Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Vissza a jövőbe… vagy a múltba? Reneszánszukat élik a hidegháborús kifejezések


Moszkvaiak állnak sorban húsért 1991-ben. Vajon újra mindennapossá válnak-e a szovjet korszakot idéző sorok Oroszországban?

Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszú uralmát a Szovjetunió iránti nosztalgia is táplálja. Ebbe a nagy ügyektől kezdve – mint a szigorú, felülről irányított politikai rendszer visszaállítása és a média állami uralma – olyan szimbolikus intézkedések is beletartoznak, mint a szovjet himnusz dallamának visszaállítása módosított szöveggel.

Most, hogy Moszkva Ukrajna elleni háborúja a harmadik hónapjához közeledik, és a nyugati szankciók éreztetni kezdik a hatásukat, számos hidegháborús kifejezés lopakodik vissza a mindennapi életbe. Sok orosz most elgondolkozhat azon, pontosan mi után is nosztalgiázott.

A szovjet kultúra egyik utolsó nagy lélegzetvételű alkotása az 1988-ban bemutatott, hatalmas népszerűségnek örvendő Kis Vera (Malenykaja Vera) című film volt, amelyben az alkoholizmus, az erőszak, a nemi erőszak kísérlete és a kétségbeesés együtt jelenítette meg azt a pesszimizmust, unalmat és cinizmust, amely a végéhez közeledő Szovjetuniót jellemezte. A film helyszíne mára világhírűvé vált mint az ukrajnai háború egyik legtragikusabb helye: az azovi-tengeri Mariupol kikötője.

A várost akkoriban Zsdanovnak hívták, névadója a sztálini ideológus Andrej Zsdanov volt – aki a következő mondást alkotta: „A szovjet kultúrában az egyetlen lehetséges konfliktus a jó és a legjobb közötti konfliktus.”

A szovjet összeomlás után Mariupol újjáéledt a független Ukrajnában, és az invázió előtt virágzott. Ma azonban ismét szimbólum – ezúttal annak a szenvedésnek, halálnak és pusztításnak a jelképe, amelyet Oroszország a háborúban Ukrajnára zúdított.

A Szabad Európa az alábbiakban összegyűjtötte azoknak a szavaknak, kifejezéseknek és fogalmaknak a részleges listáját, amelyekről sokan azt hitték, hogy a múlttal, „1984 világával” együtt eltűntek, de amelyek feltűnő módon visszatértek. Egy példa: az oroszországi Ivanovóban nemrég megbüntettek egy üzletembert „az orosz fegyveres erők lejáratásáért”, pedig mindössze annyit tett, hogy kiállt az utcára, és George Orwell disztópikus regényének példányait osztogatta ingyen.

Feljelentések

Szergej Dovlatov ellenzéki szovjet író 1982-ben megjelent, A zóna című novellájában azt írta, hogy bár az emberek joggal ítélték el a szovjet diktátor Sztálint a tömeges elnyomás miatt és a gyilkosságokért, fel kell tenni egy másik kérdést is: „Ki írta a négymillió feljelentést?”

„Átlagos szovjet emberek írták” – jegyezte meg.

Ma az egyszerű oroszok egyre-másra feljelentik egymást az ukrajnai háború elleni bármilyen nyilatkozatért vagy ellenvéleményt megfogalmazó cselekedetért. Azok a tanárok, akik az osztályteremben beszélnek a háborúról, különösen ki vannak téve a feljelentésnek (oroszul donoszi), és megdöbbentő ütemben veszítik el az állásukat. (Ironikus: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök színészi pályafutása ikonikus sorozatában, A nép szolgájában egy olyan tanárt játszik, akinek őszinte kifakadását felveszik és vírusszerűen terjeszteni kezdik a diákjai – de emiatt nem büntetés lesz a jussan, hanem megválasztják köztársasági elnöknek.)

„Az epizódok még nem tömegjelenség, de jól illusztrálják az orosz társadalomban egyre erősödő paranoiát és polarizációtírta április 9-én a The New York Times. – Az állampolgárok hátborzongató módon, a sztálini terrort idézve és az állam kegyetlen hivatalos retorikája által ösztönözve egymást jelentik fel.”

Emigráció

A szovjet időszakot három nagy kivándorlási hullám jellemezte: az egyik az 1917-es bolsevik forradalmat és az orosz polgárháborút követte, a második a II. világháború alatti és utáni zavarok miatt történt, a harmadik pedig a hatvanas-hetvenes és nyolcvanas években zajlott. A jövő történészei valószínűleg az ukrajnai háború időszakát fogják az emigráció negyedik hullámának nevezni.

Bár még túl korai lenne pontos számadatokat közölni arról, hány orosz menekült el hazájából azóta, hogy Moszkva február 24-én nagyszabású inváziót indított Ukrajna ellen, a The Economist március közepére több mint kétszázezerre tette a számukat, és a tendenciát „a vészkijáratot kereső rohamnak” nevezte.

