Megjelent a rendelet, kiderült mennyit kell fizetni az áramért és a gázért

Földgáz esetében hétszeres a drágulás a rezsicsökkentett árhoz képest.

Megjelent a Magyar Közlönyben az új rezsiszabályokat rögzítő három rendelet, Németh Szilárd rezsibiztos pedig rendkívüli tájékoztatót tartott az új tarifákról. Földgáz esetében mintegy hétszeres, az áramnál nagyjából kétszeres a drágulás a rezsicsökkentett árhoz képest. Az MVM bejelentette, hogy jön a naparányos elszámolás, a kormányrendelet kitér az albérlőkre is, ingatlanpiaci adatok szerint pedig máris felértékelődtek az albérletpiacon azok a lakások, amelyekre nem vonatkoznak az új rezsiszabályok.

Németh Szilárd rezsibiztos tusványosi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány bevezet egy lakossági piaci árat, ami kisebb, mint a valós piaci ár.

Villamosenergia

2523kWh/év fogyasztásig marad a 36 forintos rezsicsökkentett, kedvezményes ár, aki ennél többet fogyaszt, a pluszért kilowattonként 70,10 forintot kell fizetni. A valós piaci ár a Portfolio tudósítása szerint 268 forint lenne.

Az éjszakai áram ára 23,1 forint/kWh lesz a fogyasztási korlátig, e felett 62,9 forint a nem kedvezményes ár. A H tarifa korlátlanul 36 forint.

Földgáz

1729 köbméteres éves, tehát 144 köbméter/hó fogyasztásig marad a kedvezményes, 102 forintos köbméterenkénti tarifa. Aki ennél többet fogyaszt, annak a pluszért köbméterenként 747 forintot kell fizetnie. A valós piaci ár 1020 forint lenne.

Németh Szilárd megerősítette, hogy megmarad a nagycsaládos kedvezmény: 3 gyereknél 600 köbméterrel emelkedik, 4 gyerekeseknél 900 köbméterrel, 5 gyereknél további 300 köbméterrel a fogyasztási limit és így tovább. Ez a rezsibiztos szerint 300 ezer nagycsaládost érint.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet ide kattintva letölthető.

Németh Szilárd elmondta, hogy a nagycsaládosok kedvezménye mellé egy új kedvezményt is bevezetnek az egy gázmérővel rendelkező társasházak számára. A rezsibiztos a bejelentés felvezetésében közölte, nem tartható fent, hogy mindenki rezsicsökkentett áron kapja az energiát és a földgázt, de nem lehet egyszerre rászabadítani a piaci árat a lakosságra. Ezért határoztak meg egy fogyasztási limitet, amin felül már a piaci árat kell fizetni.

Ehhez kapcsolódóan: Adóemelésekkel veszik vissza a választások előtt osztott pénzt

Jön a naparányos elszámolás

Az MVM is közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik. A szolgáltató honlapján olvasható közlemény szerint az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet alapján

2022. augusztus 1-jétől a lakossági ügyfelek mérési pontonként, azaz mérőnként

  • a villamos energia esetében évi 2523 kWh,
  • a földgáz esetében évi 1729 m3, azaz 59 132 MJ

fogyasztásig vehetik igénybe a rezsicsökkentett árszabást. Az ezen mennyiségeket meghaladó fogyasztás elszámolása a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) rendeletében meghatározott áron történik.

Az MVM ügyfeleinek a változások miatt nem kell a szerződéseiket módosítani, a MEKH rendeletében meghatározott árak automatikusan az energiavásárlási szerződések részévé válnak. A vonatkozó árakat az MVM honlapján is közzéteszik.

Mint írják, az éves elszámolási időszak alatti fogyasztását minden mérővel rendelkező ügyfél megtalálhatja az éves elszámolószámlája 3. oldalán, vagy az online ügyfélszolgálati felületeken, illetve a mobilapplikációkban. Az MVM közleménye szerint:

„Az ügyfelek a kedvezményes mennyiségeket időarányosan jogosultak igénybe venni. Ennek érdekében az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz.”

