„Ez az oltatlanok járványa lesz, már a nyájimmunitás sem segít”

Érkezéskor megmérik egy nő testhőmérsékletét a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. május 9-én

Visszatértek a katonák a kórházakba. Oltásra buzdít az államfő, a Semmelweis Egyetem rektora szerint pedig már olyan erővel terjed a delta-variáns, hogy a nyájimmunitás sem jelent akadályt. Merkely Béla úgy véli, ez az oltatlanok járványa lesz.

A Honvédelmi Minisztérium a honlapján közölte, hogy felkérésre szeptember 6-tól a katonák ismét segítséget nyújtanak az egészségügyi intézmények dolgozóinak a szakképesítés nélkül ellátható logisztikai feladatokban.

A katonák országszerte 23 kórházban mintegy 83 fővel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a legutóbbi járványhullámban, tavasszal mintegy 1100 katona teljesített szolgálatot összesen 93 egészségügyi intézményben. Részben logisztikai feladatokat láttak el, de segédkeztek az érkezők testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban is.

Ehhez kapcsolódóan: Csaknem 650 új fertőzött és kilenc halott a hétvége Covid-mérlege

„Védelem nélkül csak idő kérdése a megbetegedés”

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Áder János államfő podcastjának vendégeként úgy fogalmazott, a delta-variáns várhatóan az oltatlanok járványa lesz.

A professzor az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy az új mutáció már olyan erősen fertőz, hogy a nyájimmunitás nem akadályozza a terjedését, védelem nélkül csak idő kérdése a megbetegedés. Említett olyan eseteket, amikor a betegek kórházban, súlyos tünetekkel küzdve bánták meg, hogy nem oltatták be magukat.

Merkely Béla ismét kifejtette álláspontját arról, hogy szerinte antitestvizsgálattal nem lehet fölmérni a vírussal szembeni védettséget, mert az több tényező függvénye, a vérben található ellenanyagok csak az egyiket jelentik, ráadásul el is tűnnek idővel. Mint mondta, a védettség ettől függetlenül megmarad, miként a kanyaró vagy a torokgyík sem fenyegeti a beoltottakat, hiába nincs ellenanyag a szervezetükben.

Ezzel kapcsolatban például Duda Ernőnek más a véleménye. Mint azt a szegedi virológus korábban a Szabad Európának kifejtette, szerinte az ellenanyagszint nagyon precízen mérhető, de nem azt érdemes mérni, hanem a neutralizáló ellenanyagszintet.

A következő járványnál a vakcina klinikai kipróbálása feltehetően úgy fog történni, hogy a kutatók beoltanak öt–húszezer embert, és megmérik az ellenanyagszintjüket. Ha az kialakul, esetleg felülfertőzik őket annak ellenőrzésére, hogy az ellenanyagszint megvédi-e őket – mondta Duda Ernő.

Ehhez kapcsolódóan: Duda Ernő: A védettség nélküli oltott ne várjon az államra, intézzen magának Pfizert

Merkely Béla egyébként a 18 év alattiaknak is ajánlja az oltást, és arra számít, hogy a koronavírus idővel eltűnik ugyan, de ősszel Magyarországon ismét terjedni fog, és a korlátozásokra várhatóan az oltatlanoknak kell majd készülniük. A podcastban egyébként az államfő is oltásra biztatott. Áder János szerint a járvány következő hulláma már nincs messze, ezért az oltatlanoknak jelentkezniük kell vakcináért, mivel a betegség lefolyását nem lehet megjósolni.