A korábbi kivándorlási hullámokhoz hasonlóan ez is a magasan képzettek, egyéni vállalkozók, értelmiségiek és szakemberek jelentős részét érinti. A korábbi hullámokkal ellentétben ezúttal a fő célpontok között olyan volt szovjet köztársaságok szerepelnek, mint Örményország, Georgia, Kazahsztán és Üzbegisztán, mivel a nyugati szankciók számos más lehetőséget elzártak.

Disszidálók

A hidegháborúban időről időre prominens személyiségek disszidáltak Nyugatra, gyakran a kultúra és a sport területéről. 1961-ben Rudolf Nurejev – akit generációja legnagyobb férfi balett-táncosaként tartanak számon – egy párizsi repülőtéren disszidált, és 1993-ban bekövetkezett haláláig Nyugaton folytatta legendás karrierjét. Táncostársa, Mihail Barisnyikov 1974-ben Torontóban disszidált.

Számos KGB-ügynök, sőt még Sztálin saját lánya, Szvetlana Allilujeva is a legnevesebb szovjet disszidensek (nevozvrascsenyecek – vissza nem térők) között volt.

Március 17-én Olga Szmirnova, a Bolsoj Színház vezető táncosnője is elhagyta Oroszországot, és Hollandiába távozott, mivel ellenezte az Ukrajna elleni háborút. Egy március 1-jei Telegram-posztban azt írta, hogy szégyelli a hazáját.

Olga Szmirnova orosz balett-táncosnő fellép az Ukrajna javára rendezett jótékonysági előadáson Nápolyban április 4-én
Olga Szmirnova orosz balett-táncosnő fellép az Ukrajna javára rendezett jótékonysági előadáson Nápolyban április 4-én

A Külföldi Orosz Ortodox Egyház

A bolsevik hatalom megszilárdulása után, a húszas évek elején a moszkvai patriarchátussal szakító emigránsok létrehozták a Külföldi Orosz Ortodox Egyházat. 2007-ben a Külföldi Orosz Ortodox Egyház újraegyesült a moszkvai patriarchátussal, amit Putyin lelkesen üdvözölt.

Bár ilyen mélyreható szakítás nem történt, Moszkva Ukrajnával való konfliktusa sokba került az orosz ortodox egyháznak azóta, hogy Moszkva 2014-ben elcsatolta a Krímet, és szeparatista konfliktust szított Kelet-Ukrajna egyes részein. Ezeket a lépéseket Kirill orosz ortodox pátriárka, Putyin nyílt támogatója is nyilvánosan méltatta.

2019 januárjában Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka jóváhagyta az autokefáliát, azaz az ukrán ortodox egyház függetlenségét, véget vetve ezzel annak, hogy az ukrajnai ortodoxiát több mint három évszázadon keresztül a moszkvai pátriárka irányította.

Ukrajna ortodox egyházközségeinek mintegy fele csatlakozott az új egyházhoz, míg a fele hű maradt Kirillhez. A háború februári kezdete óta azonban Ukrajnának a moszkvai egyházi vezetéshez hű egyházmegyéinek közel fele már nem említi Kirillt az imáiban.

Március 23-án Putyin tanácsadója és a posztszovjet gazdasági reformok kiemelkedő alakja, Anatolij Csubajsz Törökországba távozott. Április 18-án az orosz parlament felsőháza, a Föderációs Tanács megkezdte a Csubajsz-törvénynek nevezett jogszabály tárgyalását, amely szerint minden olyan tisztviselőt, aki a háború miatt felmond, és elhagyja az országot, egy különleges, szabadon hozzáférhető nyilvántartásba vesznek fel, és eltiltanak attól, hogy valaha újra hivatalos tisztséget töltsön be.​

Vlagyimir Putyin orosz elnök (balra) és Kirill pátriárka (archív fotó)
Vlagyimir Putyin orosz elnök (balra) és Kirill pátriárka (archív fotó)

A világ más ortodox egyházai is kifejezték elégedetlenségüket az orosz ortodox egyházzal szemben.

Egy nemrégiben adott interjúban Bertalan pátriárka – az ortodoxia nemzetközi spirituális vezetője – bírálta Kirillt, mondván: „Nem kellett volna ennyire azonosulnia Putyin elnökkel, sőt szentnek nevezni Oroszország Ukrajna elleni háborúját.”

A The New York Times április 18-án arról írt, hogy az olaszországi, amerikai és franciaországi orosz ortodox közösségek a moszkvai pátriárkátussal való szakítást szorgalmazzák.

„Hollandiában a rendőrségnek kellett közbelépnie egy rotterdami templomban, miután a hívek összevesztek a háború miatt” – írta a napilap.