A lakossági fogyasztónak minősülő társasházaknak és lakásszövetkezeteknek a rezsicsökkentett áron igénybe vehető kedvezményes földgázmennyisége a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások számának szorzata alapján határozható meg. A többletmennyiség igénybevételéhez a társasházaknak, illetve lakásszövetkezetnek

az MVM Next honlapján elektronikus formában nyilatkozniuk kell mérési pontonként a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások és az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számáról."

Amennyiben az elektronikus nyilatkozat 2022. augusztus 15-ig beérkezik a kedvezményes mennyiséget 2022. augusztus 1-jétől kell figyelembe venni. Ha nem érkezik be addig, akkor a kedvezményes mennyiség a nyilatkozat benyújtását követő hónap elsejétől alkalmazható.

Ehhez kapcsolódóan: Az ország gazdasága már válságban van, a kormány még nincs - elemzés

Mi lesz az albérlőkkel? Erről is rendelkeztek

A Magyar Közlönyben, a 4. oldalon, az „Egyéb rendelkezések" címszó alatt található az a rendelkezés, amely szerint a főbérlő az átlagon felül fogyasztott áramért és gázért nem szabhat meg magasabb árat az albérlőjének, mint amennyit ő maga fizet a szolgáltatók felé.

Az ingatlan.com szakértője arról számolt be a hvg-nek, hogy az elmúlt hetekben máris felértékelődtek az albérletpiacon a panellakások, miután a távfűtéses lakásokra nem vonatkoznak a gázfogyasztást is érintő új rezsiszabályok.

A rezsiszabályok megjelenésével egy napon, csütörtök este 8 órakor hozzák nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, és ez a tapasztalatok alapján hatalmas lendületet ad a nyári albérletszezonnak.

Ehhez kapcsolódóan: Egyre több város vezetése mondja le a tűzijátékot, fideszes is van közöttük

Így látja az ellenzék

A DK úgy látja, hogy Orbánék minden szava hazugság volt - az ország nagy bajban van, és a most bejelentett brutális, hétszeres gázár, az orbáni adóemelés, a megszorítás és az infláció is a törvénytelen kormány alkalmatlanságának köszönhető.

Az MSZP közleménye szerint a lakossági áramáremelésre semmi szükség, a Paksi Atomerőműben termelt villamos energia mennyisége meghaladja a lakossági szükségleteket. A párt szerint kiderült, hogy az egész választási kampány egy nagy hazugság volt

Az LMP szerint bebizonyosodott, hogy Magyarországon nincs szociálpolitika, a leginkább rászorulókat az út szélén hagyta a kormány. Az ellenzéki párt ezért arra kéri a kabinetet, hogy alakítsa át az energiaár-rendszert, és építsen bele rászorultsági szempontokat. Mint írják, vannak rászoruló családok, akik nem tudtak energetikai korszerűsítést végezni, és védelem illetné a fogyatékkal élőket és a velük egy háztartásban lakókat, akik élethelyzetük miatt léphetik át az átlagfogyasztás szintjét.

A Párbeszéd a rendszerváltás óta bevezetett egyik legdurvább megszorítócsomagról beszél. Az ellenzéki párt szerint az Orbán-kormány kimutatta a foga fehérjét: magyar családok millióinak borítja fel az életét, a gazdálkodását, az anyagi biztonságát. A Párbeszéd fenntartható és igazságos rezsiszabályozást, többsávos rendszert és szakmai-társadalmi egyeztetést sürget.

A Jobbik arról posztolt, hogy a Fidesz hazugságspirálba keveredett, hibás energiapolitikája miatt pedig reális az esélye, hogy a rezsiárak a tél folyamán még tovább emelkednek. Az ellenzéki párt szerint az államnak el kellene engednie a rezsikiadások áfáját, mert azon most nyerészkedik. Segíteni kellene a kata felszámolása miatti bevételkieséstől szenvedő háztartásokat, a nagycsaládosok mellett az egy és két gyermeket nevelőkre is gondolni kellene. A kisvállalkozóknak rezsivédelmet, a home office-ban dolgozók számára pedig magasabb fogyasztási határt javasolnak.