Megjelent a menekültek munkavállalásáról szóló kormányrendelet

Az orosz-ukrán háború elől menekülő emberek a tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál 2022. február 28-án. Az intézmény tornaterméből ideiglenes szálláshelyet alakítottak ki a menekültek számára.

Két kormányrendelet is megjelent az ukrajnai menekültekkel kapcsolatban a Magyar Közlönyben, az egyik a státuszukról, a másik a munkavállalásuk körülményeiről szól. Mentesülnek az idegenforgalmi adó fizetése alól azok, akik Ukrajna területéről érkező menedékest fogadtak be.

A 24.hu szemlézte először a Magyar Közlönyben megjelent rendeleteket. Az egyik szerint menedékesként ismerik el a háború kirobbanás előtt Ukrajnában tartózkodó ukrán állampolgárokat, illetve azokat a hontalan személyeket, harmadik országbeli állampolgárokat, akik nemzetközi vagy azzal egyenértékű nemzeti védelemben részesültek Ukrajnában.

Az orosz invázió miatt ukrajnai lakóhelyüket elhagyni kényszerülők esetében a rendelet felmentést ad a menedékjogról szóló törvény több előírása alól is.

Ehhez kapcsolódóan: Frissülő ábrák – merre és hányan menekülnek Ukrajnából

A menekültek munkavállalása

A menedékes engedélymentesen jogosult munkát vállalni, ha a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter közleményében meghatározott foglalkozások valamelyikében dolgozik, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is.

A rendelete lehetővé teszi, hogy a menedékesek közmunkások, közfoglalkoztatottak legyenek és kimondja azt is, hogy az Ukrajnából érkező magyar állampolgároknak valamennyi ellátást, kedvezményt biztosítani kell, „ha a magyar állampolgárság tényénél fogva kedvezőbb elbánásban nem részesül”.

Ehhez kapcsolódóan: Orosz invázió Ukrajnában: az események a háború 15. napjáig

Adómentesség a menekültek befogadásáért

A menekülthullám miatt módosította a kormány a helyi adókról szóló törvény idegenforgalmi adóra vonatkozó szabályait. Február 24-étől, az Ukrajna elleni orosz invázió első napjától nem kell idegenforgalmi adót fizetniük azoknak, akik Ukrajna területéről érkező menedékest fogadtak be.

Rendeletet hozott a kormány arról is, hogy a menedékesek az általuk egyéni előfizetőként előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatáshoz kapott SIM kártyát nem adhatják át harmadik személynek, ha az nem a közeli hozzátartozójuk.