Milliókat vihet magával a korrupció gyanúja miatt távozó Völner Pál

Völner Pál a Parlamentben Rogán Antallal 2016. április 11-én

Azért járhat a végkielégítés Völner Pálnak, mert a jogalkotónak eszébe sem jutott, hogy korrupció miatt perbe foghatnak egy államtitkárt. Közben kiderült, hogy a gyanú szerint az általa elfogadott, alkalmanként két–ötmillió forint kenőpénz csak aprópénz volt, a végrehajtóknál valódi vagyonok cseréltek gazdát.

Végkielégítésként háromhavi illetmény járhat a kedden lemondott Völner Pálnak, ez bruttó 3,9 millió forint. Az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára azután távozott posztjáról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész súlyos korrupciós vádak miatt kikérte mentelmi jogát a parlamenttől.

„A folyamatban levő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként két–ötmillió forintot kapott” – írta az ügyészség közleményében. Ez indította el a folyamatot, amely Völner Pál lemondásához vezetett.

A végkielégítést még akkor sem kell visszafizetnie, ha netán jogerősen elítélik – tudta meg a 24.hu. A Transparency International jogi igazgatója, Ligeti Miklós a portálnak azt mondta: „Erre nincs szabály, mivel államtitkárt még sosem fogtak perbe korrupció miatt, tehát erre nem is gondolt a jogalkotó a végkielégítési szabályozás esetén.” Ráadásul járhat szabadságmegváltás Völnernek is a bent ragadt szabadnapjai után.

Az immár exállamtitkár, továbbra is fideszes országgyűlési képviselő még nem mondott le mandátumáról. Mentelmi jogának felfüggesztéséről jövő héten dönthet a parlament, pártja már jelezte, hogy megszavazza.

Ehhez kapcsolódóan: Hónapok óta figyelhették a gyanúsítottakat, Völner Pál lemondott, megszólalt Semjén Zsolt

Szabályozási szándék

Donáth Anna, a Momentum elnöke, aki szerint Varga Judit igazságügyi miniszternek is le kellene mondania a Völner-botrány miatt, Facebook-oldalán reagált a 24.hu cikkére. Szerinte Völner Pál korrupciós ügye után jogszabályt kellene módosítani.

„Ne kaphasson végkielégítést az a kormánytag, akit büntetőügyben jogerősen elítélnek! Ha a fideszes többség nem hajlandó módosítani a végkielégítési szabályozást, egyértelműen beismerik, hogy még a bizonyítottan korrupt fideszeseknek is jár a jutalom!” – írta.

Ehhez kapcsolódóan: Kivizsgáltatná a végrehajtásokat a Völner-botrány miatt Karácsony Gergely

Csak apró a százmilliókhoz képest

Közben a hvg.hu úgy értesült, hogy Völner jutaléka aprópénz lehetett ahhoz képest, amit a végrehajtási botrány más szereplői kaptak. A vagyonosabbak egy összegben fizettek az évi akár több száz milliós profitot termelő bírósági végrehajtói praxisokért, a kispénzűek részletfizetést kaptak

A portál értesülései szerint így működött a vesztegetés a bírósági végrehajtói karnál, amelynek elnökét és több tagját letartóztatták, a botrányba pedig belebukott Völner Pál államtitkár, aki – ha bűnösnek találják – öt–tíz évet is kaphat.

Ehhez kapcsolódóan: Már a Magyar Közlöny szerint sem államtitkár a korrupcióval gyanúsított Völner Pál

Fidesz: a Városházán maffia működik

A Fidesz szerint, miközben a baloldalon következmények nélkül maradnak a korrupciós botrányok, Völner Pál kész tisztázni magát az igazságszolgáltatás előtt.

A Fidesz arra reagált, hogy ellenzéki pártok Varga Judit igazságügyi miniszter lemondását sürgetik.

„A baloldal nézzen már magára: Cseh Katalin nyakig úszik egy korrupciós botrányban, a Városházán maffia működik, a baloldali pártoknak fizetett kenőpénzért a Gyurcsány-Bajnai-holdudvar hordja szét a főváros ingatlanjait" – áll a Fidesz közleményében.

Hangsúlyozzák, Völner kész tisztázni magát az igazságszolgáltatás előtt, és a kormánypárti frakciók meg is fogják szavazni a mentelmi jogának felfüggesztését, hogy ezt megtehesse.