Emberi csontok bukkantak elő egy új út homokos patkáján, Nagykálló közepén. Az önkormányzat még 2018 végén adta el az egyik helyi vállalkozónak a város centrumában álló Tekenős-dombot. Az új tulajdonosnak az építkezéshez sík területre volt szüksége, ezért elbontotta a domb felét, ahonnan rengeteg emberi csont került elő. Egy évvel ezelőtt a polgármester azt állította: ott soha nem volt temető. Tévedett.
A hajléktalanszállók üzemeltetői el akarják kerülni a zsúfoltságot, viszont mindenkinek szeretnének ágyat biztosítani, aki éjjeli menedékhelyen húzná meg magát. Egyre nehezebb bekerülni az éjjeli menedékhelyekre.
A szabolcsi Kistiszaháton már csak 18-an élnek, a rendszerváltáskor még 300-an voltak. Egy település, ahol semmi sincs, mégis úgy vásárolják fel a telkeket ismeretlen befektetők, mintha a világ közepén lenne.
Meleg szülőkkel, Pál Mártonnal, Hanol Ádámmal és Müller Zsófiával beszélgettünk, még az alkotmánymódosítás megszavazása előtt, arról, hogy milyen érzés, ha valaki hirtelen a kormány kommunikációjának célpontjává válik.
Eduárd egyetért Orbán Viktorral, a húsfüstölője falára egy Fidesz-plakátot szögezett ki. A holland nyugdíjas 10 éve él Abaújszolnokon, turistaparadicsomot csinálna a faluból. Imádja Magyarországot, ahol szerinte, "ha dolgozol, akkor mindened megvan".