Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Biden: “Minden amerikai elnöke leszek”


Joe Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris egy kampánygyűlésen
Joe Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris egy kampánygyűlésen

A demokrata elnökjelölt első reakciójában megtisztelőnek nevezte az amerikaiak bizalmát, amit alázattal fogad el. Joe Bident azután nevezte meg az összes nagy amerikai hírszolgáltató győztesnek, hogy az előrejelzések szerint Pennsylvaniát megnyerve behozhatatlan előnyre tett szert.

“Nagyszerű ország vezetésére” választották meg, fogalmazott Twitteren közzétett első reakciójában a demokrata politikus, aki várhatóan az Egyesült Államok 46. elnöke lesz januártól.

“Kemény munka vár ránk, de megígérhetem: minden amerikai elnöke leszek – akár rám szavazott, akár nem” – olvasható november 7-i Twitter-bejegyzésében.

“Megfelelek majd a belém helyezett hitnek” – tette hozzá Joe Biden, aki korábban nyolc évig Barack Obama alelnöke volt.

“Megtisztelő és alázatra intő az amerikai nép által belém és megválasztott alelnökömbe, Kamala Harrisbe helyezett bizalom. A példátlan nehézségek ellenére rekordszámú amerikai adta le szavazatát, ismét bebizonyítva, hogy a demokrácia mélyen Amerika szívében él” – fogalmaz Joe Biden közleménye.

Az eredményeket mutató, folyamatosan frissülő térképünket itt találja.

“A kampány véget ért, ideje magunk mögött hagyni a dühöt, a kemény szavakat és nemzetként egyesülni. Ideje, hogy Amerika ismét eggyé váljon, és gyógyuljon” – tette hozzá.

Az AP és más hírügynökségek november 7-én 11:00-kor keleti parti idő szerint, 17:30-kor magyar idő szerint kihirdették a választás győztesét. A pennsylvaniai győzelem után, amely 20 elektori szavazatot ér, Bidennek legalább 273 elektori szavazata van. Arizonában, Georgiában és Észak-Karolinában még nem hirdettek győztest.

Az amerikai választóknak 2000 óta nem kellett ennyi várniuk arra egy elnökválasztáson, hogy megtudják, ki lett a győztes.

Donald Trump egyelőre nem ismerte el a vereséget

Donald Trump jelenlegi elnök nem volt hajlandó elismerni, hogy elveszítette az elnökválasztást, miután az összes nagy amerikai hírszolgáltató Joe Biden demokrata jelöltet jelezte előre.

“Az egyszerű tény az, hogy ez a választás még messze nem ért véget” – fogalmazott Donald Trump közleménye november 7-én, miután Joe Biden az előrejelzések szerint megnyerte Pennsylvaniát és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.

Videón a választási eredmény miatt ünneplő és búslakodó amerikaiak
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:52 0:00

Az amerikai választási rendszerről

Az amerikai elnökválasztások után az exit poll felmérések és a szavazatszámlálók által közölt adatok alapján a sajtó igyekszik mihamarabb bejelenteni a szavazás nyertesét.

A választási rendszer sajátosságai miatt azonban a végső szót nem a leadott szavazatok száma alapján mondják ki, hanem a szövetségi államok előre meghatározott számú képviselői, az úgynevezett elektorok végső szavazása dönt a győztesről.

Az elektorok többnyire követik az elnökválasztás saját államukban született eredményét, de volt már példa eltérésekre. Emiatt csak az ő ülésükön, december 14-én derül ki a nyertes személye, így az elnökválasztás hivatalos eredményét is csak akkor lehet kimondani.

XS
SM
MD
LG