Gyermekétkeztetési Alapítvány: Egymillió felnőttnek és kétszázezer gyermeknek nem jut elegendő ennivaló

  • kecsup.hu

Egyes statisztikák szerint az éhezők száma akár meg is duplázódhat

Szomorú statisztikát osztott meg nemrégiben a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Gyermekétkeztetési Alapítvány. A szervezet szerint ma Magyarországon kétszázezer olyan gyermek lehet, aki nem részesül elégséges étkezésben, és közel egymillió felnőttet is érint ez a probléma. A kecsup.hu riportjából az is kiderül, hogy Bács-Kiskun vármegye kiemelt színtere az alapítvány élelmiszer-szegénység elleni küzdelmének.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány beszámolója szerint Magyarországon a gazdasági helyzet, az infláció és a rezsiárak emelkedése miatt jelenleg közel egymillió felnőttnek nem jut elég élelmiszer. Ez a negyedik legrosszabb helyet jelenti az uniós országok között. A szervezet szerint a felnőtteken kívül kétszázezer rászoruló gyermek sem kap eleget enni, számukra a nyári szünet az önfeledt pihenés helyett a korgó gyomrot jelenti.

„Bács-Kiskun vármegye az egyik rendszeresen látogatott élelmiszerosztási pontunk – osztja meg tapasztalatait dr. Keszy-Harmath Dániel, a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkatársa. – Épp kedden jártunk a megye négy településén (Kunszentmiklóson, Tasson, Szalkszentmártonon és Dunavecsén), ahol összesen nyolcvan csomag tartós élelmiszerrel támogattuk a rászoruló családokat. Településenként húsz család kapott hozzájárulást, akiket a helyi családsegítő együttműködésével választottunk ki. Ezek a családok jellemzően nagyon nehéz körülmények között élnek és a legtöbb alapellátásból kimaradnak” – tette hozzá a szakember.

A közös főzés ritka családi élmény

A szerdai ételosztás 182 gyermek étkezését biztosította most egy hétre. A nélkülözés ideiglenes felszámolása mellett az ilyen akciók lehetőséget teremtenek arra is, hogy a család összekovácsoló élményként élje meg a közös főzést.

Bár egész évben érezhető a szükség, a nyári hónapok kiemelten nagy terhet rónak a szegénységben élő gyermekes családokra, különösen ami az élelmiszer-ellátást illeti. A tanév során az óvodákban, iskolákban még hozzájutnak a gyerekek a napi többszöri étkezéshez, ám ez nyáron a legtöbb helyen megszűnik, otthon viszont olyan kiadást jelentene, amit nem tudnak finanszírozni, ezért a nyári szünet ma Magyarországon sok gyermek számára az önfeledt pihenés helyett a korgó gyomrot jelenti – tájékoztatta a kecsup.hu-t az alapítvány munkatársa.

A szervezet eseti segítségnyújtás mellett állandó programokkal is próbálja enyhíteni a szegénységben élő családok helyzetét. Egyik visszatérő kezdeményezésük, a Fel a fejjel! keretein belül olyan, legalább egy gyermeket nevelő családoknak segítenek, akik valamilyen okból kifolyólag nehéz körülmények közé kerültek (anyagi helyzet, betegség, sérült gyermek nevelése), és szükségük van külső segítségre a talpra álláshoz.

A 2023-as Fel a fejjel! program februárban indult és 2024 januárjáig tart, 15 települést érint az ország különböző részein, Bács-Kiskunban Bácsalmáson, Solton, Kunszentmiklóson és Dunavecsén (az utóbbi két településen féléves váltásban).

A program keretein belül egy településen öt családot támogatnak havi húsz-húszezer forinttal 12 hónapon keresztül. A havi húszezer forintos pénzösszeget nem közvetlenül a család kapja, hanem minden településen szerződést kötnek a helyi kisbolttal, és ott állítják össze a tartós élelmiszerekből álló egységcsomagot vagy a család által igényelt ételeket.

Ehhez kapcsolódóan:Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben segíthetnek egy kolumbiai vetőmagbank titkai

Megduplázódhat az éhezők száma

Dr. Keszy-Harmath Dániel szerint már a korábbi években is komoly probléma volt az élelmiszer-szegénység. Elsősorban a leszakadó térségekben érzékelhető a válság, de egyre szélesebb körben jelentkeznek a hiányok. A szakember szerint egyes statisztikák azt jelzik, hogy az éhezők száma akár meg is duplázódhat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelkezése szerint a szünidei gyermekétkeztetést idén is írásban lehet igényelni az arra jogosult gyermekek számára a települési önkormányzat jegyzőjénél. A szülők bármikor, akár a nyári szünet alatt is benyújthatják kérésüket, a jelentkezésnek nincs határideje. A kecsup.hu megpróbált utánajárni, hogy Kecskeméten van-e erre lehetőség, mennyien jelezték az igényüket és milyen helyszíneken szervezik meg a rászoruló gyerekek étkeztetését, de sajnos nem kaptunk választ a kérdéseinkre Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatától.

Ehhez kapcsolódóan: ENSZ: Katasztrófa közeleg az egyre súlyosbodó éhezés miatt
Bajáki Zsanett írása.