Budapesten áll ki az LMBT-jogokért az MTV zenei csatorna

Az amerikai Katy Perry az MTV Europe Music Awards (EMA) 2013-as díjátadóján Amsterdamban, 2013. november 10-én

Az MTV Europe Music Awards díjátadóját november 14-én rendezik Magyarországon – közölte az MTV kedden, megerősítve és megvédve a helyszínt, dacára annak hogy az ország nemrégiben elfogadott egy széles körben LMBT-ellenesnek ítélt jogszabályt.

A ceremónia lehetőség arra, hogy kiálljanak a melegek és transzneműek polgári jogai mellett az egész világon abban a közép-európai országban, amelyik megnyirbálta őket – közölte Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója.

„Alig várjuk, hogy felhasználhassuk az eseményt a hangunk felerősítésére és szolidaritásunk kimutatására LMBT-testvéreinkkel” – mondta McCarthy a The Associated Pressnek adott interjújában.

A televíziós sugárzás semmilyen kormányzati cenzúráját nem tolerálják – tette hozzá McCarthy.

Nem engedik, hogy beleszóljanak

„Nagyon világossá tettük már a kezdetektől fogva (…) hogy nem engedjük a szerkesztői beavatkozást a művészek és a tartalom tekintetében – mondta. – Ez mindig feltétel, függetlenül attól, hogy melyik országba megyünk.”

Orbán Viktor magyar miniszterelnök konzervatív kormányzó pártja vezette be azt a jogszabályt, amely látszólag a pedofília elleni küzdelmet célozza. A törvénymódosítások tiltják, hogy a heteroszexualitáson kívül bármilyen nemi irányultságot bemutassanak vagy nemváltozással kapcsolatos információkat érintsenek az iskolai szexuális nevelési programokban vagy a 18 éven aluliaknak szóló filmekben és reklámokban.

Emberi jogi csoportok határozottan elítélték a júniusban elfogadott jogszabályt, mondván, hogy tévesen kapcsolja össze a melegeket a pedofíliával, és alkalmazói olyan eszköznek szánják, amellyel szexuális irányultságuk és nemi identitásuk miatt megbélyegezhetik és zaklathatják a polgárokat. Az Európai Unió vezetőinek többsége szerint ez ellentétes az EU értékeivel, a huszonhét tagú közösségben nem szabad tolerálni a megkülönböztetést.

2020-ban a magyar törvényhozók jóváhagyták a transznemű állampolgárok törvényes elismerését tiltó jogszabályt.

Elvigyék-e a díjátadót Budapestről?

Az MTV, amely két évvel ezelőtt kötött megállapodást arról, hogy az ország fővárosában, Budapesten rendezik meg a műsort, hosszas emlékeztetőt tervezett kiadni a munkatársainak – kétségtelenül azért, mert arra számít, hogy a döntést bírálatok érhetik.

„Ez meglephet mindenkit, aki tudja, hogy idén júniusban Magyarország elfogadta az LMBT-ellenes törvényt, amely tiltja a meleg embereket bemutató televíziós tartalmakat napközben és főműsoridőben”, ilyenek csak éjszaka mehetnek – mondta McCarthy.

McCarthy arról is szólt, hogy azonnali és személyes reakciója a törvényre meleg férfiként az volt, hogy az eseményt egy másik országba helyezi át. De miután konzultáltak az MTV-n belül, illetve világszerte, így Magyarországon is az LMBT-közösség szószólóival, a döntés „nagyon világos volt számunkra”.

Ehhez kapcsolódóan: Belekóstolhattak a magyar jogállamba az EU-s tényfeltárók, szerintük romlott a helyzet

Inkább innét mutatnak szolidaritást

„Inkább előre kell lépnünk, felhasználva a műsort arra, hogy megmutassuk szolidaritásunkat az LMBT-közösséggel Magyarországon és szerte a világon, miközben továbbra is harcolunk az egyenlőségért, mindenki számára” – fogalmazott a memorandumban.

Az MTV-nek a támadások kezelésére tett kezdeményezésével egy időben a Netflix egyes munkatársai ellenérzéssel reagáltak arra, ahogyan a streamingszolgáltató kezelte Dave Chappelle stand-up különkiadását, a The Closert, amelyben lekicsinylő megjegyzéseket tesznek transz emberekre. A Netflix elutasította a program eltávolítását.

Meleg fiatalként egy pennsylvaniai acélvárosban a kilencvenes években elszigeteltnek és magányosnak érezte magát, amíg meg nem látta az LMBT-karaktereket a tévében, köztük Pedro Zamorát az MTV Való világ című műsorában – mondta McCarthy.

Riasztó látni, hogy egy meleg magyar fiatalt megfosztanak ettől

„Elkezdtem azt gondolni, hogy ez rendben is lehet” – mondta az AP-nek, hozzátéve: riasztó elképzelni, hogy egy fiatalembert megfosztanak ugyanezen lehetőségtől Magyarországon a tévékre vonatkozó korlátozások miatt.

McCarthy elmondta, hogy a röviden EMA-ként ismert European Music Awardson az MTV generációváltási díjával tüntetnek ki fiatal LMBT-aktivistákat az All Out csoporttal együttműködve, hogy ezzel is erősítsék világkampányukat az egyenlőség érdekében.

Matt Beard, az All Out ügyvezető igazgatója úgy véli: az EMA magyarországi rendezésének fenntartása „abszolút helyes döntés”, tekintettel az ország „összehangolt támadására” az LMBT-jogok ellen és a kisebbségek bűnbakká tételére.

Ehhez kapcsolódóan: Az EU-ban mindenhol el kell ismerni az azonos neműek házasságát az EP szerint

Lendületet ad

Az ilyen láthatóvá tétel „lendületet ad a Magyarországon élő LMBT-közösségnek a nemzetközi szolidaritás hihetetlenül drága érzésével, amelynek egy olyan nagy globális médiaesemény ad hangot, mint az EMA” – mondta Beard.

Az AP-nek adott szeptemberi interjújában Szijjártó Péter magyar külügyminiszter azt mondta: az új törvény célja az, hogy megvédje a gyerekeket a pedofiloktól és a „homoszexuális propagandától”. Az EU döntését az országnak elkülönített többmilliárdos gazdaságélénkítési forrás késleltetéséről „zsarolásnak” minősítette.

Az MTV EMA-t 1994-ben indították útjára egy berlini ünnepségen, amelynek Tom Jones volt a házigazdája. A díjátadó azóta hol itt, hol ott volt, például Franciaországban, Angliában, Svédországban, Spanyolországban, Olaszországban és Hollandiában.

Az idei ünnepség házigazdáját, jelöltjeit és fellépőit még nem jelentették be. A 2020-as rendezvényt virtuálisan tartották meg a járvány miatt.

Ehhez kapcsolódóan: Orlai: a felelős színház feladata a gyűlöletkeltés elleni kiállás
Készült az AP tudósításának felhasználásával.