöki, vagy egy természettudományokból, esetleg matematikából szerzett diplomára is. Hiába kellett az a sok matek, statisztika a közgazdaságtanhoz, még azzal sem jutnék el a hatfordulós állásinterjú első fokáig. Kicsit elkeseredem.

Így hát megnézzük a harmadik videót, amely Thomas Pesquet első küldetése során készült. A francia űrhajós kényelmes nadrágban, pólóban és enyhén koszos zokniban lebeg végig a Nemzetközi Űrállomáson. A lányom teljes komolysággal figyeli: „Nézd! Tépőzárral tartják a ketchupot az asztalon! Ebbe a porszívócsőbe kell pisilniük!” Egyáltalán nem idétlenkedi el, pedig szerintem én ennyi idősen röhögtem volna a pisiszívón vagy az űrvécén. Most azonban nekem sincs nevethetnékem. Riadtan nézem, ahogy az állomás belső oldalához madzaggal odaerősített zsákokat mutogatja az űrhajós: „ebben vannak a ruháink, itt vannak az ételek…”. A falból mindenhol csövek és zsinórok lógnak ki, olyan az egész, mint egy félkész ház, ahol még nincs burkolat. Vagy olyasmi, mint amilyenné az utóbbi egy évben a vendégszobánk vált, ahová a férjem a gépével meg a zsinórjaival télétravail-ba (home office) betelepedett.

Pesquet néha beleütközik egy-egy kábelbe, majd elrepül laptopozó kollégái mellett, akik integetnek a kamerának és franciául, oroszul vagy angolul köszönnek. Szinte tapintható a közelség, az összezártság. Elborzadok. Előtörnek a tavaly márciusban tapasztalt „hard corekarantén emlékei. Becsapásnak érzem az egészet: hát nem azért válik valaki űrpilótává, hogy űrsétáljon, hogy a kozmoszban repkedjen? De közben mi vár rá? Egy apró űrállomáson vadidegenekkel összezárva lebeghet egy szűk, rendetlen helyen. Mégis örülök inkább, hogy nem lehetek asztronauta.

Az űrhajósok és a karantén

A lányom megkérdi, hogy na, hogy döntöttem: leszek-e űrhajós? Határozottan mondom, hogy nem. Arra a kérdésre, hogy miért, azt felelem, hogy nagy a kupi, és túl nagy a be- és összezártság az űrállomáson.

„Jaj, anya, akkor mi már téged kiképeztünk!” ‒ mondja. „Igen, de a lezárások alatt én legalább veletek lehetek. Az űrállomás pedig olyan, mint a karantén, csak idegenekkel” ‒ felelem.

Erről eszembe jut egy barátnőm posztja, amelyben leírta, hogy a lányának sikerült a Facebookon kérdéseket feltennie a Crew Dragon második küldetése szervezőinek, akik élőben meg is válaszolták azokat. Megnézzük a felvételt, Lily egyik kérdése ugyanis pont arról szólt, hogy karanténba vonulnak-e az űrhajósok. Kiderül, hogy igen, már most szigorú karanténban vannak Houstonban, ahonnan majd átszállítják őket a floridai Kennedy Űrközpontba, hogy április 22-én kilőjék őket az űrállomásra. A tanítónő linket is küldött, hogy hol nézhetjük élőben a felbocsátást angol vagy francia kommentátorokkal. Gondosan mindent feljegyzek digitális naptáramba.

A gyerek visszaül az asztalhoz, hogy folytassa a színezést. Fekete filcet kér, s látom a kis űrhajósok arcán dolgozik.

„Átrajzoltam őket űrhajós lányokká!” ‒ mondja lelkesen és odaragasztja őket az „űr-lapra”. Neki látok én is befejezni a napi házimunkát. Farmerben, enyhén koszos zokniban végigsuhanok a folyosón, átlépdelek a nappaliban széthajigált játékok felett, a konyhában a gravitációval küzdve elmegyek a mosatlan edények mellett, az irodába érve összeütközöm a laptop előtt ülő ausztrál férjemmel, aki megkérdezi „how are you?”, miközben majdnem beleakadok a zsinórjaiba, majd a gyerekszoba beépített szekrényei felé libegek, amelyek elé akár én is köthetnék madzagot, hogy ne essenek ki a ruhák és az egyéb kacatok.

És akkor rádöbbenek, hogy ezekben a zűrös, karanténos időkben, a lakásba zárt életünk egy olyan terep, amely akár a jövő egyik kis űrhajós-jelöltjének adhat kiképzési teret.

XS
SM
MD
LG