Nem szigorít és tömegeket hív ünnepre a járvány közepette a kormány október 23-án

Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom évfordulóján Budapesten, a Kossuth téren 2019. október 23-án

Miközben egyre többen kerülnek kórházba és lélegeztetőgépre, emelkedik a járvánnyal összefüggésbe hozott halálesetek száma, a kormány négyszáznál is több helyszínen készül tömegrendezvényre október 23-án. Orbán Viktor is egy ilyenen beszél majd, a helyszínválasztással is ráfordulva a választási kampányra. A virológusokkal, szakmai szervezetekkel ellentétben a döntéshozók nem érzik szükségét a járványügyi intézkedések szigorításának.

Megidézik a 2006-os eseményeket

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs kedden elfogadta a központi rendezvények biztosítási tervét – jelentette be kedden Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint mondta, idén nemcsak a forradalom hatvanötödik évfordulójára, hanem az ötvenedik évfordulón történt atrocitásokra is emlékeznek.

Orbán Viktor ennek megfelelően az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállítandó színpadon mond majd ünnepi beszédet. Kovács Zoltán közölte, nem véletlen a helyszínválasztás, tizenöt évvel ezelőtt, az ötvenedik évfordulón ott „a békés emlékezőket és ünneplőket brutális rendőrrohammal verték szét”. Az államtitkár, aki a 2006-os eseményeket „a modern kori magyar történelem legszégyenteljesebb” napjának nevezte, hangsúlyozta, hogy erre is reflektál az állami rendezvény.

Ebbe az állami rendezvénybe fut majd bele a Műegyetemtől induló Békemenet, amely Kovács Zoltán szerint nem állami rendezvény, noha az azon való részvételre – ahogy Hadházy Ákos független képviselő kiderítette – egy olyan telefonszámon lehetett jelentkezni a Fidesz Tolna megyei szervezeténél, amely egy állami céghez, a Belügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.-hez tartozik.

Ehhez kapcsolódóan: Megszólalt az MTA: ezrek életét menthetné meg a maszkhasználat

„Emlékezzenek meg minél többen!”

Kovács Zoltán arra biztatott mindenkit, hogy a két nap alatt lebonyolítani tervezett, összesen több mint négyszáz központi ünnepségen „emlékezzenek meg minél többen” .

Arról is beszélt, hogy a nemzeti ünnepi állami és önkormányzati rendezvényekre, valamint az egy héttel később, a mindenszentek és halottak napja alkalmából tartandó egyházi, állami, önkormányzati megemlékezésekre, temetőlátogatásokra sem lesznek érvényesek a koronavírus-járvány miatti korlátozások.

Mint mondta, a járványügyi szakemberek és az operatív törzs álláspontja szerint korlátozások nélkül is biztonságosan lebonyolíthatók az ünnepi rendezvények.

Ehhez kapcsolódóan: Magyar szakemberek cáfolják Orbánt, nagyon fontos lenne a maszkviselés

Nem kellene mégis szigorítani?

Nem volt olyan hét az elmúlt időszakban, hogy valamelyik virológus, szakmai szervezet ne figyelmeztetett volna arra: noha a járvány negyedik hullámában az oltás a legbiztosabb védekezés, emberek ezreinek életét lehetne megmenteni, ha általánossá tennék a maszkviselést.

Ahogy arról a Szabad Európa is beszámolt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Orvosi kamara felhívást adott ki. Az MTA azzal érvel, hogy az orrot és a szájat eltakaró maszk használata életeket mentene Magyarországon a negyedik hullám alatt. Ezért nagyon fontos, hogy zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen maszkot.

Megszólalt és hasonlóan nyilatkozott Jakab Ferenc és Rusvai Miklós virológus. Karácsony Gergely főpolgármester levélben kérte a kormányt, pontosabban Pintér Sándor belügyminisztert, hogy hatalmazza fel a fővárost, hogy saját hatáskörben elrendelhesse a maszk használatát például a tömegközlekedési eszközökön és zárt térben.

Cikkünk írásakor, Kovács Zoltán államtitkár ünnepi részvételre buzdító bejelentésekor a legfrissebb hivatalos járványadatok arról szóltak, hogy Magyarországon egy híján ezer fertőzött van már kórházban, 144 ember lélegeztetőgép segítségére szorul, és 24 óra alatt tizenhat halálos áldozatot követelt a vírus, miközben az oltási tempó nem gyorsul.

Ehhez kapcsolódóan: Pintér Sándor engedélyére vár, hogy elrendelje a maszkviselést a főváros