„A keleti ortodox egyházon belül gyakran évtizedeken, ha nem évszázadokon át húzódnak a hitviták és intrikák – írta a lap. – De a háború figyelemre méltó gyorsasággal szélesítette ki a régóta a felszín alatt húzódó repedéseket.”

Hiány

A háború kezdete óta a nyugati országok és a nemzetközi közösség más részei példátlan szankciókat vezettek be Oroszország ellen, és az eredmény nagyon gyorsan a hiány, vagyis gyeficit szó megjelenése lett.

Rendszeresen jelennek meg riasztó beszámolók a fontos import gyógyszerek hiányáról, valamint az alapvető élelmiszer-alapanyagokéról. Március közepén a Távol-Kelet legnagyobb élelmiszerlánca a pánikszerű vásárlási láz közepette fejadagot vezetett be a cukorra, sóra és más alapvető élelmiszerekre.

Vásárlók sora egy élelmiszerpult mellett egy omszki piacon februárban
Vásárlók sora egy élelmiszerpult mellett egy omszki piacon februárban

Emellett nyomtatópapír-hiányról is beszámoltak, mivel az ország a Finnországból importált fehérítőszerekre támaszkodott a papír gyártásában. A Twitteren április 17-én a felhasználók eko eufemisztikus elnevezéssel koszos barna papírról készült képeket osztottak meg.


Két nappal később a környezetvédelem már nem tűnt olyan fontosnak, amikor bejelentették, hogy az importált alkatrészek hiánya miatt a kormány engedélyezi az összes környezetvédelmi osztályba sorolt autó gyártását, beleértve az Euro-0-t, azaz az 1992 előtti európai szabványhoz való visszatérést. „Elemzők megjegyzik, hogy a fogyasztók nem aggódnak túlságosan az ökológia miatt”írta a Kommerszant.​

Seftelők

Ahol hiány van, ott vannak a farcovscsikok, a szovjet korszakban kemény valutával, farmerrel, nyugati zenével és más, a Szovjetunióban nehezen beszerezhető termékekkel seftelő feketepiaci kereskedők.

A háború első heteiben a nyugati szankciók miatt az orosz rubel árfolyama zuhant. Március 15-én a Kommerszant beszámolt az online feketepiaci devizaügyletek feltűnéséről.

A lap szerint szakértők az árnyékpiacon való részvételért járó közigazgatási és büntetőjogi szankciókra figyelmeztettek. Az újság idézte az egyik online hirdetést, amely így igazította útba a leendő vásárlókat: „Keressék a kereskedőt a Kijev utcai McDonald’s mellett Moszkvában, nála 150 rubel a dollár.”

Bár az orosz kormány beavatkozása felélesztette a rubelt, a további farcovscsikok sosincsenek messze.​

Cenzúra

​Szinte még mielőtt a háború első orosz lövéseinek visszhangja elült volna, a Roszkomnadzor médiafelügyeleti ügynökség rendeletet adott ki, amelyben megtiltotta, hogy az ukrajnai eseményeket háborúnak vagy inváziónak nevezzék, és elrendelte, hogy a média és a magánszemélyek csak hivatalos kormányzati forrásokból származó információkat idézzenek. Bár az orosz cenzúra szót az állam nem használta, az emberek felismerték, amikor meglátták.

Március 5-én az ország olyan törvényeket fogadott el, amelyek közigazgatási és büntetőjogi cikkelyeket hoztak létre az „Orosz Föderáció fegyveres erőinek lejáratása” esetére, amelyek már több száz elítélést eredményeztek.

A háború kezdete óta oroszokat vettek őrizetbe és bírságoltak meg olyan jogsértésekért, mint például a „Ne ölj!” feliratú táblával való nyilvános kiállás, Alekszandr Blok orosz szimbolista költő verseinek felolvasása vagy az Irkutszk központjában egyetlen fehér rózsával a kezükben való csendes tüntetés, amely a második világháború idején Münchenben működő Hitler-ellenes ifjúsági csoportra utalt.

A cenzúrával elkerülhetetlenül együtt jár az öncenzúra – a szamocenzura. Az orosz 1420 YouTube-csatorna, amely rendszeresen publikál olyan videókat, amelyekben az oroszok aktuális kérdésekre válaszolnak, nemrégiben számadatokat tett közzé a visszautasítási arányokról, amelyekkel a nem tudományos módon rendezett közvélemény-kutatások során találkozik. Amikor arra kérték őket, hogy mondjanak véleményt a NATO-ról, 23 orosz válaszolt, 134 pedig visszautasította. Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről, 28-an vállalták a választ, 124-en nemet mondtak.

Amikor pedig az oroszországi cenzúráról kérdezték őket, 26-an vállalták a válaszadást, 95-en pedig nem.

XS
SM
MD
LG