Még az idén lehet helyi népszavazás a Fudanról, véli Ferencváros polgármestere

Baranyi Krisztina helyi kerületi polgármester azon a helyen áll, ahol egy kínai csúcsegyetem, a Fudan kampuszának építését tervezik, Budapest 9. kerületében, 2021. április 23-án

Június 13-án lezárult az a fővárosi konzultáció, amelyen négy kérdésben várták a budapestiek véleményét a kínai egyetem Budapestre tervezett kampuszával kapcsolatban. Kedden szavaz az Országgyűlés a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról.

A fővárosi polgári kezdeményezésről szóló rendelet alapján a budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 14 évesnél idősebb polgárok vehettek részt a konzultációban, amelyben négy kérdésre vártak választ tőlük:

  1. Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?
  2. Egyetért-e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával?
  3. Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére?
  4. Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?

Baranyi Krisztina polgármester Facebook-posztja szerint a június 4. és júnus 13-ika között zajlott úgynevezett négynemes konzultáción 30.506-an vettek részt. A konzultáció eredményét a polgármester RTL Klubnak adott nyilatkozata szerint június 14-én közlik, éppen egy nappal az előtt a parlamenti szavazás előtt, amelyen a képviselők a Fudannak tervezett vagyonjuttatásról voksolnak.

Ehhez kapcsolódóan: Karácsony Gergely: "megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal"

Az MTI beszámolója szerint az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be ezen a héten a tavaszi ülésszakát. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, köztük a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, a Budapest Diákváros megvalósításáról is, e mellet végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.

Ferencváros polgármestere szerit, ha kedden a parlament megszavazza az Országgyűlés a vagyonjuttatást a Fudannak, akkor gyakorlatilag megvalósul a projekt, függetlenül a budapestiek akaratától.

Baranyi Krisztina szerint ugyanakkor még idén ősszel megtarthatják a helyi népszavazást a kínai egyetemről, mert amint véget ér a veszélyhelyzet, azonnal beadnak egy kerületi és egy budapesti népszavazási kezdeményezést is.

Ehhez kapcsolódóan: Palkovics: A mostani viták nem a Fudanról szólnak, hanem a választási előkészületekről